Lapos, filigrán, és kicsit más, mint a többi megszokott Z vagy másnéven 20 – m2 versenyjolle. Johannes Huckschlag hajóépítő Furie – ja semelyik más Z – hez nem hasonlítható.

Johannes Huckschlag, az FKY fiatal tagja, a Friedrichshafeni Michelsen hajógyár hajóépítője, három év alatt saját maga tervezte és építette fából készült versenyjolléjét. Az eredmény figyelemre méltó: egy lapos, viszonylag széles negatív ívű klinker test, kis cockpittel. Fából készült gaffos rudazattal, átmenő latnis Gross – al, trapézzal, kihúzható fa orrsudárral, könnyített baumal és genakkerrel van szerelve.

Johannes gondolatai: “A Furie egy 20 – m2 –es versenyjolle, amit én terveztem, és amely a hagyományos hajóépítési módszereket alkalmazza, de ezt átülteti a modern korba, és ezáltal egyértelműen különbözik az összes többi jelenlegi Z – Jolletól. A hajó 6,26 m hosszú, 1,66 m széles, vékony vörösfenyő deszkákból épült, akácfa vázra, nagyon lapos, de szenzációs konstrukció. Egy kiadós hajókeresztelő után a Furie – m készen állt a vitorlázásra. Mondhatni kissé megkésett darab, hiszen három évig épült, de az eredmény boldoggá tesz. Bár a gyerekbetegségeit még javítani kell, de ez a versenyjolle elég jól sikerült.

A klinkertest félelmetes száguldó hangot ad, amikor a hullámok megtörnek palánkokon. Valójában először féltem a 20 m² – es vitorlás felülettől, de néhány gyenge szeles nap után elég magabiztosan lehetett vitorlázni vele.”

A rudazat:

„A gaffos gaffos rudazat nagyon rossz állapotban volt így átépítettem az árbocot, helyreállítottam a gaffot és mindkettőt Soft Rigging szereltem. Ez azt jelenti, hogy az állókötélzet (a legtöbb régi vitorláson drótkötél) 3 mm – es Dyneema kötéllel lett szerelve. Ennek az volt az előnye, hogy mindamellett, hogy súlyt takarítottunk meg gyorsan és egyszerűen elkészíthető.”

„A gaff is rettenetes állapotban volt, de mindenképpen meg akartam menteni. A tövénél és a végén is felhólyagosodott a lakkozás a régi vasalatok is mind rohadtak. A gaff mind a két végére új tölgyfa került, amely epoxy – val lett bevonva, és az új szerelvények már rézből készültek hozzá.”

„Természetesen az árbócot is és az orsudarat is fából szerettem volna építeni. Az árbócnak nyolc lécből összeállított üreges profilt terveztem. Minden egyes lécet le kellett marni az asztali marón, hogy a körvonalak azonosak legyenek, és minden csík egymásba illeszkedjen – az eredmény egy nagyon könnyű és erős “fa cső” lett. A súly szem előtt tartása mellett a legkisebb falvastagságot szerettem volna elérni, ezért is kiemelten fontos volt az alapanyagok kiválasztása. Végül, de nem utolsó sorban a leggyengébb pontokra is oda kellett figyelni. Ennek megfelelően megrajzoltam az árbocot és a megfelelő pontokon meghatároztam a keresztmetszeteket. ​A cső ragasztása után körbe gyalultam, csiszoltam és háromszor epoxigyantával bevontam. A deck csatlakozási pontjánál akác elemekkel erősítettem meg az árbócot, a gaff helyénél pedig körös – körül dörzscsíkokat használtam a puha fenyő védelmére.”

A 20m2 – Rennjolle (Z):

A 20 m2 – es Reinjolle is egy tervezői hajóosztály, amelyben adott vitorlafelülettel a lehető leggyorsabb hajót kellett létrehozni, ellentétben a manapság többnyire elterjedt One – Design osztályokkal. 1925 körül a Német Vitorlás Szövetség 10, 15 és 20 m² – es osztályokba sorolta ezeket a hajókat (N, M és Z osztályjelzésekkel), ahol a négyzetméteradatok a nagy és az orrvitorla összfelületét jelentették. A tervezők a súlycsökkentés és a sebesség fokozása érdekében nagyon vékonyfalú hajókat terveztek, melyek nem voltak túl tartósak emiatt. 1932 – től vezették be a minimális palánkvastagságot, ami minimum 10 mm lett. A 20 m2 – s versenyjollék fejlődése rendkívül karcsú, elegáns hajókat hozott létre. A tipikus Z jolle valamivel több, mint 8 méter hosszú volt, és körülbelül 1,70 m széles, alacsony szabad oldalmagassággal. A méretek azonban nagyon eltérőek voltak. Vannak 7 m – es és 9 m – nél hosszabb hajók is. A rudazat, (bár az osztályelőírásban az nincs kikötve, hogy Gaffos vagy Marconi) általában Gaffos rudazat volt telilatnis Gross – al. Sokáig a 20 m2 Reinjollét tartották a leggyorsabb hajónak, és az 1950 – es években még legendás diadalokat is ünnepelhettek a Centomiglián, a híres Garda – tavi tókerülőn.

A Z – Jollékat először az 1920-as években építették nagy számban, és a második világháború előtt érték el virágkorukat, de még az 1950-es években is számos új épült, különösen Dél – Németországban (a rajtszámok egészen 517 – ig mentek). Hasonlóan, mint a hazai 22 – es Binnenjollék esetében is a Repülőhollandi megjelenésével a hajóépítés megtorpant. Az sem tett jót ezeknek az osztályoknak, hogy a szabályok adta kereteken belül, nagyon sokféle hajó épült, amely a szélviszonyoktól függően az egyik vagy a másik hajónak jelentett előnyt.

Az 1970 – es évek közepén ismét megnőtt az érdeklődés a Z – jolle iránt, Ausztriában (Mondsee, Grundlsee), a Chiemsee – n és Észak-Németországban is. Azóta az osztályszövetség újraéledt, korszerűsítették az építési szabályzatot, illetve folyamatosan versenyeznek ezek a hajók. Manapság ezek a hajók már spinakkerrel vagy genakkerrel versenyeznek és ketten trapézolják…