Kurutzné Kovács Márta írása

A cikk megjelenésével egy régi (legalább egy éves) adósságomnak sikerült részben eleget tennem, mert az eredeti cikk terjedelme miatt több részben fog megjelenni a www.klasszikushajok.hu – n. Ami talán ennél is lényegesebb, hogy ezzel az írással is hazai vitorláséletünk dicső múltjába és egy olyan csodálatos vitorlázó életébe sikerül betekintenünk, aki mindamellett, hogy nemzetközi szinten is eredményesen versenyzett rengeteget tett a Magyar vitorlázásért…

A rövid bevezető után olvassátok Kurutzné Kovács Márta írásának folytatását, amely a Füredi Históriában jelent meg.

A Kincsem III. Vízretétele és vizsgáztatása:

Majd az 1935 – ös nyár elején „Végre elérkezett a várva – várt nap: elkészült a hajó. Csodálatosan mosolygott a dukkó alatt a mahagóni hajótest. Merészen és modernül, újszerűen díszelgett a legfelső palánkon, a fedélzet alatt a ragyogóan élénkpiros csík. Az egész hajó megjelenésében volt valami szemtelen, valami megmagyarázhatatlanul bizalomkeltő. A zsemleszínű fedélzeten csillogtak a krómnikkel veretek, bikák. A hajóbárd – szekrény körül hivalkodott a sokrétegű fából ragasztott kapaszkodó. Ez oválisan körülfutott a hajóbárd – szekrény körül. Micsoda biztonságos lesz majd ebbe akasztani a lábakat, és a szélfrissülésekben kihajolni, kilógni a hajóból! Bátran, dacosan szökött az ég felé, kissé hátradöntve az árbóc. Az erős acél drótsodronykötelek feszültek az árbóc keresztfán és az árbócon. A kormány feketén, grafitosan, felemelve, kissé kackiásan ült a hajó tükrén. Profilja tökéletesen halformán áramvonalazva. Csak a vitorlázat és a lobogó, meg a széljelző szalagok hiányoztak.”

Miután a hajó elkészült, és Béla mindent rendbenlévőnek talált, elhatározta, hogy másnapra összehívja a családot és a barátait, hogy a hajót megkereszteljék és vízre bocsássák. „Felejthetetlenül mélykék égből köszöntött a nap. A reggeli keresztelőkor szikrázott a napfényben a jolle – csoda. Feleségem alig tudott szóhoz jutni az álmélkodástól. Lenyűgöző volt mindenkinek a hajó hatása. Intésemre megindultak a fiúk a hajót vivő vízreeresztő kocsival a sójához. Dübörögve vitte a kocsi a hajót a betonon. A hajó orrával a part felé nézve ült a kipárnázott kocsin, a hátsó kerekek már a vízben állottak. Ekkor feleségem megilletődött hangon rebegte: – Megkeresztellek téged a Kincsem III. névre. Isten vezéreljen az utadon. – Ezzel bájos, de kissé félénk s félszeg mozdulattal orron löttyintette a hajót egy pohárka pezsgővel. Adott jelre a fiúk tovább tolták a kocsit a vízbe. Már úszott is a jolle, szinte lebegett a vízen. Tökéletesen a vízvonalon feküdt.” Béla boldogsága határtalan volt.

„Közben a nagy izgalomban elfelejtettünk a hajó orrbikájára és farbikájára kikötő kötélzetet kötni. A hajó szabadon himbálózott a sója vízfelöli szája felé. Tompa csáklyát ragadtam, és az árbócmerevítő kötélnél fogva óvatosan a sólya betonfalához húztam a hullámmentes vízen. Kedves keleti szellő lengedezett. – Miksa, Dezső! Gyerünk a nagyvitorlával és a vitorlazsákokkal! Szereljük fel a hajót! – kiáltottam lázason. Szerencsénk volt, hogy a jó Benrowitz – féle vitorlázat már egy nyarat futott a Kincsem II. jollén, és nagyjából beidomítottnak volt tekinthető. Így a léc – igazítás, illetve léc – beszabás idegtépő piszmogásától megszabadultunk.” Miksa Sopronyi Thurner Mihály, Dezső pedig Kenedy Dezső füredi fiúk, Béla megszokott legénysége volt, akikkel a későbbiekben is sok sikeres versenyen futott.

