Valahogy az amerikaiaknál mindig megadják a modját a tradíciók ápolásának, ráadásul Newport R.I. – en a New York Yacht Club mindig is egy ikonikus hely marad a vitorlázók számára. 2017 – ben jártam kint utoljára ezen a helyszínen akkor épp az első (és eddig utolsó) J – Class Worlds – öt sikerült megnézni. Már akkor lehetett tudni hogy két év múlva hasonlóan komoly flotta fog érkezni ide Világbajnoki kűzdelemre. Ez az osztály is hasonlóan a J – khez volt már America’s Cup hajóosztály 1958 – 1987 – ig. Ezek a meseszép hajók pedig nem mások mint a 12 m R yachtok.

6th July 2019. 12m Pre Worlds. Newport, RI.

A Világbajnokság előtt már a hajóknak volt lehetősége összemérni, mert a világbajnokság előversenyén is 16 hajó indult. A versenyen két nap alatt öt futamot vitorláztak a csapatok. A mezőnyt négy kategóriában értékelték, Grand Prix, Modern, Traditional és Vintage. A Grand Prix kategóriában a New Zealand (KZ-3), a Modern kategóriában a Victory ’83 (K-22), a Traditional kategóriában a Columbia (US-16), a Vintage – ok között pedig a Nyala (US-12) tudott nyerni. A mezőnyben 1920 és 1980 között épült hajókat lehetett megtalálni, amik között néhány ikonikus hajó is versenyzett. A kategóriák is az építési évek szerint vannak besorolva az alábbi módon: Grand Prix: 1983 – 1987 (szárnyas kiel is engedélyezett), Modern: 1967 – 1983, Traditional: 1958 – 1964, Vintage: 1907 – 1958.

6th July 2019. 12m Pre Worlds. Newport, RI.

A VB – n az első nap rövid parti halasztása után indult a mezőny a vízre, ahol végül két futamot sikerült vitorlázni gyenge szélben. A versenyre végül öt osztályban 21 hajó nevezett, köztük sok olyan legendás hajóval akik az America’s Cup – on is versenyeztek 1958 és 1983 között. A Modern divíziót a korábbi kétszeres Kupagyőztes (1974, 1977) Courageous (US-26) vezette nap végén 2,1, futameredményekkel, de hasonlóan három pontja volt a Challenge XII (KA-10) – nek is csak azzal a különbséggel hogy ők az első futamot nyerték meg. Harmadik volt az osztályban az Enterprise. A Grand Prix kategóriában a dán Legacy (KZ-5), nyerte mind a két futamot, a New Zealand (KZ-3) két második hellyel követte őt és harmadik volt a Kookaburra II (KA-12) két harmadik hellyel. Az első nap után a Traditional osztályban az American Eagle (US-21), a Vintage osztályban az Onawa (US-6) a Spirit divízióban pedig az America II (US-42) állt az élen.

6th July 2019. 12m Pre Worlds. Newport, RI.

A második napon is két futamot sikerült rendezni minden osztályban. Annyi különbség volt az előző naphoz képest, hogy most a változatosság kedvéért vízi halasztás volt, amíg meg nem érkezett a 8 – 12 kts – es breeze. A GP kategóriában továbbra is a Legacy (KZ-5), állt az élen 4 futamgyőzelemmel és a második és harmadik helyen sem történt változás. Ezen a napon több osztályban is új hajók álltak az élre. A Vintage divízióban Patrizio Bertelli hajója a Nyala két futamot nyert és ezzel három pont előnnyel várhtta a folytatást.  A Modern osztályban a Challenge XII, a Traditional osztályban pedig a Columbia tudott az élre állni.

A harmadik napon 11 – 14 kts – es szélben ismét két remek futamot vitorláztak a csapatok. Az osztályok élén viszont nem történtek változások. A Grand Prix – k között a Legacy (KZ-5), a Modern osztályt a Challenge XII (KA-10), a Traditional – t a Columbia (US-16), a Vintage – t a Nyala, a Spirit kategóriát pedig az America II (US-42) vezette.

A negyedik napon rendezett két futam sem rendezte át a dobogós helyezéseket maradt minden az előző napi eredmények szerint.

