Az International Yacht Club de Hyeres és a Yacht Club de France rendezte meg október 12 és 15 között a 12mR yacht – ok Európa Kupáját. A Dél Európai illetve főleg a Francia flotta igen aktív, hiszen jövőre az America’s Cup előversenyei között nem csak J – Class de 12mR yacht világbajnokság is szerepel. Emellett az Európa Kupa egyben a 2023 – as és 2024 – es 12mR yacht event – ek egyike volt, amely az 55. Coupe de France része is volt egyben.
A szeptemberi Régates Royales de Cannes (ami egyben EB is volt a 12mR – eknek) illetve a Les Voiles de Saint Tropez után nyolc 12mR egység érkezett az Európa Kupára a Hyeres – i kikötőbe. Ezeknek a legendás hajóknak, amelyeket híres tervezők alkottak, mindegyiküknek sajátos története van, és jónéhányan vitorláztak is az Amerika Kupa versenyein.
Az első nap a hajók érkezésével és fogadásával telt, de 13 – án már rendeztek futamokat. A három napos versenyen összesen hét futamot sikerült vitorláznia a mezőnynek. Az első három futamot a French Kiss nyerte, de egyértelmű volt hogy nagy csata várható a Kiwi Magic – el, akik mind a három futamban másodikok lettek. Három futam után a France állt a harmadik helyen 4,4,3 helyezésekkel, de a dobogó harmadik foka elég nyitott volt, mert csak 1 – 1 ponttal volt lemaradva a South Australia és a Vim, akik szintén vitorláztak harmadik helyeket az első és a második futamban. A negyedik és az ötödik futam a Kiwi Magic – é volt, hiszen mind a két futamot sikerült behúzniuk, nem mellesleg a French Kiss egy harmadik és egy második helyet vitorlázott így öt futam után pontazonossággal állt a két hajó. A France egy második és egy harmadik hellyel magabiztosan a harmadik helyen állt öt futam után is. Az utolsó két futamban az éllovasok inkább egymásra vitorláztak, aminek az eredményeként a France és a South Australia is tudott futamot nyerni. Végül a French Kiss két utolsó futamban futott második helyével meg tudta nyerni a Hyeres – i Európa Kupát. Második lett a Kiwi Magic és harmadik a France.
Tudtad?
A 12mR yachtoknál a 12 nem a hajók hosszát jelenti, hanem egy matematikai képlet eredménye, amelyet több szempont figyelembevételével kell megkapni. A 12mR yachtok teljes hossza 18 és 21 méter között van, és körülbelül 30 tonnásak a hajók. Ezekből a hajókból még mindig körülbelül száz egység vitorlázik szerte a világon, és az osztályt az ITMA (International Twelve Meter Association) irányítja. Koruktól függően 4 kategóriába sorolják őket a versenyeken: Grand Prix, Modern, Traditional és Vintage.
A francia 12mR – ek számára a Hyères kikötő különleges jelentőséggel bír, hiszen Marcel Bich iparmágnás, a híres Bic tollak megalkotója választott korábban az America’s Cup – ra való felkészülés helyszínének ezt a vízterületet. Egymás után három kampányt (1970, 1974, 1977) is vezetett a France, a France II és a France III hajókkal de végül egyik kampány sem volt sikeres. A France volt az egyetlen 12mR, amely 3 Kupán is részt vett, majd 1992 – ben műelméknek nyilvánították.
A French Kiss 1987 – ben szerepelt a Kupa kihívók között, Marc Pajot kormányzásával és Serge Crasnianski szindikátusvezetővel, akivel egészen az elődöntőkig meneteltek ahol az Új – Zélandiakkal már nem bírtak.
Az Európa Kupán indult hajók:
French Kiss: 1985 (Philippe Briand)
Kiwi magic: 1986 (Bruce Farr)
Eileen: 1938 (Christian Jensen)
Thea: 1918 (John Anker)
Vim: 1939 (Olin J. Stephens)
France: 1970 (André Mauric)
South Australia: 1985 (Ben Lexcen)
La Spina: 1929 (Vicenzo Vittorio Baglietto)