Már csak egy hónap van hátra Július 22 – ig a RORC legnagyobb versenyéig, vagyis az 50. Rolex Fastnet Race rajtjáig. A versenyre eddig rekord számú nevezés érkezett 491 hajóval a világ minden tájáról a 9 m – es hajóktól a 30 méteresekig bezárólag. Idén eddig több mint 25 százalékkal nőtt a nevezett hajók száma a két évvel ezelőtti 388 hajóhoz képest és a nevezés még nem záródott le. Most már biztos, hogy ez lesz a legnépesebb mezőny a verseny közel 100 éves történetében. Ezzel a világ legnagyobb offshore mezőnye is lesz egyben. A 98 év alatt a Rolex Fastnet Race együtt fejlődött az óceáni hajótervezéssel és vitorlázással.

A Fastnet – et eredetileg 1925 – ben még ‘The Ocean Race’ – nek hívták. Ekkor a rajt Ryde – ban a Royal Victoria Yacht Club előtt volt, ahonnan a Fastnet Rock, megkerülése után Plymouth – ba érkeztek vissza a hajók. A rajt később került át Cowes – ba a későbbi években. Sokáig volt Plymouth is befutó de a mostani verseny már a francia Cherbourg – ban lesz.

Az első 1925 – s Ocean Race – n összesen 7 hajó állt csak rajthoz, amit az 56 lábas pilot cutter a Jolie Brise nyert. Ebben az időben a vitorlázás inkább társasági esemény volt és Angliában inkább az inshore versenyzés volt divatos. Az offshore versenyzést ekkor inkább a cruising közösségek erőltették csak (a Royal Cruising Clubot 1888-ban alapították).

Az első Fastnet Race idején az óceáni versenyzés kissé fejlettebb volt az USA – ban, ahol az első nagy offshore versenyt, a Bermuda Race – t 1906-ban rendezték, az első Transpac – ot pedig egy évvel korábban. A fordulatot az hozta a szigetországban, amikor egy New York – ban élő angol, Weston Martyr 1924 – ben részt vett a Bermuda Race – en, és miután teljesen magával ragadta az esemény és az óceáni versenyzés, hazatérve Angliába mindent megtett azért, hogy hazájának is legyen hasonló offshore versenye.

Az első verseny egy másik versenyjachtja a Fulmar volt, egy 1901 – es 14 tonnás cutter, amely a Royal Engineer Yacht Club színeiben versenyzett. Az 1846 – ban alapított REYC amellett, hogy a világ egyik legrégebbi jachtklubja, tartja azt a rendkívüli és teljesen egyedülálló rekordot, hogy a kezdetek óta minden Fastnet Race – en indult hajójuk. Idén is versenyeznek a J-109 – es Trojan – al.

Mióta a Fastnet Race létezik, azóta folyamatosan jelentek meg a technikai újítások is a versenyen mind a tervezés mind a felhasznált anyagok területén. A legkimagaslóbb fejlesztések abban a négy évtizedben zajlottak, amikor a Rolex Fastnet is része volt az Admiral’s Cup – nak. Az elmúlt évtizedekben a fejlődést a foil – os hajók, az IMOCA – k és az Ultim trimaránok jelentették, de nem szabad elfelejtkezni a VOR hajókról sem. Az eszközök terén is nagy fejlődés zajlott, hiszen a kezdeti szextánsokat ma már GPS és egyéb rendszerek helyettesítik, illetve a vitorlásruházat sem az már mint 100 éve. A hajók nagy része a kezdeti fa helyett már inkább karbonból készül, de a köteleknél is ma már a Dyneema, Spectra és Vectran a divat.

Az első győztes a Jolie Brise átlagsebessége akkor 4,1 kts volt. Egy évvel később Fife Hallowe’en – ja sem száguldott, de itt már 6,7 kts volt az átlagsebesség. 2011 – ben a VO70 – es Abu Dhabi Ocean Racing már 14,25 kts – es átlaggal vitorlázta a pályát. 2019 – ben az Ultimok (Groupe Edmond de Rothschild) átlaga 21,7 kts volt. Ezek a hajók 30 kts feletti sebességgel is tudnak vitorlázni, ami azt jelenti, hogy ha kedvező az időjárás egy nap alatti levitorlázhatják ezt a távot.

A verseny fejlődése ma, 100 év után is töretlen, hiszen a II. világháborúig csak 30 – nál kevesebb hajó indult, de ezután a 1960 – as években exponenciálisan nőtt a nevezők száma. 1959 – ben 59, 1967 – re 209 hajó állt a rajtvonalon. Az 1979 – es katasztrófa után is töretlen volt a növekedés ekkor rekordszámú, 303 jacht vett részt a regattán. Ezt a számot újra csak 2011 – ben lépték túl, és a flotta mérete folyamatosan nőtt a 2019 – es 388 hajós létszámig. Négy évvel később pedig már közel 500 nevezője van a versenynek.

A verseny honlapja:

https://www.rolexfastnetrace.com