Kurutzné Kovács Márta írása

A cikk megjelenésével egy régi (legalább egy éves) adósságomnak sikerült részben eleget tennem, mert az eredeti cikk terjedelme miatt több részben fog megjelenni a www.klasszikushajok.hu – n. Ami talán ennél is lényegesebb, hogy ezzel az írással is hazai vitorláséletünk dicső múltjába és egy olyan csodálatos vitorlázó életébe sikerül betekintenünk, aki mindamellett, hogy nemzetközi szinten is eredményesen versenyzett rengeteget tett a Magyar vitorlázásért…

A rövid bevezető után olvassátok Kurutzné Kovács Márta írásának folytatását, amely a Füredi Históriában jelent meg.

1936: A BYC füredi osztálykapitánya

Az 1936 – os esztendő az egyre közeledő kieli olimpiára való készülődéssel kezdődött. Az előkészületeket már az előző évben elkezdték. 1935. május 18 – ára Izsák Tibor szövetségi kapitány összehívta a válogatott keretet, amelyből selejtezések után került ki az olimpiai keret végleges három tagja. A Szövetség ekkor adta át Balatonkenesén a válogatott versenyző gárdának a vitorlázók saját erejéből megszületett, a tréninghez szükséges három olimpiai jollét. A kenesei telepen pedig azonnal megkezdődött az edzés a három – a füredi Yachtépítő és Benacsek Jenő által készített – új olimpia jolléval. A jollék a Piros, Fehér és Zöld nevet kapták. Béla is a jelöltek között volt, és lelkesen edzett az új hajókkal.

A hideg időjárás ellenére rendkívül élénk vízi élet volt húsvétkor Füred előtt. Ekkor tartotta a Szövetség az olimpiai válogató mérkőzéseit abból a célból, hogy az olimpiai keret tagjait négyről háromra csökkentsék. A jollékat már az ünnep előtti napokban trimmelték a kitűzött pályán a verseny résztvevői: Henrich Tibor, Izsák Olivér, Kovács Béla és Uhl Raoul. Erős északi szélben kezdődtek a válogató versenyek. A selejtező mérkőzés 12 futamból állt, válogatott hajókkal úgy, hogy minden versenyző kilencszer futott, tehát minden egyes versenyző, minden hajóban összemérhette erejét ellenfeleivel. Ennek alapján választották ki a három kerettagot és – nagy meglepetésre – Kovács Béla esett ki az olimpiai keretből.

Belelapozva Béla Kincsem III. – ról szóló visszaemlékezéseibe, ezekről a napokról ezt olvashatjuk: „Az új évadnak nagy előkészületekkel indultunk. A tavasz nem jól ütött be számomra, mert tartós hőemelkedéseim voltak, így az olimpiai is kiestem a részvételből. Ami talán a sors keze volt, hogy egész lélekkel Kincsem versenyértékének a feljavításán dolgozhassak.” Azonban ha Béla eddigi eredményeit, oroszlános versenykedvét és a kilenc futamot tekintjük, aligha hihetünk a sors kezének. Ő ekkoriban valóban betegeskedhetett, különben biztosra vehetjük, hogy nem esett volna ki.

A Magyar Yacht így írt a válogatásról: „Kovács Bélát nemcsak itthon, de külföldön is Európa egyik legjobb vitorlázójának tartják. Ha meg tud ugrani a mezőnytől és nincs zavaró momentum, ami idegeire hatna, sok száz méterrel nyeri a versenyt. Ilyenkor szemkápráztatóan ki tudja használni az adott lehetőségeket, és hajójából kihoz mindent, amit lehet… Azonban az idei szezonban a versenyek délelőttjén ült először olimpiai jolléban…”

Béla ezekre a napokra így emlékszik: „A napsugár és a levegő lassan rendbehozott. Hőemelkedéseim elmúltak, és jó közérzettel és bizakodással kezdtem a nyári edzésekbe. Egy új embert is neveltjeim közé vettem, akit társai lassúságáért, álmatag nézéséért és szótlanságáért Tarhonyának kereszteltek. Elkezdtük a vitorlák újra trimmelését. Mindig a szélnek megfelelő vitorlázatot használtuk. Közben a hajóismeret is fokozódott. Rájöttem, hogy a jolle még luvban is jobban fut csekélyebb ledöntéssel. És így az egyenesebben való vitorlázás lett üdvösebb. Ezért is iktattam be Tarhonyát a legénység közé, mert súlyos és hosszú fiú volt, jól fejlett izomzattal, és olyan flegma volt, hogy azt is szemrebbenés nélkül vette tudomásul, hogy csontig elvágta a tenyerét a hajóbárddal.” Ez a fiú Novák Károly volt.

