Ünnep, ha a Balatonra „új” fa cirkáló érkezik, most ez ismét megtörtént. Kis törlesztés az egyre növekvő adósságból. Önmagában is megállásra késztető látványosság vitorlás hajó közúti szállítása, különösen, ha klasszikust látunk tréleren. Ez még a Balaton környékén sem mindennapos látvány. Az izgalom múlt pénteken vette tetőpontját, amikor az Északi-tengerről egyenesen Balatonfüredre, a Balatonfüredi Yacht Club udvarára, földrajzilag éppen a magyar hajógyártás szülőhelyére begördült a vontatmány.
Korábbi írásainkban már vízionáltuk, hogy a Balaton bevonzza a kontinens fa hajóit. Valóban, a magyar tenger ideális a nem nagy merülésű, kecses cirkálók számára. A kikötőhelyek, különösen a régebben kialakítottak, leginkább 10×3 méteresek, ezért ha valaki nem úszó nyaralót vásárol, vagy kizárólagosan versenyvitorlázik, akkor célszerű e keretek között tervezni. A hazai belvízi vitorlázás hőskorában a mintegy félszáz scharenkreuzer vagy itthon balatoni cirkálónak nevezett seefahrtkreuzert leszámítva zömében 10 méternél (32 láb = 9,75 méter) rövidebb hajók alkották a balatoni flottát. A tendencia az ezredfordulóig nem változott és az ex-charterek dömpingjéig az átlagos hajóméret nem növekedett meg ugrásszerűen. Leginkább távolságbeli és szövetségi megfontolások miatt hozzánk már nem ért el a skandináv fa hajóépítés kedves, de a műanyag forradalom miatt rövid életű újhulláma. Az északi népek ugyanis a harmincas évek végén ráálltak a szerethető és kezes „polgári” cirkálók építésére. Ezek a cirkálók kisebbek, komfortosabbak, biztonságosabbak, mondhatni családbarátabbak – és nem utolsó sorban – olcsóbbak voltak. Nem csak a daysailer gyűjtőnévvel ellátott típusokra gondolunk, hanem a többnapos túrázásra, éjszakai vitorlázásra, akár versenyzésre is alkalmas típusokra. Ezek közé tartozik a winga kryssare is. Esetében 28 lábas, 2,25 cm széles és 130 cm merülésű, mintegy 2 tonnás masszív svéd cirkálótípusról beszélünk. A múlt század negyvenes éveitől ácsolták őket, jellemzően oregon fenyőből, teak faborítású fedélzettel a hatvanas évekig, amíg a műanyag hajók ki nem szorított őket. Összesen 26 db példány készült a svéd osztályelőírás szerint. Tudomásunk szerint a Balatonra eddig nem jutott belőlük. Örömteli ugyanakkor, hogy egy-két hasonló típus (neptun kryssare, viking kryssare) már képviselteti magát nálunk.
Amikor az érkező winga új tulajdonosa, nem hallgatva a hangos többséget alkotó ellentáborra, úgy döntött, hogy esetleg, de nem utolsó sorban egy rabonbános Kékszalag emlékére, „csakazértis” belép a fahajósok közé, minden szempontot és szóba jöhető típust mérlegelve e hajó mellett tette le voksát. Mik voltak a szempontok?
- Legyen osztályelőírásoknak megfeleltethető hajó.
- Legyen benne belmotor.
- Legyen alkalmas családi vitorlázásra, ugyanakkor legyen „egykezes” hajó.
- Legyen benne élettér és a cockpit legyen tágas.
Körülbelül így:
A winga kryssare típusban ötvöződik az elegancia és a praktikum. A külső élettér meglepően tágas, a kormányos egyedül is könnyűszerrel elvezeti a hajót. A kabin ülőmagassága 150 cm, három fekvőhely, szekrények, tárolók és egy kis konyharész került kialakításra. Családi túrázásra ez elegendő. Versenyzéshez teljes vitorla szett és fából készült spí baum is rendelkezésre áll. A zordabb Északi-tenger szél -és hullámbiztos cirkálói a Balaton szeszélyeire is biztonságot jelentenek. A masszív, ugyanakkor nem túlvitorlázott, rövidebb és viszonylag könnyű (2 tonnánál könnyebb) tengeri cirkálók kis szélben elsiklanak, a nagyobb szélben ugyanakkor strapabírók. Beférnek bármelyik kikötőbe, a hosszú kiel nem szedi a hínárt, a freibord pedig biztonságosan magas. És szépek is. A Balatonon már lényegében megszűnt a korábban általános „dagasztás”, az északiak viszont a mai napig alkalmazzák ezt a technikát a tavaszi vízrebocsátáskor. Nos ez vár a TAILA-ra is, több évnyi hangár után. A kapott hivatalos dokumentumokon túl annyit tudunk róla, hogy nevét egy svéd istenség lányáról kapta és korábbi holland tulajdonosa, közel a kilencvenhez, Amszterdam mellett tartotta egy tengeri kijárattal rendelkező tavon, míg rá nem találtunk. Rohanó világunkban igazi felüdülés volt olvasni a vízretételhez kapott jótanácsokat, íme:
Az 1949-ben épült TAILA korábbi felújítását és karbantartását végző Jaap és a mustrát végző magyar szakember egyetértettek abban, hogy egy máig a hagyományos technológiát követő fa hajó minél több időt töltsön a vízben, ami TAILA esetében a dagasztást illetően akár három napot is jelenthet, kezdve a darun történő belógatást. Nos, ez izgalmas lesz, ezért a hajóval kapott felszerelés alapos szemléjét követően igyekeztünk a vízvonal alatti és feletti felületeket felkészíteni a műveletre. A motor, az árbóc, a veretek és az elektromos rendszer külföldön már megkapta a revíziót, ezért a vízzel történő ismételt szimbiózis előkészítésére helyeztük a fő hangsúlyt. Erre a következő hetekben sor fog kerülni és a Balaton ismét gazdagabb lesz egy vérbeli klasszikussal. Zárásul jöjjön néhány fénykép:
Bízunk benne, hogy ez a szép kis cirkáló nem csupán tovább gazdagítja a balatoni klasszikus flottát, hanem találkozunk vele az Összevont Cirkálók között is.
Kép és szöveg: dr. Borók György
