Valahogy az angol hajózási kultúra mindig is vonzott, hiszen a sok modern versenyjacht mellett rengeteg olyan klasszikus és modern klasszikus hajó is versenyez itt, amelyet bármikor érdemes megnézni és talán azokat a kinti értékeket hazahozni és itt is elterjeszteni, ami Angliában ezeket a hajókat övezi.

Isle of Wight, talán ez a hely és a Solent az, ami még különösebbé teszi ezeket a mezőnyöket, hiszen a legnagyobb vitorlás trófea az America’s Cup (Hundred Guinea Cup) is innen indult újtára. Pár éve már volt szerencsém a Sail GP angliai versenyét megtekintenem ezen a szigeten, de most valahogy nem emiatt érkeztem ide vissza. Most két verseny volt, ami igazán érdekelt, az egyik a (számomra) kihagyhatatlan 50th Rolex Fastnet Race, a másik pedig a British Classic Week. Valahogy ezek a versenyek már jó pár éve bekerültek a noteszembe és talán most érkezett el az idő, hogy élőben is megnézzem őket.

A British Classic Week húszon egynéhány éves történelme során az Egyesült Királyság első számú Klasszikus Jacht regattájává nőtte ki magát. A British Classic Yacht Club (BCYC) által szervezett regatta tavaly ünnepelte 20 évfordulóját. A British Classic Week, a 2001 – es Amerika Kupa jubileuma (150) óta minden évben megrendezésre kerül, és nem csak az Egyesült Királyságból érkeznek nevezések, hanem rendszeresen Európa más országaiból, illetve 2016 – ban és 2017 – ben Ausztráliából és Új-Zélandról is.

Az idei versenyt július 15 – 22 között rendezték meg. A hat futamból álló sorozatot, amelyben a Nab Tower Race is szerepel, ismét a Royal Yacht Squadron és a British Classic Yacht Club szervezte. A hat futam között egyaránt szerepel pálya és túrafutam is. 2002 júliusában az első ilyen regattán még csak tíz jacht versenyzett, de az idei eseményen 5 osztályban (Class 1, Class 2, Class 3, 6mR yacht, Cruising and motor boat) összesen 43 hajó indult. A legsikeresebb év a 2012 – es volt, amikor is 80 hajó sorakozott fel a rajtvonalon. A verseny parti helyszíneinek a Cowes Yacht Haven ad otthont ahol a teljes mezőny horgonyoz.

A barátságos, vendégszerető légkör, valamint a jachttulajdonosokkal és a legénységgel való esti vacsorák és beszélgetések vonzzák az elegáns klasszikus jachtokat a világ minden tájáról. A klasszikus motoros jachtok most is a hét részét képezik, és még stílusosabbá teszik a vitorlás jachtok flottáját. A BCYC arra törekszik, hogy minden regatta a lehető legegyénibb és legkülönlegesebb legyen, emiatt évről évre kicsit módosítja a formátumát.

Az első napot a kissé viharos időjárás miatt törölték így a versenyhét a kedden kezdődött. Ezen a napon a Spirit Yachts által szponzorált 30 tmf – es NAB Tower Race – t rendezték meg. A futam reggel nyolckor az ikonikus Royal Yacht Squadron elől rajtolt 18 kts –es Délnyugati szélben, nyugati áramlással. A hátszeles rajtot követően a mezőny gyönyörű látványt nyújtott, ahogy a Solent – en a sötét felhők alatt spinakkerrel vitorláztak a szivárvány alatt. A futamot abszolútban a 72 lábas Gwenhyfar II. (Spirit 72DH) nyerte, míg a korrigált idő alapján a mezőny legkisebb 26 lábas hajója a Stella Timoa került ki győztesen. A 6mR yachtokat külön értékelték, hiszen a mezőnyből már sokan készülnek az idei VB – re amely szintén a solenten kerül megrendezésre.

A harmadik napon két pályaverseny szerepelt a verseny programban, amit a OneSails GBR szponzorált. Az időjárás kicsit szolidabb, de annál trükkösebb volt, mert a futamokat 5 kts – es nyugati szélben sikerült megrendezni, ami az erős áramlás miatt nem volt egyszerű. A nap folyamán az érdeklődők még megtekinthették a Spirit BAR Technologies 35EF (electric foiling) motorcsónakját is amellyel új Isle of Wight körüli rekordot állítottak be (90nm – 1 óra 56 perc)

A negyedik napon a női kormányosoké volt a fő szerep a Lady Helm Race –en. A pályafutam 11 kts – es nyugati szélben rajtolt, ami 18 – 19 kts – ig erősödött. A Lady Helm Race – t összetetben Laurent Giles sloop- ja a Whooper nyerte, második lett a Spirit 52 – es Happy Forever a harmadik pedig a  Stella Timoa.

Az ötödik nap halasztással indult, majd egy hosszú Inshore verseny következett amit a Classic Boat magazine szponzorált.  A mezőny ismét a Royal Yacht Squadron (RYS) előtt rajtol 10 – 12 kts – es szélben, illetve a befutó is az ikonikus Club előtt volt. Ezen a napon a nem hirdettek összetett győztest, de a Class 1 – et a Spirit 52 Happy Forever nyerte, a Class 2 – ben a Whooper folytatta nyerő sorozatát, a Class 3 – at pedig a Cereste nyerte. Közben a 6mR yachtok a Solent északi részén a Hamble Yacht Services előtt versenyeztek és két remek futamot vitorláztak. Itt a Classic divízióban az Abu nyerte mind a két futamot, az Open divízióban az Oiva és a Battlecry tudott egy egy futamot nyerni. Összetetben az ötödik nap után az Abu és az Oiva vezetett.

A pénteki nap vitorlás felvonulással indult a RYS előtt, ami után már csak a záró futam maradt hátra a British Classic Week – en. A mezőny 5 – 8 kts – es szélben hátszeles rajt után indult neki az utolsó futamnak. A következő pályajel az East Bramble – nál volt majd innen már széllel szemben vitorláztak a hajók. Közben a szél is tovább erősödött és a kezdeti 5 – 8 kts helyett ekkor már stabilan 20 kts – ben vitorlázott a mezőny. A befutóig még egy 3,5 tmf et kellett kreutzolniuk a hajóknak, amíg elérték a RYS – előtti célt.

A verseny honlapja:

https://www.britishclassicweek.co.uk/