Az Ír Water Wag dinghy, 1887 – ben úttörő szerepet játszott a one – design versenyzés koncepciójának kialakításában, és kicsit több mint 130 év után még ma is népszerű. Napjainkban is szinte minden évben bocsátanak vízre új Water Wag – eket, és a több mint 100 éves hajók ugyanolyan nagy valószínűséggel tudnak nyerni versenyeket, mint a vadonatúj társaik.

A Water Wag a létező legrégebbi one – design dinghy osztály, amelyet 1886 – ban terveztek, és Írországban 1887 – ben hivatalosan one – design osztályként fogadtak el. A típust utoljára 1900 – ban módosították.

Thomas Middleton dublini ügyvéd ötlete volt, hogy azonos hajókból álló flottát építsenek, hogy mindenki egyenlő feltételek mellett versenyezzen. Mint Dublin újonnan feltörekvő középosztálya, Middleton is a külvárosban, Shankillben élt, és a városban lévő irodájába ingázott.  Szenvedélyes vitorlázóként a Royal Alfred Yacht Club – ban vitorlázott, majd a Royal Irish Yacht Club alelnöke lett. Akkoriban a versenyeken a handicap értékelés volt a legelterjedtebb amely, a gazdag emberek kiváltsága volt, hiszen a tervezők és a vitorlakészítők folyamatosan próbálgatták az új ötleteiket, hogy minél jobb hajókat tervezzenek az előnyszámos értékelésre. Middleton úgy gondolta, hogy ez a megközelítés nem csak megfizethetetlen, de a lényegről vonja el a figyelmet, az igazi vitorlás tudásról. 1886. szeptember 18 – án a következő közleményt tette közzé a The Irish Times – ban:

„Azt javasolják, hogy Kingstown – ban (jelenleg Dun Laoghaire) egységes one design osztályt hozzanak létre, amelynek hajóteste és svertje is egyforma építésű és felszerelésű, hogy egységes kikötői versenyt lehessen lebonyolítani könnyű evezős és vitorlás hajókkal. Azok az urak, akik meg akarják fontolni a javaslatot, teljes körű tájékoztatást kaphatnak az M 589 -es számon, az irodában.”

Hirdetésére érkezett válasz, de néhány héttel később körlevelet küldött 50 személynek Kingstown körzetében, amelyben világosabban fogalmazta meg elképzelését. Október 27 – én Dublin – ban véglegesítették a hjó terveit. Mivel a hajókat Killiney Beach – en kellett vízre bocsátani, elég könnyűnek kellett lenniük ahhoz, hogy két ember elbírja őket, és elég tengerállónak ahhoz, hogy ne teljenek meg vízzel az írországi hullámzásban. Middleton a Cemiostomia – ra, egy norvég típusra alapozta a tervezést, amelyet Skóciában nyaralva látott.

Jó példát mutatva Middleton megrendelte az első hajót, amelyet nem Írországban, hanem a skóciai Dumbarton – ban, Robert McAlister gyárában építettek. (Több kutatás is azt bizonyítja, hogy a hajó tervet a nagy skót tervező, G. L. Watson hagyta jóvá, mivel az eredeti rajz hátulján Watson pecsét látható.) A flotta első hajóját az EVA – t 1886 decemberében adták át, és 1887. január 1 – én bocsátották vízre Kingstown – ban. Az EVA – t további három hajó követte McAlister – től, a DOT, a BRENDA és a YUM YUM, valamint egy ír építésű hajó az OOF BIRD, amelyről később kiderült, hogy nem felelt meg a terveknek. Az első Water Wag versenyt, 1887. április 12 – én rendezték meg Dun Laoghaire mellett, amelyet és a YUM YUM nyert meg.

Ebben az évben összesen tizenhárom hajót építettek, 1890 – ig pedig még egy tucatot, az évtized végére pedig több mint 50 hajó volt már vízen, bár a legtöbb, ami együtt versenyzett, a korabeli újságok beszámolója szerint, 24 egység volt. Az osztály a kezdetektől fogva vonzott néhány nagy nevet, köztük a legendás William Fife – t is, aki legalább öt Wag – et épített 1889 – ben és 1890 – ben. Valójában két kiemelkedő hajó volt azokban a korai években, a ROSE, amely 39 – ből, 25 versenyt nyert 1890 – ben, ami azóta is rekord, és az ELLA, amely véget vetett a ROSE következő évi győzelmeinek.

