Amikor Jon Seal és Conor Magee egy alig látható tervet találtak a Teignmouth Múzeumban, még nem is sejtették, hogy ez a terv egy lenyűgöző utazásra viszi őket.
Tudtam, hogy hagyományos módszerekkel egy klinker palánkos hajót szeretnék építeni. Korábban hallottam már a Teignmouth – i Morgan Giles boatyard – ról, egy olyan helyről, ahol Frank Morgan Giles hajóépítő és tervező kezei alatt, a 20. század első felében a legkiválóbb fahajók épültek. Így elég gyorsan a Teignmouth Múzeumban találtam magam, egy 4,44 méteres dingi elhalványult terveit tanulmányozva, amelyet eredetileg 1950 – ben építettek. Ez volt az, amit kerestem, egy helyi klinker palánkos fahajó, gazdag történelemmel. Ezután már csak meg kellett győznöm Conor barátomat, hogy ez meg kell építenünk.

Egy párás szeptemberi napon kezdtük el a hajó építését. Elsőként a bordametszetek kiszerkesztése történt meg, ugyanis ekkor még volt helyünk a műhelyben, mert a gerinc lefektetése után ez már kicsit szűkösebb volt. A fahajóépítés csodálatos és meglehetősen misztikus folyamat. Igaz először többet kell használnunk az agyunkat, hogy az evolvens vonalak összeérjenek és megszülessenek az építősablonok, amivel egyben meg is kell értenünk a hajóépítés folyamatát. Csak ezután kezdhetjük el „vágni a fákat az erdőben” vagy másnéven beszerezni az építéshez szükséges alapanyagokat.

Az építőbordák megszületése után néhány nappal elmentem Anton Coaker fatelepére, amely Dartmoor – tól nem sokkal északra található. Egy ideig válogattuk a fákat, mígnem egy 90 éves tölgyfa enyhe ívvel előkerült a kupacból, amely tökéletesen követte a gerinc vonalát. Visszatérve a műhelybe, egyből neki is láttunk a rönk gerincé faragásához…azok a téli esték, a tölgy illatával…
A fával való munkában van valami igazán ősi, egy kapcsolat, amely a természet és az ember között nagyon régen született és ezt mindig is tiszteletben kell tartani. Ennek fényében, a munkálatok elkezdésekor 50 tölgyfacsemetét el is ültettem az általunk használt faanyag helyett, gondolva következő generációk hajóépítőire.

A gerinc elkészítése hosszas gondolkodást igényelt, mert lehet, hogy annak idején a Teignmouth – i hajóépítő műhelyben megfelelő mennyiségben állt rendelkezésre a faanyag és lehetett hibázni, de nekünk csak egy volt. A gerinc kifaragása után az építősablonok következtek, amiket vékony fenyőlécekkel rögzítettünk össze és így össze is állt a csónakunk 3D – s csontváza.
Ezután a palánkok következtek, melyekhez sikerült remek Douglas fenyőt szerezni egy helyi fatelepről. Nagy volt az izgalom, amikor elkezdtük a munkát az első palánkokkal. Gőzölni kellett egy kicsit, hogy a végek csavarodjanak és ne törjenek. A tél folyamán, szépen kezdett alakulni a hajótest, ahogy a palánkok szépen felkerültek a helyükre.
Az építés mellett szerettem volna többet megtudni a hajónk történetéről. Frank unokája, Jane Shaddick a Morgan Giles boatyard szakértője, aki könyvekkel és rengeteg lelkesedéssel érkezett a Teignmouth Múzeumba. Letörölte a port a nála lévő egyik nagy könyvről, kinyitotta és végighúzta az ujját egy listán.
„Tessék itt van a csónakod. A 660 – as rajzszámú. 1950 – ben épült. Úgy tűnik, akkor, amikor nem volt sok megrendelése a gyárnak.”
Mennyi ideig tartott? – kérdeztem idegesen. – Kilenc nap érkezett a válasz. Ezután már el sem mertem mondani, hogy mi kilenc hónapja dolgoztunk a hajónkon.
„A hajó neve, Blythe Spirit volt. Valamiért nem tudták kifizetni és visszakerült a Morgan Giles boatyard – hoz, majd eladták egy Mrs Lancaster nevű embernek, de ezután semmilyen adat nem volt a hajóról”
Ez kezdett izgalmas lenni. Azon kezdtem gondolkodni, hogy megtalálhatom e a Blythe Spiritet, de egyelőre csak egy dologban voltam bitzos, hogy a hajó neve Spirit lesz.

Jane mindemellett mesélt nekünk Trevor Jackson – ról, egy figyelemre méltó 91 éves úrról, aki nem sokkal később meg is látogatott minket a műhelyben. Ez egy igen különleges nap volt. Amikor Trevor belépett a műhelybe, egyből a réz szegecselésemre vetette tekintetét. Felkapott egy kalapácsot, és megkopogtatta szegecselést, itt – ott javítva rajta néhányat, miközben mesélt nekünk a Morgan Giles yardban töltött inaséveiről. A szegecseléseimre végül csak annyit mondott, hogy – „Jó munkát végzett ott”. Ez egy megfeleltnek minősítettem, de közben sugároztam hiszen ez volt az első ilyen jellegű munkám.
A klinkerpalánkos csónak bordái tölgyfából készülnek. Miután megtaláltam a megfelelő anyagot, és méretre daraboltam, kezdődhetett a gőzölés, hogy a megfelelő ívre tudjuk hajlítani. A tölgyfa léceket gőzdobozban fél órán át kellett főzni, majd ezután a hajótest ívébe tenyereltük. Miután a helyükre kerültek, rézszegekkel és korongokkal rögzítették őket. Természetesen volt amelyik eltört, de egy napi munka után a Spirit úgy nézett ki, mint egy partra vetett bálna, amelynek bordái szépen végigfutottak a hajótesten.
A palánkozás és a bordák után a svertszekrény következett. A lemezt egy helyi fémmegmunkálónak adtuk ki, közben vörösfenyőből megépítettem a svertszekrényt, mahagóni felső résszel. Néhány nappal később Conor felbukkant a svertlemezzel az autója csomagtartójában. Elsőre nem hittem el, hogy valami ennyire nehéz dolog belefér ebbe a finom hajótestbe, de végül valahogy sikerült rábirkózni a forgócsapra és elrejteni a svertszekrénybe. Korábban ezekbe a hajókba a Morgan Giles külön gyártott bronz csörlőket, amivel könnyedén lehetett kezelni a svertet. Most már csak azt nem tudtuk, hogy honnan szerezzünk ilyet. Félve, de hagytam egy üzenetet Jane – nek, aki néhány nappal később visszahívott és azt mondta: „A bátyám látni akar téged”

Richard Palmer – el a Nick Gaite boatyard – ban találkoztunk, aki megmutatott nekünk egy Morgan Giles carvel palánkos versenycsónakot, ami épp felújítás alatt ált. Minden apró részletet megnéztünk, ami egyben óriási inspiráció is volt csónakunk befejezéséhez.
Indulásunk előtt Richard egy Morgan Giles bronz csörlőt ajándékozott nekünk ezekkel a szavakkal: „Ó, a garázsomban hevert, a Ti hajótokban sokkal jobb helye lenne.”

A hajóba szép lassan bekerültek a padok és a padlódeszkák, de valahogy a lista soha nem akart véget érni. Eredetileg tavaszra terveztük a vízretételt, de hamar eljött a nyár is. Végül egy szép júliusi délutánon jött össze a Spirit első vízreszállása a Cockwood Harbour – ban…