Béla a kezdetektől a Balatoni Yacht Club, a BYC tagja volt, annak balatonfüredi osztályához tartozott, hiszen szíve – lelke Füredhez kötötte, de Balatonfürednek sajnos nem volt saját egyesülete! A BYC központja pedig Balatonfüreden volt, székháza is itt volt, és a székház megújításáért később Béla is sokat tett. De nem csak a székházért!

„Ez idő tájt lettem a BYC Füredi osztályának a kapitánya. A fiúk legtöbbje, akikkel foglalkoztam, hajómon ismerte meg a vitorlázás szépségeit. Láttam nagy vágyakozásukat, hogy ezt folytathassák. Elhatároztam, hogy klubomat hajókhoz juttatom, hogy a szép számú törekvő füredi ifjúság rangkülönbség nélkül hozzájuthasson a vitorlázás gyönyörűségeihez. Ezért létesítettem egy úgynevezett hajó alapot, amelyet a tagokkal és a füredi notabilitásokkal jegyeztettem le. A jegyzők három évre kötelezték magukat havi 1 – 5 pengő fizetésére. A pénzeket a klubunk altisztjeivel együtt szorgalmasan beszedtük, és ezt nem adtuk a pénztárnak, hanem választmányi határozat szerint hajókat rendeltünk a gyárban a klub részére, és a havi részletfizetési kötelezettségeinknek pontosan eleget tettünk. Az első nyár végén már két dingije és egy széria 22 – es versenyjolléja volt a klubnak. Majd később vettünk egy Travemündében épített tengerjáró halászbárkát, amely iskolahajó céljául kitűnően megfelelt. A nyár végére már 50 vitorlázáshoz konyító fiatal tagja volt a füredi BYC osztálynak. Sokáig ebből az osztályból szedték legénységeiket a versenyző hajók. Később a hajópark még egy olimpiai jolléval és egy dingivel is szaporodott. Ez év végén a füredi osztály nyerte a BYC osztályai között a munkapont versenyt. Ez a szervező munka, bár sok időt vett igénybe, és sok gondot jelentett, mégis jutott időm edzésre és trimmelésre is.”

Béla szavait igazolja Szénásy József visszaemlékezése is: „A harmincas években Kovács Béla volt a BYC balatonfüredi osztályának kapitánya. Amikor 1936 – ban balatoni dingimmel a bajnokságra Füredre érkeztem, a BYC – telepen élénk sportéletet találtam. Motorja Kovács Béla osztálykapitány volt. Teljességre törekvés nélkül említek néhány nevet, akik versenyvitorlázásunk múltjának ismert egyéniségei, és Béla segítsége és tanítása révén lettek jó versenyzők. Ezek közé tartozott ifj. Peremartoni Nagy Sándor, Holényi Imre, Tolnai László, Csemba Kálmán, Fekete József és Béla öccse Laci is.”

Béla lelkes és önzetlen munkájának eredményét emelte ki később a BYC kapitánya is, aki az 1937 – es évet értékelve hiányolta a többi klubban az ifjúság versenykiképzését, és a versenyképes fiatalokat, elismerve Bélát: „Dícséretes kivétel Kovács Béla kedves klubtársunk, aki többéves füredi kapitányi működése folyamán fellendítette a vitorlássportot és máris értékes versenyzőgárdát nevelt.”

Ezen a ponton kell megemlítenem, hogy édesapám, Béla öt évvel fiatalabb öccse, dr Kovács László is kiváló vitorlás versenyző volt, de bátyja mellett eltörpült. Ő is a BYC füredi osztályának a tagja volt. Sok sikeres versenyen szerepelt, főleg dingivel, a Belzebúbbal és a Babszyval, és 22 – es versenyjolléval, a Dódyval, később kalózzal is. A Vízisportban sokszor olvasható a neve az előkelő helyezettek között, és fiaim őrzik a sok érmét, plakettjét, kisplasztikáját, amelyeket a versenyeken nyert. Egész életét Balatonfüreden élte le, a Hajógyárban dolgozott könyvelőként a jogi diplomájával, és idős koráig vitorlázott. Élete legnagyobb kívánsága teljesült 1957 novemberében, 48 éves korában, amikor négyes találata volt a lottón, és miután három gyermekének télikabátot vett, megrendelt egy mahagóni kalózt a Hajógyárban, amit Lottó 4 – nek keresztelt. Boldogsága határtalan volt! Ezen a hajón én is sokszor vitorláztam vele. Később, amikor két gyermeke is a Műegyetem padját koptatta, átigazolt a füredi telephelyű MAFC – ba és ott versenyzett a Lottó 4 – gyel. Temetésén a Református Temetőben a MAFC vitorlázói is álltak a sírjánál.

