A Notre Dame de Béquerel kápolna látványa, és a Forban Le Bono sziluettje, Jean – Marie Liot: Port Navalo világítótornya előtt készült fotójának köszönhetően váltak híressé. De mi a története ennek a különös vitorlásnak, ezzel az érdekes névwell?

A Morbihan – öböl egy csodálatos hely, ahol olyan spotok bújnak meg, mint Plougoumelen falucskája, vagy Le Bono kikötője, amely ma inkább a folyótorkolatáról, vagy függőhídjáról ismert, de emellett egy csodálatos hajótípust is adtak a világnak a Forban du Bono – t.

Le Bono – ban a vitorlás / halász hajók építése a 18. század végén kezdődött, de a Forban Le Bono – k aranykora a 19. század vége és a 20. század eleje volt. Ezek a hajók főleg helyben, majd egy ideig Concarneau – ban épültek. Akkoriban a kis városi kikötőben közel 100 ilyen vitorlás kishajó horgonyzott. Ilyen hajósélet nehezen képzelhető el a mai vitorlázók számára, akik mind a Quiberon Öböl mind a Morbihan – öblöt inkább csak óceáni vitorlás megállóként ismerik. A hajótípus apránként fejlődött, a kezdetben nyitott vitorlások helyét lassan átvették a fedélzettel rendelkező horgászcsónakok, mielőtt a vitorlással való halászat korszaka véget ért.

Ezek a kis falvak az 1940 – es években tudták teljesen elengedni a tengerre épülő tevékenységeiket addig ugyanis ez volt a fő megélhetésük. A falvak alapvetően a halászatból éltek, legfőbb kincsük pedig a lapos osztriga volt… Az Audierne – től Les Sables d’Olonne – ig élő halász közösségekből, nyáron több száz evezős – vitorlás halászcsónak indult minden reggel a vízre. Ezek a halászok a kikötőktől és az évszakoktól függően kerítőhálóval, zsinórral, csapdával vagy vonóhálóval halásztak. A hosszú évtizedek alatt a part menti területek szakértői lettek és mindig a legjobb halászspotokra jártak ki halászni.

A Quiberon – öböl halászati erőforrásainak hanyatlásával és a természetes osztrigaágyak kimerülésével sokat fejlődtek a helyi halászati technikák, annak érdekében, hogy fenn tudjanak maradni. Ebben a fennmaradásban és fejlesztésben minden bizonnyal nagy szerepet játszott az is hogy a Le  Croisic – i és a La Trinité sur Mer – i halpiacok ekkor már vasúti összeköttetéssel rendelkeztek. A folyamatot segítette még La Baule és Saint Nazaire urbanizációja és terjeszkedése is, amely versenytől mentes „gazdasági rést” kínál számukra.

A halászati nagyüzem márciusban kezdődött, májusra viszont a halászok már a Quiberon – öbölben és a Belle – Ile vizein halásztak, ahol rengeteg a tarcha, a rája és néhány vékonybajszú tőkehal is akad. Ezeket a zsákmányokat leggyakrabban La Trinité sur Mer – ben tették partra. Keleti vagy északkeleti szélben néhány merész halász egészet az Etel öbölig merészkedett.

A szezon elején a halászatok rövidek voltak, általában egy nap, egy éjszaka. Ha azonban az időjárás engedte volt, hogy egy hétig is eltarthatnak. A hétközi túrák és a kirakodás után, a halászok szombaton általában visszatértek Le Bonó – ba, de néha La Trinité sur Mer – nél hagyják hajóikat.

A kiszámítható termikus szeleknek köszönhetően május végén, június elején indult a főszezon. Minden halász csapatnak megvoltak a saját szokásai, a választott kikötője, de az eladási hely kiválasztásában olykor a szél mondta ki az utolsó szót…