Persze a vitorlaszerelés Bélánál nem ment egyszerűen! Mert a leggondosabban tárolt nagyvitorla is összeugrik valamelyest a tél folyamán, ezért gondos trimmelést igényel minden vitorlázó évad elején. A vitorla pontos beszabályozása, a lécek elhelyezése most is nagy pontosságot igényelt, amíg a vitorla fel nem vette egy kagylóhéj alakját. Béla részletesen leírja ezt a nagy gondosságot és türelmet igénylő, meglehetősen hosszadalmas műveletet. Mire ezzel végeztek észrevették, hogy bokáig vízben állnak! Ereszt a hajó! Nekiálltak a vízmerésnek, de kevés sikerrel. Újra kocsira húzták a hajót, kifolyatták a vizet, és megtalálták a hibát: a schwert tengelyét tartó anyacsavar nem volt kellően ráhúzva a bőralátét – karikára és ott áramlott be a víz! Két franciakulccsal alaposan ráhúztak, és ellökték a parttól a hajót.

„Most meglátjuk mit tud ez a hajó! A fürge szellő izmosodik, vitorla alatt kifutunk! Az idő: délután 13 óra harminc perc.” – jelenti Béla ünnepélyesen. Izgalmas percek következtek. A hajóban a legénység és a feleség, Pussy foglalt helyet. „A jolle igen fürge. Könnyen fordul. Játszi könnyedséggel fut fel szél ellen a sima vízen. Kísérletezünk. Előbbre – hátrább terheljük helyzetváltoztatással a hajót. Végül látom hogy a legénységnek eléggé előre kell ülni, és akkor a vízeleresztése tökéletes. Elevensége felvillanyoz. Tökéletes szívóhatás mellett termeli a vitorla a legnagyobb hajtóenergiát, éri el a legnagyobb sebességét azonos szélerő mellett. Éppen ilyen hármas szélben suhan a hajó örvénykeltés nélkül. Egyszercsak szembe jön velünk a Dódy nevű BYC széria – 22 – essel az öcsém, Laci. Ránk fordul, és látszik rajta, hogy egy vak lóért nem adná, ha lehúzhatna minket. Félszélben futunk néhány percig. Hajónk igen hamar kifut a takarásból, és már az első perc végén hajóhosszal előtte húz fel luvba. Szinte fickándozni látszik a fehér szériajolle mellett. Boldogan összenézünk, hangtalanul, és mosoly ragyog a szemeinkben…”

Élvezettel kóstolgatták az új hajót. Megállapították, hogy minden tökéletesen a helyén van. A hajó igen érzékeny és roppant eleven. Pussyt kitették, aki a partról tájékoztatta a fiúkat a hajótest vízen fekvéséről. Majd a vitorlát vizsgáztatták, és Béla megállapította, hogy újra trimmelni kell. A klubhídhoz álltak, ahonnan a vitorlát jól látták, és a hibákat javítgatták. Többszöri le és felszerelés után, amikor a hídról már kifogástalanul nézett ki a vitorla, ismét kifutottak.

„Sajnáltuk, hogy nem volt komolyabb versenyellenfél kint a vízen. De hát hétköznapokon a pestiek, így a nyár elején, még nem szoktak cirkálni versenyjollékkal a vízen. Szomorú szívvel tudomásul vettük azt is, hogy a nap koma még a mi kedvünkért sem hajlandó tovább időzni a bakonyi hegyek felett, és így kénytelenek voltunk a kikötőbe irányítani a hajónkat. – No, majd szombaton már többet tudunk. Akkor itt lesznek már a többiek is az ellenfelek.” – állapodtak meg búcsúzóul a fiúk. De Béla még elérzékenyülve visszanézett a hajójára: „A jolle nyugodtan, de könnyeden lebegett a vízen. A lassan partira forduló áramlattal szembenézett. Csodálatosan ragyogott és szikrázott a fényes, lakk – dukkózott hajótest. A hajóorr a bársonyos parti szélben kilesett a takaróponyva alól. Kicsit hunyorgott a leáldozó nap sugaraitól…”

Ekkor feléledtek a hajó alkatrészei, először a nagyvitorla tért magához. Örömmel nyugtázták, hogy mindannyian remekül vizsgáztak a jolléban. „Neked gratulálok hajóhegedű, csodálatosan követtél, és engedelmeskedtél a vezetődnek – mondta a nagyvitorla. – De a fiúk is értik egymást – ismerte el a hajóhegedű lelke. – Kedves fickók! Én már két nyarat jártam velük – büszkélkedett a nagyvitorla.”

Az új hajóról a Vízisport kétszer is jelentést tett. „Kovács Béla új 22 – ese, a Kincsem III. elkészült. A yolle lágyvonalú, a szép munka Benacsek Jenő terveit és gondosságát dicsérik. Reméljük e yolle beváltja a hozzáfűzött reményeket.” Majd később „A Kincsem III., a Balaton J / M31 számú 22 m2 – es versenyjolléja, amit múlt számunkban közöltünk elkészült. Ünnepélyes keresztelője június 16 – án volt. Kovács Béla (BYC) új jolléja nagyon tetszetős, lágy vonalú, igen szép kiállítású hajó. Szerepléséhez sok reményt fűzünk.” És valóban a következő években Béla mindent megtett, hogy ezt a reményt valóra váltsa!

