Nem tagadom gyermekkori álmom volt egy 22 – es Binnenjolle, hiszen ezek a hajók nem csak a Kékszalag, de a Magyar Vitorlázás történetének is szerves részét képez(ték)ik de sajnos valahogy eltűntek a Balatonról. Volt egy régi fénykép (lentebb) amelyet meglátva döntöttem el 16 éves koromban, hogy bizony nekem 40 évesen lesz egy ilyen hajóm (mondjuk azt nem gondoltam, hogy négy lesz, de ennyire ne rohanjunk előre).

Azt sem tagadom, hogy az osztály megmentése vagy újjáélesztése is szívügyem, és amit tudok + is teszek azért, hogy itthon újra legyen ilyen hajóosztály. Ennek első állomása talán a J (az 1938 – as Kékszalag győztes Kincsem IV. replikája) volt melynek 2020 – ban Orfűn, a Pécsi tavon volt a hajóavatója. A második lépés (igaz ez a történet még 2019 – ben kezdődött) a Viharmadár lesz, amely egy eredetileg 1935 – ben épült, 22 – es Binnenjolle, és ami idén nyáron kerül vízre szintén Orfűn. Ha minden a tervek szerint halad, akkor a hajó első versenye a MET Klasszikus Kupa lesz, amit egyben felkészülésnek is szánunk az augusztus eleji Európabajnokságra.

…és a rövid bevezető után talán térjünk is vissza kicsit az eredeti címhez a Gyere Velem – hez. Ez a harmadik hajó, amire „felhívták” a figyelmemet, mert ez a 22 – es Binnenjolle is felújításra szorul. És ugye ha valaki ilyen invitálást kap „Gyere Velem” akkor annak bizony engedni kell és én engedtem is.

A hajó több dolog miatt is érdekelt. Az egyik ilyen dolog volt, hogy a hajó történetének egy részét már sikerült felderíteni és ezeknek a hajóknak az emberi történetei mindig is érdekeltek. Az sem elhanyagolható tény hogy a hajó, a hajólevele alapján 1912 – es vagyis több mint 110 éves, de az gyanús hogy 1911 – ből már van a hajónak jegyzett eredménye. Ezzel a korral egyébként biztos, hogy Európa első három legöregebb ilyen hajója között van, mert csak az osztrákoknál van egy 1911 és egy 1912 – es darab, a németeknél a legöregebb hajó 1922 – es. Lehet ezért is érdemes lenne kideríteni a hajó pontos építési dátumát. Ami a hajóban érdekes volt még számomra, hogy a 22 – es Binnenjollék – nak 3 típusa volt (DSV – s, Benacsek féle Szappanjolle, és a Henry Rasmussen féle klinker palánkos) és ez a hajó a harmadik típus. A felújításoknál eddig csak DSV – s hajókkal sikerült találkozni így a másik két típus megismerése még hátra van, de lehet, már ezekre sem kell sokat várni…

A többi felújítás / építés miatt ennek a hajónak a munkálatai idén még nem fognak elkezdődni, de pár éven belül ez a hajó is újra versenyezni fog itthon és külföldön egyaránt…