Idén szeptember 1 és 3 között rendezik meg ismét a Lago Maggiore – n a legjelentősebb nemzetközi belvízi klasszikus és vintage yacht találkozót és versenyt a Verbano Classic Regatta – t. A nevezhető hajók között szerepelnek a különféle cirkálóktól kezdve, a mertre yachtokon és a klasszikus dingiken át, a különböző latin vitorlázatú hajókig szinte minden.

Idén első alkalommal különdíjazásban részesül, majd a legjobb hajófelújítás is. Az esemény központja a Milánótól körülbelül egy órányira lévő Cerro di Laveno Mombello – ban lesz, ahol a rajongók megcsodálhatják ezeket az egyedülálló vitorlásokat. A Verbano Classic Regatta – t a Vele d’Epoca Verbano Egyesület szervezi a Circolo Velico Medio Verbano – val együttműködve, a Regione Lombardia támogatásával.

Három napos rendezvényen, két futamot terveznek, de emellett, még majdnem minden napra jut egy konferencia, ahol a klasszikus hajó lesznek majd előtérben. Emellett a legjobb hajófelújításért járó díjat is kiosztják, illetve esténként koktélpartik élőzene és gálavacsora várja majd a versenyzőket.

Három napos rendezvényen, két futamot terveznek, de emellett, még majdnem minden napra jut egy konferencia, ahol a klasszikus hajó lesznek majd előtérben. Emellett a legjobb hajófelújításért járó díjat is kiosztják, illetve esténként koktélpartik élőzene és gálavacsora várja majd a versenyzőket.

A Verbano Classic Regatta – n a történelmi dingik is tudnak klasszikus mezőnyben versenyezni, ahol is külön osztályban értékelik majd őket. Mivel az esemény célja a közös szenvedély megosztása, a verseny ideje alatt nem fogad el óvást a rendezőség. A Verbano Classic Regatta – t az AVEV, (Vele d’Epoca Verbano) szervezi, Paolo Sivelli elnökletével, együttműködve a CVMV – vel (Circolo Velico Medio Verbano) a MIDeC – el (Museo Internazionale Design Ceramico) a FIBaS – al (Federazione Italiana Barche Storiche), az AIVE – el (Associazione Italiana Vele d’Epoca), és az ASDEC – el (Associazione Scafi d’Epoca e Classici). Az esemény védnöke a Regione Lombardia, és Laveno Mombello önkormányzata.

A legjobb hajófelújításért járó díj ötlete sok, Olaszország szerte elszórt régi és klasszikus dingi tulajdonosának fog majd tetszeni, akik hajóik kis mérete miatt gyakran nem tudnak részt venni a történelmi hajófelújítások versenyein. Az idei évtől a Vele d’Epoca Verbano Egyesület lehetőséget biztosít számukra, hogy ne csak a regattákon versenyezzenek, hanem a legjobb hajófelújítás díjáért is.  Számos olyan fa vitorlás csónak született az évtizedek során, amelyek ma már megfelelnek a klasszikus kritériumoknak, mint például az FD, a Dinghy 12, a ritka ‘A’ és ‘U’ osztályok, a Finn, a Contender, a Fireball vagy akár a Snipe. A versenyen modern foilos vagy többtestű hajók nem indulhatnak.

Szintén a XI. Verbano Classic Regatta keretein belül kerül sor az „Inglesine” típusú hajók első találkozójára, ami a tipikus, angolszász eredetű, a Comói és Maggiore – tavon elterjedt klinker palánkozású mahagóni evezős csónakokat takarja. A hajókat Cerro di Laveno ősi kikötőjében állítják majd ki. Ezt a találkozót a Fondazione Comunitaria del Varesotto támogatja.

A verseny honlapja:

www.veledepocaverbano.com