Hét végére megérkeztek a többi versenyzők is, és Béláéknak végre alkalmuk volt a legjobbak között vizsgálni, hogy mit tud az új hajó.

„Szombaton már délben meglógtam a patikából, és előkészítettem a hajót a délutáni nagy összehasonlításhoz. Leszedtem a hajótestről a takaróponyvát. Kiszabadítottam a takarója alól a nagyvitorlát. Bekapcsoltam a gaff megfeszített drótkötelébe a gaff – csúcs felhúzó drótkötelét a seklivel. Rendeztem a köteleket. Megdörgöltem szarvasbőrrel a hajótest dukkózott lakkfelületét. Majd flanellel a krómnikkel vereteket fényesítettem. Had legyen szép! Akkor jobban imponál, és talán jobban is fut a hajó. Majd egy órakor pontosan megjelentem az ebédnél. A család nem győzött csodálkozni, sőt aggódott, hogy mely betegség lehet pontosságom oka. Pedig csak az, hogy a kipróbált és összeszokott csodalegénységgel fél háromra adtunk egymásnak a klubteraszon randevút.”

Már jóval fél három előtt együtt voltunk a klubban. Kézbe vették a vitorlazsákokat és a széljelző csúcslobogót, és kieveztek és előkészített jolléhoz. Elsőnek szerelték fel a hajót, és kifutottak…

Béla részletesen leírja, hogy haladtak a versenyjollék a csopaki Kerekedi öböl felé, és hogy manővereztek az öbölben, majd hazafelé. Hol melléjük szegődött a széljárás, hol ellenük dolgozott. A Hajók között volt a nagy ellenfél, Heinrich Tibor a Kisangyalom nevű jolléval.

„Most, hogy szabadon hajóztam, Tibor szegődött mellém. Tüneményes volt a szép samoa színű selyemangin vitorlája és ragyogó jolléja. Mindketten tiszta szélben futottunk. Hol az egyik, hol a másik hajó húz előbbre aszerint, hogy melyik hajó kapja meg előbb a szélfrissülést. (…) Tibor szépen elhúz tőlünk, de ahogy a Kerekedi öbölbe befutunk Csopak előtt, mintha a szél is felélénkült volna. A többiek is utánunk húztak, és ismét együtt fut az öt élversenyző jolléja.”

Hogy a vitorlázás mennyire függ az elemektől, az ezt követő percek eseményeiből látható. Míg visszafelé Béláék a vitorla szívóhatásával voltak elfoglalva, a többiek túlszaladtak rajtuk, élükön Tiborral. Majd félszélben felzárkóztak, és Béla a cirkálásban reménykedett, de a szél délkeletire fordult, és csak Arácsig cirkálhattak, és megint kezdtek leszakadni a csoporttól. De rövidesen a hajó erőre kapott… „Ahogy az öbölben simább vízre értünk, kezdett hajónk elevenebbé válni, és a széltől kissé elfordítva, majd óvatosan és lágyan, törésmentes vonalban szél felé húzva a hajó határozottan ugrott, felgyorsult. Sőt elképesztő magasságot futva egykettőre kiluvoltuk a szél felett lévőket. A Kerekedi öbölből kifelé futva aztán álmélkodásunk még fokozódott, mert ha lehet, még gyorsabban és még élesebben luvoltunk.” De jött a hátszél, és a versenytársak utolérték őket…

Este Füreden „a Wundermancnschaft kivonult a Grandba és víg poharazgatás közben megittuk az új hajón szereplő legénység sportbaráti áldomását.”

Tibor gratulált Bélának, mondván: „Összeakaszkodunk még, komám egypárszor. Kisangyalom és Kincsem ölik majd egymást elöl a többiek meg majd nézik hátulról.” És ez a jóslat bizony a következő évek során számtalanszor beigazolódott…

Trimm – vitorlázások és Kenesei regatta:

Azon a nyáron még sok finomítást végeztek a hajón, napról – napra jobban megismerve annak finom lelkét. „A 22 – es jollén a jó vitorlaszerelés roppant gondosságot igénylő művelet! És bizony változó irányú nyugtalan szélben alapos idegmunka, és sokszor a legjobban betrimmelt lécünk adja meg az árát azzal, hogy eltörik. Tehát, hogy mindezt elkerüljük, a vitorla léczsákjainak a végén lévő pertliket vadonatúj fehér hengerded cipőfűző zsinórokkal cseréltük ki, és ezeknek a végét sűrű acetonos celluloid oldattal kentük be, hogy ki ne rojtosodjanak, és így a lyukbefűzés művelete probléma ne legyen.”

