A Wiliam Fife által tervezett 15 metre gaff cutter – ek közül most a Mariska történetét tekintjük át, melyet 1908 – ban bocsájtottak vízre. Korábbi cikkünkben (https://klasszikushajok.hu/2019/12/15/esp-1-hispania-egy-1909-es-fife-gaff-cutter-tortenete/) már írtunk a Hispania (ESP – 1) – ról ami a még megmaradt hajók közül szintén aktívan vitorlázik. Jeleleg ezekből a hajókból négy vitorlázik a Mediterrán versenyeken a Mariska (1908), a Hispania (1909) a Tuiga (1909) és a The Lady Anne (1912).
A Mariska volt a második 15 metre class yacht, amit a skót hajóépító William Fife tervezett és épített, miután 1907 – ben vízre bocsájtották a Shinna (1907) – t. A hajót A.K. Stothert megbízására építették. A Mariska után még a ma is vitorlázó négy hajó közül a Hispania, a Tuiga majd a The Lady Anne következett. Mindegyik hajó különös ismertetőjele, William Fife védjegye, a hajó orrán az aranysárkány és a vitorlákon az osztályjel a D betű.
Az angol vitorlásszezon a csodameseszép szigetországi időjárásnak köszönhetően általában csak májustól szeptemberig tart. 1908 – ban a szerény Port Victoria – i (Thames) szezonkezdet után a Mariska volt az egyike annak a két 15 Metre Class yacht – nak amit június végén sckóciába vittek versenyezni a Clyde river – re. Ekkor a hajónak 400 m2 – i vitorlázata volt, amellyel gyenge szélben könnyen meg tudta verni az 52 lábas Britomar – t. Ezután a sikeres szezon, július végén Le Havre – ban folytatódott ahol egy kétnapos versenyen, az első napon rendezett 21 mérföldes versenyen másodiknak futott be 2 óra 34 perc 55 másodperces idővel. A második napon a testvérhajó Shinna – t is sikerült megvernie. Akkoriban (és most is) a két 15 – Metre Class látványa lenyűgöző lehetett, de még lenyűgözőbb volt az is, hogy a 23 – Metre yachtokat is sikerült megverniük. A versenyt végül a Mariska nyerte, egy első és egy második hellyel. Talán ez a Le Havre – i verseny is motiválta Philippe de Vilmorin vetőmagkereskedőt, nem mellesleg a Cannes Regatta Association elnökét, hogy megrendelje 15 Metre yachtját. A hajót, az Anémone II – t, 1908. március elején bocsájtották vízre. Egy évvel később XIII. Alfons spanyol király hajója is elkészült a Hispania, amit már Fife tervezett és a Karpard – i Carraso shipyardban építettek meg. Közben a király barátja Medinacelli hercege megvásárolta a Tuiga – t.
A 15 méteres jachtok közkedveltek voltak Spanyolországban. Az Encarnita – t a francia Guédon tervezte és utána került spanyolországba, a Shinna – t J. R. Payne adta el szintén spanyol tulajdonosoknak, akiknek korábban Fife már megtervezte a Vanity – t, és közben Alfred Mylne is megtervezte az Ostara – t…
A Hispania – t, a Tuiga – t és az Anémone II – t teherhajóval hozták a La Manche csatorna partvidékére, hogy áthajózzanak angliába és versenyezhessenek a Temzén illetve Cowes – ban. Míg a Tuiga – nak a rossz idő miatt négy napra volt szüksége, hogy elérje Angliát, addig augusztus 4 – én, a Mariska megnyerte a 15 – Metre Class, Cowes International Cup – ját.