De térjünk vissza az 1936 – os esztendőhöz! „Az 1936 – os versenyévad ismét a hagyományos Péter – Pál napi versenyekkel kezdődött Kenesén. Ezúttal sem maradt el a sistergő szaki szél. Egy versenyző hajója már odavontatáskor felborult. Kenese szeszélyes, árnyékos, kiismerhetetlen hely. A nyílt víz felé erősebb, de kedvezőtlenebb a szélirány a cirkáláshoz, viszont a part felé csendeseb a víz és kedvezőbb irányú a szél. Nehéz volt itt eligazodni az északnyugati szélben. Ezért a jó start, a jó hajó és vitorla ellenére a rossz cirkálás következtében csak második helyet értünk el Tibor mögött.”

A sikertelenséget csak fokozta a munkakedvünket és igen keményen dolgoztak tovább a hajó kiismeréséért, tőkélyéért és a legénység együttműködésének összhangjáért. Kidolgozták a legénység munkamegosztását flautéban, erősebb szélben és viharban. Ezt Béla nagyon részletesen és hosszan elemzi és ismerteti, de ettől itt eltekintünk.

„A Kincsem III. eléggé univerzális hajónak látszott, csak a szélnél nagyobb vízmozgást nem bírta, de azt én sem győztem eléggé az idegeimmel. Ami nem is csoda, mert ez nem nyújt semmi léleküdítő szépséget. Egyszóval az erős hullámos vízen a szélerőcsökkenés volt a hajó gyöngéje. Ami talán szép telt vonalaival volt magyarázható. Később valamit javult a helyzet azáltal, hogy rájöttünk arra, hogy a hajó vitorláját hullámban öblösebbre kell szerelni azonos szélerősség mellett, mint sima vízen. Ez azután már kissé elevenítette a hajó futását.”

Július 12 – én volt Földváron a gróf Széchenyi Emil emlékverseny a 22 – es versenyjollék részére. A verseny erős nyugati szélben indult, amely folyton erősödött, és a verseny végén vihar tört ki. Tibort a zsűri korai rajt miatt visszahívta, és a késését nem tudja behozni. A versenyt a Kincsem III. nyerte. De a hajós szerencse forgandó! „Délután a dinghyk versenyén már szép idő volt, de erős nyugati szél. A szél akkora volt, hogy a dinghyk éppen még bírták. Ez volt a legszebb dinghy – verseny, amit a Balatonon láttunk. Gyönyörű látvány volt a földvári mólóról a start után a 14 dinghy, amint megdűlve vágtattak a nagy hullámokon. A dinghy – versenyt nagy fölénnyel Heinrich Tibor nyerte, a 3. helyen végzett Kovács Béla a zsűri diszkvalifikálta” – írja a Vízisport.

Az 1936 – os Kékszalag – győztes:

 Bélát ekkoriban az évad nagy eseményére, a második Kékszalag versenyre való készülődés kötötte le. Nemcsak a hajó trimmjét és karbantartását illetően, hanem lelkileg is. „Mert rájöttem arra, hogy bizonyos eseményekre előre lehet energiát koncentrálni. Egyszóval lelkileg úgy beállítódni, hogy egy bizonyos időre fitt kondícióba legyünk! Élet- és munkabeosztásunkat messze előre lehet alkalmazkodóvá tenni egy bizonyos esemény vagy küzdelem fontossága és igényei szerint. Az évad első kimagasló eredménye a Kékszalag verseny volt. A hajó univerzális képességei erősen növelték bizalmamat a sikert illetőleg. Miután az első Kékszalagon 1934 – ben kevésbé jó hajóval is elég jó eredményhez jutottam, 39 perccel harmadik lettem az első mögött, tisztában voltam azzal, hogy hajóm trimmje és versenyértéke mellett tisztán rajtam múlik a verseny sorsa. Ezért nagy önfegyelmezéssel ellenőriztem életmódomat, és optimistára igyekeztem hangolni tudatomat.”

A Kékszalag előtt Miska lemondta a versenyen való részvételét, így Bélának gondoskodni kellett helyettesről. „Miután Dezső fürge, de nem túlontúl súlyos egyén volt, úgy éreztem, hogy célszerű lesz a hosszú, erős és nyugodt, törekvő Tarhonyát – Novák Károlyt – választani Kenedy Dezső mellé.”

