Sokan mondják, hogy az olaszok tudnak élni. Egy biztos a stílusát mindig megadják az eseményeknek. Nem volt ez másként, idén sem hiszen a 8mR Yachtok Világbajnokságát idén az 1879 – ben alapított, legöregebb mediterrán klubban a Yacht Club Italiano – ban rendezték augusztus végén.
A Világbajnokságra összesen húsz hajó nevezett a 8mR yachtok közül négy divízioban (Modern 3 egység, Sira 5 egység, Neptune 10 egység és a First Rule – ban 2 hajó). Emellett nem kevesebb mint kilenc nemzet tudta összemérni tudását az egy hét alatt. Csak remélni tudjuk, hogy lesz olyan 8mR yacht Világbajnokság ahol egyszer majd Magyar hajó is indul majd.
A rendezőknek a tervezett 10 futam helyett végül csak nyolc futamot sikerült megrendezniük a VB – n. Ahogy várható volt a mezőnyben a Modern divízió trumvirátusa a Yquem II. (SUI), Conquistador (AUT), Mirabelle (AUS) domináltak. Rajtuk kívül gyakorlatilag nem tudott senki futamot nyerni. A svájci Yquem II. csak kétszer hibázott a nyolc futam alatt, a többi futamot mind nyerte, amin ellenfelei egy – egy futamgyőzelemmel osztoztak. Abszolútban és a Modern divízióban is második lett az osztrák Conquistador, nyolc ponttal a győztes mögött, a bronzérmet pedig az ausztrál Mirabelle szerezte meg egy ponttal lemaradva.
Abszolútban, a Modern divízió egységei után a legnépesebb 10 hajós divízió a Neptune élmezőnye következett. Ebből a mezőnyből kimagaslott az 1934 – ben épült olasz Bona, aki mindamellett, hogy megnyerte kategóriáját, két futamban is el tudott csípni Modern divízióban vitorlázó hajót. A Neptune divízióban a második az 1930 – ban épült szintén olasz Vision lett, harmadik pedig a svéjci Carron II.
A Sira divízióban taroltak a német egységek hiszen a dobogó mind a három fokán német egység állhatott. Itt az 1937 -. ben épült Starling Burgess tudott nyerni, második lett az 1929 – ben épült Sposa II. a bronzérmes pedig az 1947 – es Ayana.
A First Rule divízióban ugyan csak két hajó indult, de nem akármilyenek, hiszen az 1912 – es Elfe II. és az 1910 – ben épült Silhouette versengett egymással, melyből az Elfe II került ki győztesen.
Egy biztos a Metre osztályok közül mind a 6mR, mind a 8mR, mind pedig a 12mR osztályok újra virágzanak, és ezekre a klasszikus hajó versenyekre mindig is érdemes ellátogatni, hiszen itt (legalább vizuálisan) újra átélhetjük szeretet sportunk hőskorát…