1909 – ben két 19 – Metre Class yachts épült Fife hajógyárjában. Ezek közül a másodikat Mariquita – nak kellett keresztelni. A.K. Stothert a Mariska tulajdonosának megbízásából, aki 1911 – ben eladta a Mariska – t aminek az új anyakikötője Glasgow lett. Egy évvel később Mariska – t, J.W.Cook vásárolta meg, aki 1913 – ban eladta a svédországi Göteborgban élő német Carl Krügernek, ahol a jacht 1914 – től versenyzett. 1923 – ban a Stockholmban élő Carl Mathiessen vásárolta meg a hajót; Stockholmba vitte és átalakította yawl – á. Ezzel a Mariska versenyzői karrierje véget is ért, amely 1908 – tól 1923 – ig tartott. 1983 – ban a holland De Jong úr vásárolta meg a hajót, majd 2001 – ben eladta egy honfitársának Edgar Holtbach – nak. A Mariska új tulajdonosa, Edgar Holtbach jól tudta, hogy valódi ritkaság van a birtokában, annál is inkább, mert az ilyen méretű klasszikus hajó ekkor is már kiváltságnak számítottak. Sajnos ő sem volt jó gazdája a hajónak, inkább csak keresni szeretett volna rajta. Néhány év várakozás után viszont hirtelen sikerült eladni a hajót, mert, sok olyan ember volt, aki szerette volna a hajót vagy a szigetországban vagy újra spanyolországban látni.
A hajót végül a klasszikus jachtok megszállott, egy svájci ingatlanbefektető vásárolta meg. Ezzel elkezdődött a Mariska helyreállítása, amelyet Franciaország déli részén, a La Ciotat hajójavítóban kezdtek el. A felújítást a Cannes – i hajótervező család Jacques Faroux és fia, Nicolas Faroux irányításával végezték. A felújítás után a hajóval a Földközi tengeren szeretnének versenyezni, ahol a még meglévő három hajó (a Hispania, a Tuiga és a Lady Lady) is versenyez.
A Mariska testét a korabeli „kompozit” anyagokból építették, fém és fehér szilfa bordákkal. Az újjáépítésnél, úgy döntöttek, hogy a bordákat nem féből hanem epoxyval ragasztott fából készítik el. A palánkok átviszgálása során, nyilvánvalóvá vált, hogy a palánkokat legalább kétszer cserélték ki különböző időpontokban, mert a felső részeken irokó – t és régebbi mahagóni palánkokat találtak, a víz alatti részeknél pedig fenyőt, amit még valószínű a jacht építésénél használtak, mert a rögzítésük még eredeti volt. Az acélbordák közötti padlólemezek is fémből készültek, a fa bordák tövénél pedig csak egy ívelt acéldarab volt.
A hajó eredeti palánkvastagsága 45 mm volt, míg a felújításra érkezett testen a palánkok vastagsága 32 és 45 mm között változott. Ez meglehetősen furcsa, ha a hajótest minden egyes karbantartásakor levesszük a gyalult és csiszolt millimétereket. A használt palánkok 42 mm vastagok és körülbelül 5 méter hosszúak voltak, míg az eredetiek 7 méteresek.
A felújítás idején a Mariska fedélzeti terve már nem hasonlított az eredeti William Fife által tervezettre. Teljesen átalakították és egy nagyon nagy, 0,55 méter magas, 2,5 méter széles és 5 méter hosszú fedélzeti kabinházat. Az eredeti deck fenyőből készültek, de amikor a hajó megérkezett La Ciotat – ba, a fedélzetet egyszerűen csak rétegelt lemez borította. Rudazat sem volt a hajóhoz csak a régi árbóctalpak tanuskodtak arról milyen rudazat volt a hajón.
A felújítás során az tulajdonosok és a mesterek, egyhangúlag úgy döntöttek, hogy mindenki mindent megtesz annak érdekében, hogy az eredeti hajó minél több alkatrésze megmaradjon. Ami a deckbordákat illeti, azokat, amelyek még többnyire épek voltak, újra felhasználták, eltávolítva róla a korhadt végeiket. A rudazatot Gilbert Pasqui árbóckészítő mester készítette a hajóhoz.