1936 – ban, a második Kékszalagon szintén légvonalban mintegy 145 kilóméteres Füred – Alsóörs – Révfülöp – Keszthely – Tihany pályát kellett teljesíteni, de révfülöpi bójakerüléssel. 35 hajó állt rajthoz.

„A versenyt megelőző napon erős szél, olykor viharos északnyugati fújt, így az esélylatolgatók a cirkálók között keresték a győztest. Néhány jollés azon gondolkodott, hogy egyáltalán elinduljon – e a versenyen. Az akkor is oly szeszélyes Balaton alaposan keresztülhúzta az indulók számításait. A reggel nyolc órai rajthoz alig tudtak a hajók kivánszorogni”

Eldördült a lövés a füredi startvonalon. „A start igen látványos és izgalmas volt, és jól sikerült. Csak barátom és ellenfelem Schirmert Guszti lógott a nyakamon rendületlenül a Lehetetlenjével. A hajó flautejolle volt, és a szélben erősen tudott rajtam ragadni. Hát és háromnegyed szélben hamarosan kifutottunk a gomolygó kieler – csomóból a nád mellett taktikázva. Az alsóörsi bóját előttem vette Guszti. Innét a tihanyi szorosig éles luvszakasz következett, kevés cirkálással. Majd erősen szorongatni kezdtük Gusztit, aki ekkor még vezetett. Szép napsütésben a tihanyi szorosig váltakozott közöttünk az első – második hely. A szorosból egy ügyes húzással a déli part előtt én jöttem már ki némi előnnyel, azután megint szélcsendbe kerülve Guszti ugrott előre.”

Itt álljunk meg egy pillanatra! Béla diszkréten elhallgatja, hogy mi volt az az „ügyes húzás”, amit alkalmazott, hogy előnyre tegyen szert. Pedig ez a lépése volt vitorlázó pályafutása egyik leghíresebb, később legendásá vált, sokak által emlegetett trükkje! Nála jobban senki se ismerte a Balatont, a balatoni széljárást, a keleti és nyugati medence széljárástól függő libikóka szerű áramlási viszonyait. A Balatonnál napközben tipikusan észak északnyugati szél fúj, ami napközben a nyugati medencéből a keletibe tolja át a vizet, de este hat óra körül a szél eláll, és a víz éjjel visszaáramlik a keleti medencéből a nyugatiba. Reggel ez megfordul. A verseny előtti nap viharos északnyugati szél volt, és Béla a tihanyi szoros előtt számított rá, hogy szembe találja magát a reggeli áramlással, ezért horgonyt vetett – ezt nem tiltja a szabályzat – és míg a többieket visszafelé tolta a víz, ő egyhelyben állt, és várt, majd alkalmas időben elindult, és ezzel előnyre tett szert. Hiába Bélánál nagyobb széltaktikust nem hordott hátán a Balaton! Nem hiába tanulmányozta telenként az aero- és hidrodinamikai könyveket.

A mezőny előtt Gusztival fej – fej mellett haladva eljutottak Boglár elé. Itt Béla az északi, Guszti a déli partot választotta a tovább haladáshoz. „Akkor már délután öt óra lehetett. Figyeltem a révfülöpi partot. És mintha egy gondolattal élénkebb lett volna ott a bríz. Elkezdtem gondolkodni. Rggel óta nyugati északnyugati irányú szellő lengedezett. A déli partról tehát később fog megfordulni a parti szél, viszont az északi oldalon erősödni fog a parti széllel a szellő. És tényleg, a magas partmenti Révfülöp- és Badacsony környéki hegyekről elindult fél hat felé a frissebb áramlat, az árnyékban hamarabb lehülő parti levegő. Ezzel hamarosan Gusztiék vonala elé kerültünk, és légvonalban is közelebb voltam Keszthelyhez, mert én egyenesen oda tartottam.”

Lement a nap, sötétedett. Béla érzékletesen írja le a Kékszalag versenyek semmivel össze nem hasonlítható, csodálatos esti hangulatát. „Szemeinket erőltetve kerestük Guszti. Hajójának vitorlája már nagyon halvány foltként látszott, és lassan eltűnt alattunk és mögöttünk a somogyi part irányában. A szelünk szépen megélénkült. Csodálatosan ragyogni kezdett a Szíriusz, amint lement a nap, és csak a látóhatár pereme ragyogott fel halvány bíborvörösben. Szürkéskék kontúrja látszott a hegyeknek. Badacsonyt ösztönösen kerültem, így nem húztam fel a part alá. Szemünk lassan állandóan szokta a sötétedést. Láttuk a szélfoltokat a vízen. Néha madarak kóvályogtak a hegyek mögötti fény előtt. Ekkor kezdtünk először éhesek lenni, úgy istenigazából. A nyugodt lengedezésben könnyen megvacsoráztuk a borjúbecsináltat és a rántott húst. Reá kevés orosz teát ittunk citrommal, majd kissé később feketét. A szél még kissé fokozódott, úgyhogy nyugodtan felülhettem a fedélzetre. A fiúk a hajófenéken kuporogtak. Egyszer csak úgy éreztem borzongok. Átadtam a kormányt Dezsőnek, és felvettem a szükséges meleg holmit, és ugyanezt műveltettem a legénységgel is.”

