Ismét egy érdekes verseny, és igazából jogos lehet az a kérdés, hogy hogyan is jön össze a klasszikus hajókkal való vitorlázás és az Atlanti Óceán átszelése. Régebben ez a kérdés nem nagyon volt kérdés, hiszen a földrajzi felfedezések korában teljesen természetes volt ez a történet. A 20. és a 21. században az Atlanti Óceán átvitorlázása viszont inkább olyan modernkori hóbortnak tűnik, amit mondjuk az Atlatic Rally for Cruisers (ARC) vagy ehhez hasonló versenyek keretei között próbálunk megoldani.
Az Atlantic Yacht Club viszont 2008 – ban kicsit másként gondolta és első alkalommal megszervezte a Transat Classique, aminek a nem titkolt célja volt hogy, a klasszikus hajókat a partmenti versenyzésből egy kicsit kimozdítsa és az offshore irány felé terelje. Tíz évvel később, pár hónappál a negyedik ilyen verseny rajtja előtt viszont úgy tűnt nem volt rossz ötlet a verseny, hiszen egyre népszerűbb a klasszikus yachtok között. Az eddig sem volt titok hogy azok a hajótulajdonosok akik megtehetik a tél elől a Karib térségbe „menekülnek” , és ezalól a klasszikus yachtok sem kivételek. Talán ez is segíthet a szervezőknek, illetve az sem elhanyagolható, hogy a klasszikus hajóknak nem nagyon van más ehhez hasonló verseny az Atlanti Óceánon. Ezt a versenyt sem lehet nagyon sponzorok nélkül megszervezni és hát a klasszikus értékeket általában valamilyen óramárka szókta a szárnyai alá venni. Az olasz óramárka a Panerai több klasszikus versenyt is szopnzorál és ezalól ez az offshore verseny sem volt kivétel.
A 2019 – es útvonal, a hasonló modern yachtoknak rendezett verenyekhez, modjuk az ARC – hez képest nem sokban tér el de kicsit hosszabb és már az útvonal elején lehetőséget ad a taktikai harcokra. A mezőny a Kanári – szigeteken, Lanzarote – n rajtol és 3000 tmf (ARC – 2700 tmf) után St. Kitts szigetén van a befutó. A rajt után a szigetek északról vagy délről kerülése már remek lehetőség a taktikázásra, de ezután mikor a mezőny már eléri a passzát szeles zónát inkább csak a hajók sebessége számít, mármint abban az esetben ha a klasszikus hajóinkkal rohanni szeretnénk nem pedig élvezni a vitorlázást. A befutó előtt megint előkerülnek kicsit a taktikai dolgok hogy St. Kitts szigetét északról vagy délről kerüljük, mert a befutó a sziget nyugati oldalán van.
A verseny története:
Az első versenyt 2008 – ban rendezték, ekkor 25 hajó rajtolt, az akkor még Agadir és St. Barts közötti útvonalon. A versenynek ekkor volt még egy szakasz vagy előversenye ami Douarnenez – ből rajtolt és Agadir – ig tartott. Az első versenyt abszolútban Eric Tabarly legendás hajója a Pen Duick VI. nyerte, amely hajó egyébként 1976 – ban az English Transat – on is első lett. A korrigált idő alapján az 1963 – ban épült csodálatos Stephens hajó a Stiren lett az első.
A következő versenyt 2012 – ben tartották és a szervezők már két bemelegítő versenyt is rendeztek a klasszikusoknak. Az egyik maradt a Douarnenez – i rajt, a másik helyszín viszont a francia Riviéra egyik klasszikus gyűjtőhelye St. Tropez lett. Az útvonal is változott így portuáliában Cascais – ban rajtolt a mezőny és Barbados – on volt a befutó. A versenyt az 1967 – ben a Sangermani Italian shipyard – ban épült White Dolphin nyerte abszolútban és a korrigált idő alapján is. A bemelegítés sem sikerült rosszul a hajónak, mert a St. Tropez – Cascais szakaszon is sikerült győzni.
A harmadik verseny 2015 – ben került megrendezésre és az eddigi Európai és Afriakai szárazföldi rajtok után a verseny kiindulópontja a Kanári szegetek – re került át méghozzá Lanzarote szigetére. A befutó is változott és nem Barbados – on, hanem Martiniqe – en Fort de France kikötőjében volt. A versenyt az 1931 – ben épült Altair nyerte.
A verseny honlapja:
