Mindösszesen tíz J – Class jacht épült, mielőtt a második világháború megállította volna asz osztály fejlődését, de az elmúlt 20 évben ezek a csodálatos jachtok visszatértek a versenypályákra. Jelenleg kilenc többé – kevésbé aktív J – Class az, ami versenyeken vitorlázik. A legnagyobb mezőny, ami eddig együtt vitorlázott az hét hajó volt 2017 – ben az America’s Cup kísérőversenyein, illetve az eddig első és egyetlen Világbajnokságon Newport R.I. – n hat hajó. Mitől maradtak ellenállhatatlanok a J – Class még ma is? David Glenn a Yachting World és a Supersail World újságíróje elemzi ezt egy kicsit.

A modern vitorlássport egyik leglenyűgözőbb látnivalója a Spirit of Tradition flotta, amely az Antigua Classic Yacht Regatta – n szokott talán a legnagyobb létszámban rajthoz állni. Ezen a versenyen minimum két, de esetenként négy J – Class is rajthoz áll a krib térségben, ahol a kellemes szélnek köszönhetően a 12 kts – es maximum sebességükkel versenyeznek.

A Velsheda (JK7), a Ranger (J5), a Shamrock V. (JK3) és az Endeavour (JK4) látványa mindig döbbenetes, mert ezek a fenséges jachtok ilyen érzéseket váltanak ki az emberekből. Ezek a 130 láb hosszú versenygépek, amelyek már carbon rudazattal szereltek, 170 tonna acélt, alumíniumot és teakfát repítenek a versenypályákon. Talán ennél nincs is mámorítóbb érzés.

Mégis mitől olyan népszerű a J – Class?:

Miért tűnik úgy, hogy egy vitathatatlanul nem izgalmas teljesítményű jacht (max. 12 kts), amelynek építése 20 millió fontba kerül, és azután is jelentős üzemeltetési költségeket igényel, miért növekszik a legnagyobb recesszió idején, amióta az osztály megszületett?

Nincs egyetlen jó válasz sem, de csak vissza kell tekintenünk az 1930 – as évekre és azokra a karakterekre, akik birtokolták és versenyeztek a J – Class – okkal az Atlanti – óceán mindkét partján, vagy az America’s Cup – on, hogy megértsük, miért foglal el különleges helyet az osztály a vitorlás történelemben.  Minden mögött a J – Class megjelenése áll. Úgy tűnik, hogy ez az osztály felülmúlja a vitorlázás divatjának minden változását, időtlen formákat jelenít meg extrém túlnyúlásokkal, és a hajótest és a szerelvény arányát, aligha lehetne jobbá tenni.

Ezek a hajók igazi eleganciával rendelkeznek. Nem véletlen, hogy azokat az iparmágnásokat, akik át akarták élni az igazi sport élményeit, egy olyan osztály vonzotta, amelyet csak a nagyon gazdagok engedhetnek meg maguknak. Határozott párhuzamok vannak az 1930 – as évek és az elmúlt 20 év J – Class tulajdonosai között. A különbség az, hogy az 1930 – as években a tulajdonosok előszeretettel büszkélkedtek az elért eredményeikről, az újságok címlapjain. Manapság viszont igen csendesen teszik ezt.

A J – Class kezdetei:

A J – Class 1930 – ban jelent meg, és óriási ugrást jelentett a vitorlástechnológiában. A J – Class – t, azért nevezték így el, mert az Universal Rule szerint a jachtok méretükhöz rendeltek betűket kaptak (a K és M Class jachtok például rövidebb vízvonalúak voltak).

Az úgynevezett Big Class, amely az 1920 – as években virágzott az Egyesült Királyságban, lenyűgöző volt, de rengeteg féle típus vitorlázott benne együtt. Az olyan jachtok, mint V. György király Britannia – ja, amelyet eredetileg 1893 – ban gaff – rigg cutter – nek építettek, de az 1920 – as években bermuda rigg – re szereltek át, vagy mint a Candida, a Cambria, a White Heather és a Westward – hoz hasonló szkúnerek még nagyobbak és drágábbak voltak.

Magának a J – Class egyik legnagyobb katalizátora volt, hogy a legendás élelmiszerbolt tulajdonos, Sir Thomas Lipton 1931 – ben versenybe szállt az America’s Cup – ért. Erre a kihívásra építtette az Universal Rule alapján a Charles E. Nicholson által tervezett Shamrock V. – öt. Ez volt a 14. kihívás 1851 óta, és az amerikaiak a nagy gazdasági világválság hatásai ellenére is, négy szindikátust állítottak össze a Kupavédés érdekében. A versenyre négy hajó készült nevezetesen az Enterprise, a Whirlwind, a Weetamoe és a Yankee.