A rétegelt lemez bordák teljes egészében afrikai mahagóni – ból készítették, melyből 25 köbméter érkezett a műhelybe. Ez elsőre hatalmas mennyiségű faanyagnak tűnhet, de sok – közel 80% – a – el is lett használva a bordákhoz. Ezen ívelt bordák elkészítése hatalmas feladat volt, amely hosszú hetekig tartott. A hajótest összes fém elemét rozsdamentes acélra cserélték: „Szerettük volna mindegyiket bronzra cserélni, mint az eredeti volt, de lehetetlennek bizonyult gyártót találni” – mondta a felújító.
Amikor a palánkok víz elleni szigeteléséről volt szó, a felújítók a bordázást előnyben részesítették a tömítéssel szemben. Ez a módszer facsíkok beillesztését jelenti, amelyeket a palánkok közé ragasztanak. A csíkok a palánkokhoz hasonlóan mahagóniból készültek a vízvonal felett, alatta pedig irokó – ból, csakúgy, mint a csavarfejeket eltakaró dugók is. Ezután már „csak” le kell csiszolni mindent, és mehet is rá az epoxy…
A fedélzetet teakfa borítással látták el, amely tökéletes vízzáróságot biztosít. A fedélzeti ház mahagóniból készült. Ezután a következő lépések a tetőburkolat elkészítése volt, majd a belső műszaki szerelvények, a csővezetékek és a vezetékek beépítése következett, a belső bútorozás előtt. A hajóban világos és szellős belső téreket alakítottak ki, ami magában foglalja a két zuhanykabint (egy a legénységnek és egy a tulajdonosnak) is, és egy hatalmas lakosztályt a tulajdonos számára. A szalon a hajó közepén helyezkedik el és kényelmes teret nyújt mind a tulajdonos mind a vendégek számára.
A 15 Metre Class és a Royal Series
1907. január 1 – jén életbe léptek életbe az új mérési szabályok, amelyek hamarosan „International Rules” néven váltak ismertté, mert először Európában majd az Egyesült Államokban is alkalmazták őket. A „Metre Class” hajók páratlan sikert arattak, különösen a 6mR és a 8mR class, hiszen ezekből a hajókból több száz készült. A következő sikeres hajóosztály a 12mR Class volt, amelyet az 1938 – ban megrendezett Amerika Kupa versenyhajójának választottak.
Több 10mR Class jachtot is terveztek és építettek, mint például Fife Tonino – ja és Nan – ja. 19mR Class jachtokból is készült néhány, de talán a leghíresebb a Mariquita lett, illetve készült 23mR jacht is, amiből a leghíresebb a Cambria.
A királyi sorozat azonban a 15mR Class maradt, mivel a húsz elkészült jachtból kettő is Európa királyoknak vagy hercegekheknek készült: a Hispania XIII Alfonso spanyol királynak 1909 – ben, az Isabel Alexandra pedig a svéd Carl Gustavnak 1913 – ban. Az osztály utolsó hajóját, a Johan Anker terveiből épült Neptune-t 1917 – ben bocsátották vízre. A 15mR Class fénykorának a 12mR yachtok térhódítása vetett véget, de még ma is négy aktív egység vitorlázik a Mediterránumban.
Mariska 1908 technikai adatai:
Teljes hossz: 23.40 m
Szélesség: 4.2 m
Merülés: 2.7 m
Építési anyagok: acél és fa compozit
Rudazat: gaff cutter
Árbócmagasság: 19.80 m
Kisebb gaff: 7.2 m
Baum: 16.20 m
Fő gaff: 11.20 m
Orrsudár: 4.20 m az orrtól mérve
Összes vitorlafelület: 1355.75 m2
Felújító: Charpentiers Réunis de Méditerranée (La Ciotat)
Hajózási tervek: Jacques and Nicolas Faroux
Rudazat: Gilbert Pasqui (Villefranche-sur-Mer)
Tervező: William Fife
Építés éve: 1908
2 thoughts on “Mariska 1908 – Egy újabb csodálatos Fife Gaff cutter története”