Hasonló, nagyon részletesen kidolgozott trükkök százait alkalmazta Béla a hajó tökéletesítésénél. „Mi ezen felül még a léczsákokat a gaff mentén a gaff núttal egy szintben be is varrtuk, és a lécek belső, gaffhoz srégelt szélét áramvonalasan lecsiszoltuk üvegpapírral, és leukoplaszttal átragasztottuk, mint egy bandázsként. A leukoplasztot tanácsos belakkozni, nehogy a léczsákba beragadjon a nap hevétől!”

Bélával nem volt egyszerű elindulni a hajóval. „Előfordul, hogy a vitorla tökéletes felszerelésénél tízszer is le kellett ereszteni a vitorlánkat az igazítások miatt, míg végül tökéletesen áll!” De fontos tényező az orrvitorla helyes szerelése is: „Mert az orrvitorlának a nagyvitorlával össze kell dolgoznia, és a szívóhatást fokozni. Nagyvitorla nélkül tartósan trimmelni orrvitorlát, enyhén szólva badarság!”

„A vízalatti súlypontot vízvonal terhelés közben egyeztetjük a vitorla súlyponttal. Tehát első pont a vitorla helyes szögének beállítása a szélnek megfelelően, hogy létrejöjjön a szívóhatás. Most a hajót helyes szögre dőlni engedjük, és vízvonalra terheljük a legénység megfelelő helyzet – változtatásával, és csak ezután kezdjük a hajóbárdot és a kormányt úgy beállítani, hogy a vitorla súlypontja egybeessen a hajó vízalatti részeinek oldal – ellenállásával, azaz a laterál – súlyponttal. Most a változó szélnek megfelelően a vitorlát a szívóhatásig utána kell húzni.” – és így tovább , utasítások százai a pillanatnyi helyzetnek megfelelően. „A víz alatti laterál – súlypontot lehet utána állítani a hajóbárd emeléssel és kormánysüllyesztéssel. Ilyenkor húzunk egy vonalat a hajóbárdon, a szekrény felső vonalát vonalzónak használval, ¼, ½, és ¾ szelekben. Erős szélben feljebb lesz húzva a hajóbárd, lejjebb a kormány, gyenge fuvallatokban lejjebb a bárd és feljebb a kormány. A kormány helyzetét már nehezebb bejelölnünk.” De Béla persze ennek a módját is megtalálta.

Az unalomig menő trimm vitorlázásaik és az idegerősítő szerelési gyakorlataik sorozata után Béla végre elkezdhetett a saját klubja, a BYC kicsi versenypályáján versenyszerűen futni. De ott csak a széria 22 – es Dódy volt az ellenfelük.  „Néhány heti szorgos, szívvel – lélekkel teljes boldog munka után úgy éreztük, hogy fuvalom és közép szelekben szinte összeforrtunk a hajónkkal és ösztönösen kézben tartjuk, reflexeinkkel visszük már a küzdelembe.”

Egyik este leszerelés után a leponyvázott hajóban megszólalt a hajóhegedű lelke: „Miért van a verseny? A győzelemért? – kérdezte. – Talán nem csak azért. – válaszolt a vitorla. – Mert nem mindenki győz. Sok ellenfelet ismerek, aki még soha nem győzött le minket a gazdánkkal, de azért mégis évek óta versenyez velünk. Azt hiszem, a versenyért magáért. A kékszemű is csak annak a győzelemnek örül igazán, ahol erősen kellett küzdeni, szenvedni, izgulni, mert jó volt az ellenfél!”

Végre elérkezett az első igazi verseny napja, 1935. június 30 – án, a BSE által rendezett szokásos kenesei Péter Pál napi regatta napja! „Remek délnyugati szélben odaraumoltunk a jolléval egy óra és néhány perc alatt. Hagyományos darvadozás volt az előestén a Duhajdában (…) A kenesei laikusok és szakértők erősen mustrálgatták a hajómat, és szerencsére nem néztek ki sokat belőle. Így leponyvázva, jól kikötve nyugodtan bíztam a kikötőőr gondjaira. Szép reggelre virradtunk. De a szokásos kenesei böhöm ezúttal is bevágott. (…) Nem tetszett egyikünknek sem a dolog, mert még deckvizes reffnélküli szélben nem lovagoltunk. De azért nem hagyott cserben a hajócskánk. A szélfordulás folytán cirkálószakasz nélküli pályán jó starttal vezetéshez jutottunk, és ezt a pozíciót tartva, és előnyünket körönként növelve, biztosan nyertük a versenyt. A győzelem nem volt teljes, mert sem Tibor, sem Guszti nem volt jelen. Hagyták egyedül futni a hajómat, hogy tájékozódjanak a képeségeiről. Nem nagyon bírja a szelet – alakult ki a szakkörökben és a zsűriben a vélemény. (…) Mindezek ellenére igazán örvendtünk a győzelemnek.”