Az utolsó napra már csak egy futam maradt a kilenc futamra kiírt Világbajnokságból. Ez a futam inkább volt vízi parade mint komoly pályaverseny. Az utolsó futam a gyakorlatilag a helyi klubbok előtt való elvitorlázást jelentette hogy az érdeklődő közönséget is minél jobban megörvendeztessék. Az eredményekben ezen futam után sem történt változás.

A verseny honlapja: https://12mrworlds.com/

Eredmények: 2019 12 Metre Worlds Final Results – Nine Races:
12mR – Grand Prix (4 Boats)
1. Legacy (KZ-5), Thomas Andersen / Jesper Bank, Munkebo, Fyn, Den – 1 -1 -1 -1 -3 -3 -2 -1-3; 16
2. New Zealand (KZ-3), Gunther & Maggie Buerman, Newport, RI, USA – 2 -2 -2 -2 -1 -2 -3 -2 -1; 17
3. Kookaburra II (KA-12), Torben Grael / Patrizio Bertelli, Arezzo, ITA – 3 -3 -3 -3 -2 -1 -1 -3 -2; 21
4. Kiwi Magic (KZ-7), Johan Blach Petersen, Aarhus C, DEN – 4 -4 -4 -4 -4 -4 -4 -4 -4; 36

12mR – Modern (8 Boats)
1. Challenge XII (KA-10), Jack LeFort, Jamestown, RI, USA – 1 -2 -1 -1 -2 -4 – 9(DSQ) -1 -1; 22
2.
 Enterprise (US-27), Clayton & Nancy Deutsch, Newport, RI, USA – 3 -4 -3 -3 -1 -1 -2 -2 -5; 24
3. Courageous (US-26), Ralph Isham / Steve Glascock / Alexander Auersperg / Ward Marsh, Newport, RI, USA – 2 -1 -2 -4 -4 -2 -3 -3 -3; 24
4. Victory ’83 (K-22), Dennis Williams, Hobe Sound, FL, USA – 4 -6 -4 -2 -3 -3 -1 -4 -2; 29
5.
 Intrepid (US-22), Jack Curtin, Toronto, Ont, CAN – 6 -3 -5 -6 -6 -7 -4 -5 -6; 48
6. Freedom (US-30), Charles Robertson, Guilford, CT, USA – 5 -5 -6 -5 -5 -5 -6 -9 -4; 50
7. Defender (US-33), Dick Enersen, San Rafael, CA, USA – 7 -7 -7 -7 -7 -6 -5 -8 -7; 61
8. Lionheart (K-18), Harry Graves, Grand Isle, VT, USA – 8 -8 -8 -8 -9 -9 -7 -6 -9; 72

12mR – Traditional (4 Boats)
1. Columbia (US-16), Kevin Hegarty / Anthony Chiurco, Newport, RI / Princeton, NJ, USA – 1 -2 -2 -1 -3 -1 -2 -1 -1; 14
2. American Eagle (US-21), Eagle 2019 Syndicate, Middletown, RI, USA – 2 -1 -1 -3 -2 -3 -1 -2 -5 (RET); 20
3. Nefertiti (US-19), Jon Sears Wullschleger, Sarasota, FL, USA – 3 -3 -3 -2 -1 -2 -3 -3 -2; 22
4. Easterner (US-18), Scott Bernard, Annapolis, MD, USA – 5 -5 -5 -5 -5 -5 -5 -5 -5; 45

12mR – Vintage (4 Boats)
1. Nyala (US-12), Mauro Pelaschier / Patrizio Bertelli, Arezzo, ITA – 1 -2 -1 -1 -1 -1 -1 -1 -1; 10
2. Onawa (US-6), Jim Blanusha / Steven Gewirz / Louis Girard / Earl McMillen / Mark Watson, Newport, RI, USA – 2 -1 -3 -2  -2 -4 -2 -2 -2; 20
3. Blue Marlin (FIN-1), Henrik Andersin, Kauniainen, Uusimaa, FIN – 3 -3 -2 -3 -3 -2 -3 -3 -3; 25
4. Vema III (N-11), Johan Troye, Oslo, Norway, NOR – 4 -4 -4 -4 -4 -3 -4 -4 -4; 35

12mR- Spirit (2 Boats)
1. America II (US-42), Michael Fortenbaugh, Jersey City, NJ, USA – 3 -1 -2 -1 -1 -3 -1 -2 -1; 15
2.
 America II (US-46), Scott Curtis, New York, NY, USA – 1 -2 -1 -2 -2 -3 -2 -1 -2; 16