Több mint öt év után először versenyez majd úja három J – Class jacht, a Les Voiles de Saint-Tropez – en. Miután a Svea és a Rainbow egy remek párosversenyt vívott Mallorca – n, a Superyacht Cup Palma Richard Mille – en nyár elején, az őszi versenyre a csapat kiegészül a Hanuman – al, aki először versenyez majd, új olasz tulajdonosa, Giovanni Lombardi Stronati kormányzásával.

A J – Class trió iránti izgalom és érdeklődés hónapok óta növekszik, és kétségtelen, hogy ezek a csodálatos jachtok, kiemelkednek majd a több mint 250 jachtból álló mezőnyben, ahol a legmodernebb jachtok és a klasszikusok is egymással versenyeznek.

Ez lesz az első alkalom, hogy Hanuman több mint tíz év után újra Európában versenyez. 2014 – ben a Les Voiles – en második lett a Velsheda mögött. Az esemény azért is különleges, mert a Svea viszont először vesz részt az eseményen, amióta 2022 – ben svéd tulajdonba került.

Pictures of ‘J Class’ yachts Rainbow and Svea in action during the Richard Mille Superyacht Cup
Photo: Lloyd Images

Bár a Hanuman legénységének ez lesz az első regattája, a csapat Vasco Vascotto vezetésével, rendkívül tapasztalt és összeszokott, hiszen tavaly Stronati úr Maxijával a Django 7X – el nyerték meg az eseményt. Idén sem tétlenkedtek, hiszen szeptemberben a Maxi Yacht Cup – on a Django 7X – el, a Rolex Swan Cupot a Swan 128 Be Cool – al versenyeztek.

„Mondjuk úgy, hogy számunkra ez az első verseny ezzel a hajóval, szóval biztosan van még mit tanulnunk. Nyilvánvalóan az edzések után más lesz, jól felkészült és képzett J – Class hajók ellen vitorlázni. De, ami még ennél is fontosabb, az az, hogy Giovanni személyében egy olyan tulajdonosunk van, aki szenvedélyesen szeret vitorlázni, és a Hanumann az a típusú hajó, amit ő szeret. De ismétlem, ez az első verseny, és mi csak élvezni akarjuk, tanulni és megpróbálni biztonságosan vitorlázni. Tanulni akarunk, és jövőre mindenképpen megpróbálunk versenyképesebbek lenni, ha lehetséges.” – mondta el Vasco Vascotto.

default

A J – Class jachtok utoljára 2018 – ban élvezték a versenyzést egymás ellen Saint-Tropez – ben, akkor a Topaz nyert. Korábban több más J – Class jacht is nyert már St – Tropez – ben, 2014 – ben és 2015 – ben a Ranger, 2019 – ben pedig a Velsheda

A Svea az elmúlt években domináns csapat volt, de a 2024 – es, Barcelona America’s Cup Regatta megnyerése óta több legénységcsere is történt a hajón. A Rainbow is egyre többet edz és America’s Cup taktikusuk Ed Baird is izgatottan várja a St. Tropezi versenyt. A három hajó csatája komoly izgalmakat ígér.

 J – Class versenye szeptember 28. és október 3. között zajlik majd, hivatalos pihenőnap pedig szeptember 30 – án lesz.