A verseny után az alkatrészek is megszólaltak: „ A Kékszemű – jelentette ki a kormány – egészen másként fog meg, és nyúl hozzám, másképp kezel, mint a többịek. Soha nem erőltet. Mindig éppen csak olyan mélyen ereszt le, hogy tudjam erőlködés nélkül terelni a hajót. Soha nem rángat, csak érzéssel húz és fordít. Azt mondom, hogy szeret minket. – Jó fiú a Kékszemű. Csak kár: hogy még nem ért meg egészen engem -sóhajtott a hajóhegedű lelke – Miért? – Érdeklődött a vitorla. – Nem vagyok féltékeny, de veled többet törődik, veled többet foglalkozik. Tudod, engem néha feleslegesen dolgoztat és fáraszt, máskor meg túlzottan kímél. – Ne türelmetlenkedj kedvesem – Vigasztalta a vitorla. Mivel én a régi vászna vagyok, már két éve járom vele a vizet jól ismerem a Kékszemű szokásait. Most hoz rendbe előbb engem, kivitorlázza belőlem a tavalyi hibákat, és ha én meggyógyultam, csak akkor fog vizsgálgatni léged, és kedvesen enyelegni veled.”

Béláékat azonban a kenesei győzelem után sem hagyta nyugodni a kérdés, hogy mit tud a hajó cirkáló szakaszon. És erre a kérdésre a választ a következő verseny se tudta megadni, amely a BYC rendezésében Füred elött zajlott le 1935 júliusában.

Versenyzés két hajóval, dingivel és jolléval

„A verseny reggelén a felhőtlenül kék égről agyvelőforraló napsugárözön tűzött a forró hajótestekre. A jó öreg BYC előtt szokatlanul sok hajó nyüzsgött. A legtöbbje csak hajnalban vagy napkelte előtt érkezett. Szívörvendeztető látvány, amikor ennyi hajó szerelni kezd egyszerre. Csak kisebb hajóknak rendez versenyt a BYC, mert a klub a kispolgárok szerény, de népes klubja. Alig néhány nagyobb hajó fut BYC színekben, s azok is többnyire kiöregedett harcosok.” – vezeti be Béla új hajója második versenynapját.

Béla ezen a napon is két hajóval versenyez, ahogy Kenesén is tette, a Babszy nevű dingivel, és a Kincsem III. jolléjával. 9 – kor rajtolnak a dingik, 11 – kor a jollék, ezért előbb a dingit szerelik, utána a 22 – est. „A kevés fuvallatban aggódni lehet, hogy a kétkörös versenyben csak annyi idő marad, hogy a kormányos átugorhat a dingiből a 22-esbe.” – aggódik Béla, de az összjátékban részt vesz Béla öccse, Laci is, aki körülöttük köröz a dingivel, és a szerelés végén gyorsan helyet cserél Bélával.

A kishajók már mind kint mozogtak a startvonal közelében, és kóstolgatták a szelet. Béla is ott kémlelte a brízfoltokat a vízen. „Nézd, a Kékszemű már ott húz sebesen a szélfelőli bója felett! Fogadni mernék, hogy most beméri magát, és meglássátok, másodperces startot csinál! Nézzétek, már rohan is rá a vonalra! – izgul a vérbeli nagyvitorla. Közben látszik a lövés füstje. és kiugranak az egyvitorlájúak. – Remek volt! – ujjong az árbóc.”

Közben a jolléban a legénység is izgalommal követi a versenyt. „Nézd, hogy ugrik meg a Béla dingije! Most mennek luvba, egész szorosan. Nem sikerült őt levitorlázni! Béla most leeben kísérletezik. De Tibor fenegyerek, nem lehet beugratni. De nézd, Béla rendületleniül esik le leebe a nád fele! Te, ez lát ott valamit! – mondja Miska.”

