Charles Darwin felfedezőútja után közel 200 évvel az ő lábnyomain vitorlázik egy csodálatosan felújított holland iskolahajó az Oosterschelde, hogy Föld körüli útjával felhívja a figyelmet bolygónk védelmére.

Az eredetileg tervezett több mint 40.000 tmf – es útból már 13.000 tmf – et  megtett, és hamarosan megérkezik Galápagos – ra. A DARWIN200 Oosterschelde Mission majdnem két évszázaddal az HMS Beagle és Charles Darwin útja után indult nyomdokaiba. Az HMS Beagle, a Royal Navy, 10 ágyús brig – sloopja volt, amely bejárta a világot, és hozzásegítette Darwin – t evolúciós elméletének kidolgozásához.

A HMS Beagle idejében, amikor a földkörüli vitorlázás távol állt a mai sporttól, ahol nagyjából hetven nap szükségeltetik az úthoz, az expedíció akkor körülbelül öt évig tartott. Az Oosterschelde háromárbocos szkúner, amelyet 1918 – ban építettek Hollandiában, szintén nem siet a vitorlázással inkább expedíció jelleggel indult útnak, azzal a küldetéssel hogy felhívja a figyelmünket bolygónk megőrzése.

Az Oosterschelde – ről:

Az 1918 – ban teherhajóként indult holland iskolahajó az Oosterschelde – nek öt életszakasza volt. Először Hollandiába szállított alapanyagokat és árut a gyarmatokról, majd egy dán tulajdonosa volt, aki új nevén (Fuglen II) hajózott vele. Ezután svéd tulajdonba került és ismét átkeresztelték (Sylvan), majd mielőtt visszatért Hollandiába motorizálták és így használták kereskedelmi célokra. 1988 – ban visszatért Hollandiába. Itt alapítványt hoztak létre a két éves teljes körű restaurálási projekt finanszírozására, Dick van Andel, a hajó utolsó kapitánya, Jan Kramer és három tengerészeti múzeum segítségével.

Ez a háromárbocos történelmi holland iskolahajó, amelyet a legmagasabb színvonalon restauráltak, a legnagyobb vitorlás, amelyet valaha is felújítottak Hollandiában. A hajó, azóta két sikeres világ körüli úton járt 1996 – 98 és 2012 – 14 – ben. A hajót a Holland kormány műemléknek nyilvánította, mindemellett ez az egyik legrégebbi hajó a ma létező iskolahajók között a világon.

Gerben kapitány így emlékezett az első világ körüli útra:

„Elsőre nagyon nehéz volt megteremteni a föld körüli hajózás költségeit, hiszen ekkor még nem állt mögöttünk olyan szervezet, ami ezt megfinanszírozta volna. Ki kellett találnunk egy olyan koncepciót, amivel a velünk vitorlázók hozzájárulnak az út költségeihez, cserébe élményeket kaptak és megismerhették azt a tudást és kultúrát, amit egy iskolahajó jelent. (…) ilyet korábban nem igazán csináltak még, mert ezek a vitorlás hajók részben kihaltak. Tehát volt egyfajta, hogy is mondjam, úttörő szerepünk, és mentalitásunk is – sok mindent akkor csináltunk először… Valahogy ajtót nyitottunk, hogy más hajók kövessenek minket…”

A DARWIN200 – ról: Az Oosterschelde segítségével létrehozták a DARWIN200 bolygóvédelmi projektet, amely Charles Darwin HMS Beagle hajójának fedélzetén végzett munkáját folytatja. Az Oosterschelde, vitorlázó kutatólaboratóriummá vált, amely számos kritikus környezetvédelmi projektet támogat azzal a céllal, hogy leküzdje a legnagyobb ökológiai problémákat.

Stuart McPherson, a DARWIN200 alapítója és igazgatója elmondta:

 „Charles Darwin mindössze 22 éves volt, amikor 1831 – ben útnak indult életét megváltoztató útjára, és amikor már elismert volt azt mondta, hogy ez volt életének messze a legfontosabb eseménye, amely meghatározta egész karrierjét. Hasonló átformáló élményt szeretnénk teremteni a közvélemény és a világ 200 legrátermettebb fiatal környezetvédője számára, akikben megvan a lehetőség, hogy tegyenek a bolygónk jövőjéért.”

2023 augusztusában indult az Oosterschelde, hogy több mint 40000 tengeri mérföldes útját levitorlázza. Sikeresen megkerülte a Horn – fokot, és felhajózott Dél – Amerika partjainál, majd nyugat felé indult a Csendes – óceánon, és április 25 – én érkezett meg a Galápagos – szigetekre. Nemzetközi, fiatal környezetvédőkből álló csapattal a DARWIN200 csoport 11 projekten keresztül kíván együttműködni a Galápagos – szigeteki civil szervezetekkel és helyi szakértőkkel, az óriásteknősök megőrzésétől, az oroszlánfókák populációinak megfigyelésén át az éghajlatváltozás lehetséges hatásainak vizsgálatáig. Vizsgálják a mangrovék globális jelentőségét az éghajlatkutatásban, valamint a Galápagosi paradicsom figyelemre méltó mikrobiómáját a kopár lávamezőkön.

Az Oosterschelde úttörő környezetvédelmi útjának következő állomása a Chile – től 1900 tengeri mérföldre nyugatra fekvő Húsvét – szigetek lesznek

https://www.dutchtallship.com/oosterschelde/

https://darwin200.com/