2023 – ban a 12mR flotta 4 év után ismét visszatért Newport R.I: – re hogy egy újabb világbajnokságon mérhessék össze tudásukat. A versenyre két kategóriában (Modern, Tradicional and Vintage) öt – öt hajó nevezett végül. A futamokban először mindig a Modern divízió hajói rajtoltak, majd utánuk a Tradicionális osztály.

2023 12mR WORLD CHAMPIONSHIP NEWPORT, RHODE ISLAND USA

Az első napon gyenge északi szélben rajtolt a Modern divízió mezőnye. A rajtnál mindenki a lee oldalt erőltette. Ahogy az várható volt a legnagyobb csatát a Challenge XII (taktikus: Ken Read) és Freedom (taktikus: Murry Jones) vívta. Az első pályajelnél a Challenge XII. vezetett, őt követte az Enterprise és a Freedom. A hátszél a Freedom – nak sikerült a legjobban, mert üldözőként ki tudta használni a balos szélfordulót és így ő ért le elsőnek. A második kreutz – ra már kialakult a várt párosverseny és egy újabb szoros pályajel vétel következett, ahol ismét a Challenge XII. vezetett. Innen már hátszélben nem engedték el az ellenfél kezét és be tudták húzni a futamot.

A Traditional divízió rajtjára már kicsit elforgott a szél így mindenki inkább a rajthajónál való rajtolást választotta. Az első kreutz végén az American Eagle és az Onawa, ért fel elsőként a pályajelhez, majd őket követte a Nefertiti és a Columbia. A hátszélben a szél folyamatosan gyengült így mezőnyt a szakasz végén befuttatták. A futamot végül az American Eagle nyerte, az Onawa előtt. harmadiknak érkezett a Nefertiti.

2023 12mR WORLD CHAMPIONSHIP NEWPORT, RHODE ISLAND USA

A második napon ismét gyenge északi szélben rajtolt a mezőny. A rajtot a Challenge XII. és az Enterprise kapta el a legjobban, majd egyből a bal oldalra vitorláztak. A Freedom a jobb oldalt választotta, ami fizetett is, mert elsőként ért fel a kreutz – ban és innen már nem lehetett tőle elvenni a futamgyőzelmet. A második futamban megint a Challenge XII jött el legjobban a rajttól és ő is ért fel elsőnek a jelhez. A hátszele viszont nem sikerült olyan erősre, mert a Freedom ismét legyalogolta. Innen a második körben már végig tudta tartani az előnyét a Freedom, igaz a befutó hátszélben izgalmas Match Race jeleneteket láthattunk rengeteg haulzolással. Három futam után a Freedom vezetett, második volt a Challenge XII és harmadik az Enterprise.

A Tradition and Vintage osztályban az American Eagle kapta el legjobban a rajtot, de a kreutz végén már a Nefertiti vezetett, második volt a Weatherly, harmadik az Onawa és csak negyedik az American Eagle. A napi második futamban igen szorosan rajtolt a mezőny és szinte mindenki a bal oldalt erőltette. Elsőnek ért fel az American Eagle, majd a Columbia és az Onawa. A befutó hátszélben sokáig még az American Eagle vezetett, de a cél előtt nem sokkal az Onawa – nak sikerült az élre állnia és megnyerni a futamot.

2023 12mR WORLD CHAMPIONSHIP NEWPORT, RHODE ISLAND USA

A harmadik napon már kicsit erősebb délnyugati szélben tudtak futamokat rendezni. A napi első rajtnál mindenki a leerajtot preferálta. A modern divízióban ismét párosverseny alakult ki a Freedom és a Challenge XII. kötött. A kreutz a Freedom – é volt, de hátszélben nem bírtak a Challenge XII – vel így a futamot Ken Read – ék nyerték, második lett a Freedom és harmadik a Courageous. A második futamban a Challenge XII. rajt cél győzelmet húzott, végig minden jelnél vezetett. Nem meglepő módon a Freedom lett a második és az Enterprise a harmadik. A harmadik napon először sikerült három futamot rendezni. Itt sem volt nagy meglepetés megint Challenge XII. Freedom és Enterprise sorrend lett a futamban. Hat futam után a Challenge XII. vezetett 8 ponttal, őt követte 2 ponttal lemaradva a Freedom. A dobogó harmadik fokán pedig kilenc ponttal lemaradva az Enterprise állt.