Izgatottan mozgolódnak a hajó alkatrészei is: „Mit keres a nád előtt a kékszemű? – izgul a haióhegedű lelke. – láttok ott valamit? – kérdi az árbóc – Még nem, de ismerem ezt a trükköt. Cirkáló szakasz előtt erősen háromnegycdes szélben leebefutni a nád előtti frisscbb huzatban. és azután luvolni, és leeben kifutni, az nem kutya! Na, látod, már kezdi is! Már luvol! Nézd, hogy rohan! – ujjong ágaskodva a nagyvitorla.” Most Miska is látja már: ,,Odanézzetek, már kint van a Béla orra! Már húz el Tibortól… Es megnyerte! Barátom!”

Bélának nem sok ideje maradt örülni a győzelmének, sietett a legénységéhez a jolléra. Izgatottan várta új hajója várhatóan első igazi erőpróbáját.

„Első teendőm volt, hogy köptem a vízbe egy hegyeset. Ez elengedhetetlen, amikor a hajósok latolgatják a helyzetet és a várható időjárást. Távcsővel átnéztem a vizet, felöltöttem zöld szempihentető szemüvegemet, és elrendeltem a készültséget a vitorla átigazításhoz. Közben sanda szemekkel, feltünés nélkül Tiborékat figyeltem, hogy vajon mit csinálnak. Eldördült az 5 perces lövés. Tehát e pillanattól már versenyben vagyunk! Tibor felettem egy gondolattal előbb érte el a peilungot (terelőbóját). Ezt látva, én a peilungnál erősen leebe mentem, előbb luvolást mímelve. Tibor pedig luvba, úgyhogy a két hajó között rövidesen három hajóhossznyi köz támadt. A lee taktikát erősen folytattam tovább, Tibor, látva szándékomat, nem engedett külön utakon, lassan leesett hozzám. Én ezt felhasználva óvatosan luvolni kezdtem. Majd összetalálkozva, luv-harcot provokáltam.” És így tovább, százszor is kicselezve egymást! Közben Béláék génuája leszakadt, Tiborékat egy túl erős szélroham elkente, és Béláék az utolsó pillanatban – meglepetésükre! – megnyerték a versenyt: „Pár fordulat után lövést hallunk, és közelebb érve látjuk, hogy pályarövidítő jel van kitűzve! Könnyedén átfutunk a célvonalon. Lőnek! Megnyertük a versenyt! Dezső és Miska nekem esnek, verekedésszerűen megölelnek. Majdnem nekimegyünk egy horgonyzó hajónak.”

Béla leírásában szinte filmszerűen lehet követni ezt az izgalmas harcot a két kitűnő versenyző között. És hányszor ismétlődött ez még az elkövetkező évek alatt, egészen a háborúig! Mindenesetre Béláéknak ezúttal sikerült meggyőződniük arról, hogy a hajó kiválóan vizsgázott!

Amikor egy vitorlázónak kirándulnia kell…

Ekkoriban kezdett türelmetlenkedni Pussy: „Te Bumi, ezután folyton csak trimm- és tréningvitorlázások lesznek? És kirándulni, túrázni már nem foguk soha?! – Puppykám, meg kell értened, hogy a vitorla tökéletes trimmje és a hajó teljes ismerete most a legfontosabb. – Na jó, de állandóan ez az unalmas trimmelés és utálatos fel-alá félszelezés már kibírhatatlan! Legalább vasárnap, amikor nem lesz verseny, menjünk el Feriékkel és Jenőékkel a Tihanyi halászcsárdába. Édes Bumiii, naaa, igazán…”

 „Mert nincs borzasztóbb, mint a tréninget félbeszakitani vasárnapi vitorlázásokkal! Ugyanis az igazi vitorlázó nem tűz ki célpontokat, ahova, ha törik, ha szakad, el akar menni. Mert a szél rendszerint beleköp a tervek kellős közepébe. Az igazi vitorlázás iránya mellékes. Menni arra, amerre a pillanatnyi szélirány és szélerő szerint a legkellemesebb. Pl: ötös északi szélig a sima vízrészen felszerelni, és a gyengébb pöffközökben visszaluvolni. A Kerekedi öbölbe becirkálni, onnét raumban kigleitolni. Flautéban félszelezve keresni olyan tükörvizet, ahol tökéletesen párhuzamos a huzat a vízfelülettel, és ilyen tiszta vízzel párhuzamos szellőben álomszerűen siklani a legtökéletesebb tervezési vízvonalon, a legjobb dűlési szöggel, a legjobbvitorla szívó-hatásfokkal és tökéletes laterál- és vitorla-súlypont-összhanggal! És amikor ilyen vitorlázó csemegéket tálal a víz a szakembernek, akkor vasárnapi kirándulásra kelljen menni a szeszélyes feleség óhajára?! Kirándulni, túrázni szervezetlenül versenyjolléban asszonyokkal, kirándulásonként minimum egy hónap az életünkből!” – háborgott magában Béla, de mégiscsak beadta a derekát, de mintha a fogát húzták volna…