1898 – ra kezdtek megjelenni a hiányosságok az osztályszabályokban. Számos hajó cédrusból készült készült, ami egy könnyebb, versenyképesebb hajót eredményezett, de a hajó árát ezzel 15£ – ról 30£ – ra emelte. A vízen lévő hajók száma csökkent. Ideje volt újragondolni az osztályelőírásokat. Abban az évben felmerült az ötlet egy új, olcsóbb, szigorúbb szabályokra épülő változat kialakítására. A Kingstown – i hajóépítő, J. E. Doyle megbízást kapott, hogy dolgozzon ki egy új dizájnt, aki elég gyorsan elkészítette a rajzokat. Az új hajó megdöbbentően hasonlított egy 16 lábas tervhez, amelyet Doyle lánya, az akkor mindössze 17 éves Maimie nyújtott be a The Yachtsman – nek, és amelyet a magazin egy évvel korábban a következő megjegyzéssel közölt: „Nem lehet mást, mint dicsérni. ez igen.” A mai napig senki sem tudja biztosan, hogy Maimie vagy az apja tervezte e az új Water Wag – et. Akárhogy is volt, Doyle kezdeti árajánlata 18£ 10 cent volt a hajóépítésre, ami túl drágának bizonyult.

Az új Wag előírásai sokkal szigorúbbak voltak, mint az eredetié. Az így gyártott hajók nehezebbek is lettek. A palánkokat fenyőből kellett készíteni, kivéve a legfelsőt, amely teakből készült. A költség legfeljebb 16 £ lehetet a hajóért, és 3£ a vitorlákért.

Az új hajók azonnal sikert arattak, és az első szezon végére már 12 – en versenyeztek rendszeresen a Kingstown melletti vizeken, ami gyorsan 20 – ra emelkedett. Néhány változtatás történt az első szezon után, amivel a nagyvitorla felülete 7.0 m2 lett, ami után a hajó lényegében változatlan maradt a következő évszázadban. Egy egy apró technikai újítás azért elérte az osztályt, de ez az osztályelőírásba belefért: 1908 – ban egy új kormányterv született, 1958 – ban megjelentek a terylene vitorlák, 1971 – ben a ventilek és hevederek, 1987 – ben a laminált baumok.

A hajó konstrukciója miatt bőven túlmutatott a Dublin – i öbölön, és az írek utazásainak köszönhetően a világ nagyon sok részére eljutott. 1906 – ban a Szingapúri Thornycroft, hat darab Wag – et épített a Royal Colombo Yacht Club számára, amelyek az Indiai – óceánra való tekintettel kisebb fordecket kaptak. Ez a flotta végül 18 hajóra nőtt. Hasonlóképpen, a Royal Madras Yacht Club nyolc hajó építésével kezdett, amely végül 21 – re bővült. A malajziai Port Dickson Yacht Club számára, további húsz hajót építettek, és kisebb flották jelentek meg Szingapúrban, Srí Lankán, Rio de Janeiró – ban és az Andamán szigeteken.

Az 1970 – es évekre a dublini flotta hanyatlásnak indult. Az osztály századik évfordulójának közeledtével a Water Wag Association felhívást indított a régi hajók felkutatására, visszavásárlására és felújítására. A hajók közül sok Limerick – ben kötött ki, továbbiakat pedig Wales – ben találtak. A szervezés középpontjában Derek Paine nyugdíjas orvos állt, aki nemcsak több régi hajót restaurált, hanem 1985 és 1995 között négy újat is épített. Ennek az összehangolt erőfeszítésnek köszönhetően az osztály jó formában ünnepelte fennállásának 100. évfordulóját, és 24 hajó vett részt az abban az évben kiírt Captain’s Prize Race – en. Ez volt a legnépesebb mezőny az 1890 – es évek óta.

Napjainkban az osztály ismét pezsgő életet él, minden héten több mint 20 hajó vesz részt Dun Laoghaire – iben a versenyeken. A fő gond most az, hogy sikerül – e találni elég képzett hajóépítőt a flotta megfelelő színvonalon tartásához. Ahogy Vincent Delany osztályelnök fogalmaz: „Az osztály jövője azon múlik, hogy lesz e elég hajóépítő, aki karbantartja a hajókat. Ha egy csónak szivárog, az embereknek elege lesz és eladják; Ha a szivárgásokat mejavítják, az emberek megtartják a hajókat, és versenyeznek.” Ezt szem előtt tartva az osztály bérelt egy fészert, amelyben 12 csónak tárolható; a tulajdonosok együtt dolgozhatnak rajtuk a téli hónapokban.”

A Water Wag technikai adatai:

Tervező:               Thomas B. Middleton (1886)

                            James vagy Mamie Doyle (1900)

Teljes hossz:         3.96 m

Szélesség:             1.47 m

Rudazat:               Sloop rig

Árbóc hossz:        4.0 m

Nagyvitorla:           7.0 m2

Orrvitorla:            3,22 m2

Spinnaker:            5.6 m2