Az amerikai és közvetve a brit történelem számára is, nagy jelentőségű ünnepségekre kerül majd sor Bostonban december 16 – án. Valójában 250 év telt el az 1773 – ban lezajlott Bostoni Teadélután óta, amelynek főszereplői a telepesek voltak, akik bennszülöttnek álcázva magukat, szálltak fel az angol hajókra, hogy a teaszállítmányokat a tengerbe dobják, tiltakozásul az adók emelése miatt.
Negyed évezred elteltével az idei ünnepségek igencsak nagyszabásúak lesznek. Emiatt, az újrajátszáshoz használt hajóknak tökéletes megjelenésűeknek és korhűeknek kell lenniük. Az eredeti Bostoni Teadélutánon részt vett három hajóból kettő replikája vadonatúj Douglas fenyő rudazattal büszkélkedhet majd, amelyeket az East Passage Boatwrights (EPB) épített.
Az East Passage Boatwrights (EPB), amely 2006 – ban nyitotta meg kapuit, kevesebb, mint egy mérföldre található az ikonikus Newport Rhode Island – i Herreshoff Manufacturing Company – tól. A gyárnak öt alkalmazottja van, Aaron Snider vezető hajóépítővel együtt, aki elmondta, hogy: „az elmúlt hónapokban nagyon keményen dolgoztunk, hogy az árbócokat le tudják szállítani időben. Nagyon büszkék vagyunk rá hogy az ünnepség alkalmával a nagyközönség is megcsodálhatja ezeket a darabokat.”
Carter Richardson, az EPB alapítója és tulajdonosa elmagyarázta, hogy jött létre ez az együttműködés: „A munkát a Mystic Seaport – on keresztül kaptuk. Úgy gondolom, hogy a közelgő ünnepségek szervezői kereshették meg a Mystic – et, hogy találjanak helyi hajóipari vállalkozókat akik el tudják készíteni a hajók rudazatát. Az ünnepségen résztvevő két hajó, a Beaver és az Eleanore. Az előbbinél négy rudazati elemet és két baumot építünk, míg az utóbbinál öt rudazati elemet és egy baumra volt szükség”.
Az East Passage nem csak rudazati elemeket gyárt, hanem felújításokkal is foglalkozik. Többek között a Santana – t és a Skylark – ot is ők újították fel. Az Egyesült Államok északkeleti partvidékén élő hajótulajdonosok közösségének végzett munkálatok mellett a hajógyár 2020 – ban bemutatta saját East Passage 24 – es típusú hajóját is amelyet Walt Ansel tervezett. A hajó tölgyfa vázra épült, mahagony és cédrus felhasználásával. Idén az Archelon névre keresztelt második hajót is vízre tették már…