A kirándulás még Béla balsejtelmein is túltett! Barátjuk hajója a tihanyi szoros elött zátonyra futott, a mentés alaposan elhúzódott, közben északi vihar tört ki, kikötni csak délután 3 – ra tudtak, bőrig ázva. A hölgyek megesküdtek, hogy visszafelé nem ülnek hajóba, így az estebéd után Jenőék autójával mentek vissza Füredre, zsebkendőikkel kecsesen integetve az autóból. A legénység alaposan berúgott, igy Béláék csak éjfél felé tudtak elindulni, teljes szélcsendben, szuroksötét égbolt alatt. A hold csak a füredi kikötésnél kukkantott ki a felhők közül, hogy segítsen világítani a felkelőfélben lévő napnak, hajnali négy órakor…

A dingi-bajnok és EB-ezüstérmes, és az 1935-ös év mérlege

Tibor az első pech után még nagyobb szorgalommal és akarattal fogott a hajózáshoz. Hajóján mindent a legtökéletesebb versenyállapotba hozott. Legjobb KMYC – legénységével futott, és így bizony igen nehéz sora lett a Kincsem III. – nak.

A nyár folyamán nyert még néhány versenyt a hajó. Szemesen megnyerte Tóth Kálmánné tiszteletdíját és a 22 – es jollék kizárásos versenyét. Almádiban a Szent István versenyen is győzött. A bajnokságon a második helyet szerezte meg.

Ugyanakkor Béla ebben az évben kezdett dingivel is komolyan versenyezni, párhuzamosan a jolléval. Ugyanis mindig fontosnak tartotta, hogy nemcsak magának, hanem a klubjának is értékes pontokat szerezzen a klubok közötti pontversenyben. Már a Kenesei évadnyitón, majd a füredi BYC – versenyen is indult dingiben is, a BYC egyik új hajójával, amely még meg se volt keresztelve. A későbbi keresztelőn a Babszy nevet kapta. Erről a Vizisport így emlékezett meg: „Augusztus hó 25 – én ünnepélyes keretek között tartotta a BYC füredi osztálya három új hajóegységének keresztelőjét. A felszerelt fehér hajók a club előtt sorakoztak. A BYC részéről Peremartoni Nagy Sándor ügyvezető alelnök nyitotta meg az ünnepélyt, méltatta a clubtagok nagy áldozatkészségét, melynek eredménye a három versenyhajó. (…) Utána Babics Endre esperes beszentelte a hajókat, és kérte Isten hajókat vezérlő áldását, (…) majd a „keresztanyák” a hajókat megkeresztelték. Először dr. Somogyi Béláné keresztelte meg ,,Dódy” névre a J/M28 jelzésű 22 – es versenyjollét, majd Schmidt Babszyka a D/21 – es startszámú dingit „Babszy” névre, és Fülöp Bucika a 20 – as startszámú dingit ,,Csitri” névre. Fülöp Bucika, a szép fiatal leány, Fülöp Elemér szobrászművész leánya, Anna volt, Balatonfüred későbbi közkedvelt Buci nénije, akinek a leány tornászcsapata oly sok sikert hozott az ötvenes években a füredi Vasas sportkör színeiben. Magam is a csapat tagja voltam, és én is ott ugrándoztam a Népstadion gyepszőnyegén az 1953. augusztusi avatásakor, ezernyi kislány között a buzogány- és szalag-gyakorlatokon.

Béla dingiben is nagyon sikeres volt. Legtöbbször ott is Heinrich Tiborral vívták a párharcot. Az 1935 – ös évben a Babszyval megnyerte a füredi BYC-versenyt, a Balaton Bajnokságot és a dingi Európa – bajnokságon ezüstérmes lett. Ez utóbbiról a Vizisport így írt: „Az első futam szeptember 8 – án, 7 – es erősségű szélben és nagy hullámokban került lebonyolításra. A következő két versenynapon a szél ereje nem gyengült, s igy az idei dinghybajnokunk, Kovács Béla, ki egyúttal az Európabajnokság egyik legjogosabb aspiránsaként indult, könnyű súlya és az erős szél következtében csak a két utolsó futamban, a szél elgyengülésekor tudta második helyét biztositani.”

Ekkoriban indult Béla nemzetközi versenyeken is. „Ez évben, mint zsűritag jártam Ausztriában, az Atterseen. Ott arra a meggyőződésre jutott a KMYC, aki a versenyt jövőre nálunk viszonozni óhajtotta, hogy nem hagyhatnak ki a három jollés csapatból. İgy kapacitálásukra taggá váltam, hogy az akkor még klubok között rendezett nemzetközi Öt Tó versenyen én is képviselhessem a magyar színeket.”