Az amerikai védők vezetője Harold Vanderbilt volt, a New York Yacht Club tagja, aki mesés vagyont örökölt a család vasúttársaságaitól, így az ország egyik leggazdagabb embere lett. A család Idle Hour birtokán, Long Island Sound – on nőtt fel, lelkes és eredményes vitorlázó volt, és figyelemreméltó amerikai technológiát és humán erőforrást használt fel, hogy a legjobb J – Class – t építse meg az Enterprise – al. A védők sokkal múlták felül Lipton erőfeszítéseit. A brit sajtó Lipton felkészületlenségét és régimódi hozzáállását rótták fel neki.

J – Class – ok építése Nagy – Britannia – ban és az USA – ban:

Már első pillantásra is hatalmas szakadék tátongott a brit és amerikai J – Class kampányok között. A kezdeti időkben az amerikaiak forradalmi fémárbócokat, Park Avenue baum – okat használtak, illetve a vitorlaformákat próbálták tökéletesíteni, amit később a britek csak másolni tudtak. Egy Kupa kampány az amerikaiaknak már akkor is 100.000 fontba került, míg Lipton összesen 30.000 fontot volt hajlandó költeni a Shamrock – ra.

1934 – ben a J – Class – ok második Kupáján Sir Thomas Sopwith első Endeavour – ja, amelyet szintén Nicholson tervezett, sikeresen indult, 0 – 2 – re is vezetett már, de végül 4 – 2 arányban alulmaradt Vanderbilt Rainbow – jával szemben, amit akkor sokan lassabb hajónak tartottak.

Nagy – Britanniában az 1935 – ös szezon a J – Class és a Big Class versenyzés zenitjének bizonyult, bár a szezon végére több J – Class is elvesztette az árbócát ami nem bizonyult túl költséghatékonynak. A szezont élénkítette, hogy az amerikai Yankee, is beszállt a brit vizeken való versengésbe. A szezonban végül a Yankee is elvesztette a rudazatát és ekkoriban a brit sajtó már igencsak kikezdte és pazarlónak nevezte az osztályt. Thomas Sopwith – t azonban ez sem tántorította el attól, hogy megépíttesse az Endeavour II – t és 1937 – ben utoljára J – Class – al vitorlázzon a Kupáért. Nem feltétlenül szerencséjére az akkoriban Super J – nek nevezett Ranger – el találta magát szemben ahol 4 – 0 – ra maradt alul.

A Ranger – t a briliáns tervező, Starling Burgess tervezte, aki az 1930 – as években tervezett már Vanderbilt számára, de most a szintén zseniális, de sokkal fiatalabb Olin Stephens is segített őt. Összesen hat testet terveztek és teszteltek a kísérletek során és végül a 77 – C modellt választották ki. Ezt a jachtot egyesek rondának, és természetellenesnek tartották, de Vanderbilt csapata bízott a tudományban. A tíz megépült J – Class – ból egyetlen amerikai jacht sem maradt fenn. Nagy-Britanniában is csak összesen kettő maradt meg: a Velsheda, amelyet eredetileg W. L. Stevenson építtetett és lányairól, Velmáról, Sheiláról és Daphne – ról nevezte el, és amely sohasem indult a Kupáért; illetve az Endeavour, amelyet az mentett meg, hogy lakóhajóvá alakították a Hamble – n. A Shamrock Olaszországba került, és egy pajtában rejtőzve túlélte a háborút.

J – Class újjáéledése:

A J – Class – ok szépen lassan megtalálták megmentőjüket, vagy újraépítőjüket és a 2000 – es évek elején visszatértek a vitorlás versenypályákra is. Ian Dear vitorlástörténész J – Class – ról szóló, Enterprise to Endeavour című, 1977 – es első kiadásban megjelent könyvében megjósolta, hogy az olyan hajókat, mint a J – k, soha többé nem láthatjuk majd. Mire a negyedik kiadás 1999 – ben megjelent, már más volt a véleménye!

Az amerikai Elizabeth Meyer – nek kétségtelenül óriási szerepe volt az osztály életre keltésében, amikor az 1980 – as években kiemelte az Endeavour maradványait az iszapból, és elkezdte újjáépíteni Calshot – ban, majd a hollandiai Royal Huisman műhelyében, aki nem mellesleg tökéletes munkát végzett.

Azóta összesen kilenc J – Class épült vagy került olyan állapotba, amilyen az osztály dicső múltjához illik. A Schamrock V. (1930), a Velsheda (1933) és az Endeavour (1934) megújultak és emellett hat replika épült, sorrendben: J5 Ranger (2003), JK6 Hanumann (2009), JH1 LionHeart (2010), JKZ1 Rainbow (Ex:JH2, 2012), J8 Topaz (2015), JS1 Svea (2017).

2017 – ben már volt egy hivatalos Világbajnoksága az osztálynak Newport R.I. – n illetve 2024 – ben Barcelona – ban lesz a második. Reméljük, hogy itt mind a kilenc hajó együtt versenyez majd.