A Tradicional and Vintage divízióban az American Eagle kapta el legjobban a rajtot. A rajt után a Nefertiti és az Onawa jobbra nyitott az American Eagle és a Columbia pedig balra. Végül a baloldal fizetett, mert a kreutz végén, American Eagle, Columbia, Weatherly, Nefertiti, Onuwa volt a sorrend. A második hátszélre a Columbia átvette a vezetést és meg is nyerte a futamot. A második futamban az American Eagle korai rajtos volt, így kis hátrányból indult a mezőny után. A futamot ismét a Columbia nyerte, második lett az Onawa harmadik pedig a Weatherly. A harmadik futamot is a Columbia nyerte és így az utolsó napi három győzelmével az élre is állt hat futam után. Négy ponttal lemaradva az Onawa volt a második és tőle egy pontra az American Egale állt a harmadik helyen három nap után.

2023 12mR WORLD CHAMPIONSHIP NEWPORT, RHODE ISLAND USA

A negyedik napon kicsit szelesebb nap fogadta a 12mR yacht flottát, ahol két remek futamot vitorláztak nyugati szélben. Ismét elsőnek rajtolt a Modern divízió. A rajt a Defender – nek és az Enterprise – nak sikerült a legjobban, ami után egyből balra nyitottak. A megszokott párosverseny helyett a Freedom kicsit lekéste a rajtot és a mezőny után vitorlázva a jobb oldalra kényszerült. A kreutzban elsőnek az Enterprise ért fel második volt a Challenge XII, akivel végig nagy csatát vívtak a hátszélben. A második kreutzban sem volt sok változás az Enterprise tovább tudta növelni az előnyét a Challenge XII – vel szemben. Harmadik helyen remekül vitorlázott a Courageous, Dawn Riley – val és az Oakcliff Sailing kadétjaival.

A napi második futamban a párosverseny már a rajtnál elkezdődött ahol a Freedom feltolta a Challenge XII – t, aminek eredményeként begyűjtöttek egy korai rajtot. A kreutz végén Freedom, Enterprise, Challenge XII volt a sorrend. A hátszélben a három hajó fej – fej mellett haladt, még a génuák is fennmaradtak. A Challenge XII – nél kisebb problémák adódtak a spinakker leszedésénél, de a jelig valahogy megoldották ezt a kérdést. A lee kapunál a Freedom balra az Enterprise és a Challenge XII. pedig jobbra nyitottak. A futamot végül a Freedom nyerte a Challenge XII feljött a második helyre, harmadiknak pedig az Enterprise érkezett. Nyolc futam után a Challenge XII. vezetett, 3 ponttal a Freedom és 11 ponttal az Enterprise előtt. A nagy kérdés az volt, hogy a 3 pont elég lesz e az utolsó napra.

A Tradicional and Vintage divízió rajtját a rendezőhajónál a Weatherly kapta el a legjobban, majd őt követte a Columbia és az Onawa. Az American Eagle egy korai rajt után jobbra indult, ami fizetett is, mert az első jelnél már vezették a mezőnyt. Másodiknak ért fel a Columbia majd a Weatherly. Az American Eagel – nek a hátszél végén kisebb problémai adódtak ismét a spinakker leszedéssel, amivel esélyt adott a mezőnynek egy szoros befutóra. Az eséllyel a Columbia élt is és igaz nem sokkal, de sikerült megelőznie az American Eagle – t a befutóban. A Nefertiti érkezett harmadiknak az Onawa pedig a negyedik helyen.

A második futamban az American Eagle jött el a legjobban a rajttól, de kreutz végére már a Columbia vezetett. Ezt a helyét a befutóig meg tudta őrizni így a napi két futamgyőzelmet be is húzta, és az utolsó öt futamot zsinórban nyerve az élen állt nyolc futam után. Nyolc futam után második volt az American Eagle és a harmadik az Onawa.

Az utolsó napra már csak egy futam maradt. A Modern divízióban a Challenge XII. az utolsó futamot és ezzel együtt a VB – t is megnyerte, második lett a Defender de ez is csak az összetett ötödik helyre volt elég, harmadik pedig az Enterprise, amivel a VB – n is harmadik lett összetettben. Az utolsó futamban a Freedom csak a negyedik helyen ért be, de ezzel is ezüstérmet szerzett a Newport – i VB – n.

A Tradicional and Vintage kategóriában az Onawa nyerte az utolsó futamot, de is csak az ezüstéremre volt elég neki. Másodiknak a Weatherly érkezett, majd a Columbia, aki ezzel a VB – t is megnyerte. Negyedik lett az American Eagle így ők a bronznak örülhettek.

Eredmények:

https://www.yachtscoring.com/event_results_cumulative.cfm?eID=15539