„Elmúlt az 1935 – ös nyár. Beköszöntöttek az ökörnyálas kék vízű északkeleti szelek. Majd felváltotta az erős, de egyenletes délnyugatiak. Éreztük mindnyájan, hogy valami még nincs rendben a hajón. Nem tökéletes a trimmje. Nem ismerjük minden szélben és szélirányban. A szép versenytelen ősz sok alkalmat nyújtott a hajóval való számtalan kísérletre. Tisztában voltunk azzal is, hogy egy vitorlát nem lehet fuvalomra és erős szélre egyaránt alkalmazni és betrimmelni. Mert tudjuk, hogy kis szélben öblös és magas, erős szélben pedig lapos és alacsonyabb vitorlázattal lehetünk eredményesebbek.

Ebben az időben öcsém vett egy barátomtól egy jó anyagú, de rossz szabású 22 – es jolle nagyvitorlát. Ezt a vitorlát öcsémtől megvettem. Az új vitorlát erősen trimmelni kezdtük az őszön a füredi fiúkkal és Pussyval. Az új vitorla tüneményesen betrimmelődött. Remekül lúvolt vele a hajó. Bírta a szelet. Régi gazdája, a versenyző, aki öcsémnek azért adta el, mert nem boldogult vele, nem hitt a szemének. „Béla mond mi a fenét csináltatok ezzel a vászonnal?” – kérdezte meglepetten. Erre Béla végtelen türelmű trimmtechnikája adhat választ.

„A jollét szeptember végén kiemeltük, és csak a klub dinghyjével áldoztunk a vitorlázás istennőjének. A korai kivétel azért volt indokolt, mert így reméltük, hogy a jolle kiszárad a fagy beálltára, és így a fagyveszély nem tesz kárt a palánkozatban. Néhány hetes száradás után a hajó kapott egy csiszolás nélküli dukkó réteget. A vitorlákat a napfényben száraz helyen kiterítettem, kiszellőztettem, kiszárítottam, és zsákjaikba szakszerűen hajtogatva elraktároztam. Padlásunk gerendázatára drótra akasztottam.”

Kovács Béla és a klubja számára tehát az 1935 – ös esztendő szép sikereket hozott. Észrevette ezt a klub vezetősége is: „A Balatoni Yacht Club 1935 november 27 – én választmányi ülést tartott, amelyen a választmány elhatározta, hogy Kovács Béla idei dinghy bajnok, s a Dinghy Európabajnokság második helyezettje, jegyzőkönyvi elismerést kapjon.” – írja a Vízisport.

Ugyanebben a számban jelent meg a Szövetség év végi kimutatása is az 1935 – ös évről: „Az 1935. évi hazai versenyein(…) egyénileg Kovács Béla (BYC) vezet 1626 ponttal, Henrich Tibor (KMYC) előtt, akinek 1482 pontja van. Kovács több versenyben indult, és kizárásos versenyekben elért sikerei adják az elsőséget neki.” A Vízispor kicsit rosszmájú értékelése ellenére Bélának ez nagy siker volt, és kormányosként a dinghy osztályban és a 22 – es jolle osztályban egyaránt ő lett az első! Sőt mi több, a következő évben, május 27 – én, a BYC 1935. évi rendes közgyűlésén a Britannia szállóban a BYC által alapított ezüst díszéremmel az 1935 – ös évre Kovács Bélát tüntették ki.

„A tél különböző elméleti szakkönyvek bújásával telt el. Néhányat jégvitorláztink és a jégvitorlás lendületbehozása igen jól érzékeltette azt, hogy milyen trükkökkel lehet a jollét is siklásba hozni. A jégvitorlás mint tudjuk a szél sebességénél jóval nagyobb sebességet is elérhet. Tehát kis szélben, amikor a kezdő szélerő alig elég a szán lendületbehozásához, és a szívóhatás kiváltásához, kiváló kísérleteket végezhettem! Ezenkívül arra az érdekes körülményre is rájöttem, hogy ilyenkor kis szélben, ha elérem az optimális szívóhatást, szinte elszívtam a még kint velem azonos kurzuson futó, de távolabb lévő szánok elől is a szelet, ha ők kevésbé élénk szívóhatással dolgoztak. Ezen megfigyelések nyomán kidolgoztunk egy olyan összjátékot a jolléban, amely hosszú és Pazar siklások elérését tette lehetővé.”

Amint látjuk Béla a telet is a nyári versenyzés tökéletesítésére használta fel!