Révfülöp körül előkerültek Gusztiék, és attól kezdve újból folyamatos párharcot vívtak. „Délután két órakor még csak a hajók fele haladt át a Tihanyi szoroson. A nap hátralevő részén sem jött igazi friss szél, és így csak este nyolc órára érte el az első hajó, a Kincsem III. Révfülöpöt, és utána a Lehetetlen.” – ahogy a Vízisport jelentette. Révfülöpnél Béláék áthaladása és az utolsó hajó között a különbség már több mint öt óra volt: „Az utolsó hajó áthaladásakor már elmúlt éjfél után egy óra. Az éjjeli órákban elég jó északkeleti szellő volt, úgy hogy a Kincsem éjjel két óra ötvenöt perckor fordult Keszthelynél. Utána a Lehetetlen három óra tizennégy perckor vette a keszthelyi bóját, de reggel a szigligeti öbölben már szorosan egymás mellett haladva vívták harcukat.”

Béla izgatottan tépte fel a borítékot, amit a keszthelyi fordulónál átdobtak a hajójukba. Ez állt benne: „AKékszalagverseny Keszthelyen elsőnek áthaladó hajójának! A Keszthelyi Yacht Club tisztikara clubtársi szeretettel és lelkesedő örömmel köszönti az első vitorláshajót! Sokkal jobb szelet, további sikert és szerencsét kívánunk a győzelemhez!”

Hogy milyen furfangos szelek tudnak tréfálkozni a versenyzőkkel a Kékszalagon, mutatja a Vízisport riportja: „Körülbelül Badacsonynál volt a hajók zöme, mikor a szélben érdekes változás állt be. Révfülöpig gyenge északkeleti szél fújt, míg a somogyi parton megindult az élénk déli szél. A déli szél nem tudott felnyomulni az északi partig, viszont az északkeleti szél a Lelle – Révfülöp vonalnál nem haladt tovább. A két ellentétes irányú szél küszködött egymással, aminek következtében a révfülöpi bójától Ábrahámhegyig az északi part előtt egy teljesen szélmentes terület alakult ki. Azok a hajók, amelyek Keszthelyről jövet közel voltak a déli parthoz, Boglár környékéről felnyomultak majdnem Révfülöpig. A Kincsem és a Lehetetlen még a szélváltás előtt délelőtt fél tizenegykor elhaladt a révfülöpi bója előtt, így nekik végig volt szelük.”

Béláék és Gusztiék tehát sikerrel megugrottak a teljes mezőny elől, és órákkal előbb értek a célba. Béláék 14 óra 14 perckor futottak át a tihanyi célvonalon, Gusztiék alig több mint egy óra múlva, 15 óra 24 perckor követték őket. Béláék győztes időeredménye 30 óra 14 perc volt.

„A Révfülöp környéki szélmentes zóna okozta azt, hogy a mezőny úgy széthúzódott, hogy míg Keszthelyen az első és az utolsó hajó között nem volt több mint öt óra különbség, addig a tihanyi célnál ez a különbség tizennégy óránál többre fokozódott.” – írta a Vízisport a valóban meglepő szélviszonyokról.

A Tihanyi Sportszállóban tartott ünnepélyes díjkiosztón megjelent József királyi herceg, Anna királyi hercegnő, Darányi Kálmán miniszterelnökhelyettes, Adrássy Géza gróf, Kelemen Kornél, az Országos Testnevelési Tanács elnöke, Dr. Ugron Gábor, a Magyar Vitorlás Yacht Szövetség elnöke, dr Strommel Viktorin tihanyi apát és a rendezőbizottság elnöke, dr. Reményi Schneller Lajos. Anna királyi hercegnő adta át a győzteseknek a verseny díjait, a Kékszalag vándordíjon kívül herceg Festetics György tiszteletdíját, és mint osztályban elsőnek, Reményi – Schneller Lajos tiszteletdíját. Majd dr Ugron Gábor köszöntötte a győztes Kovács Bélát. Többek között – utalva az extrém szélcsendes versenyre – ezt mondta: „Ez a verseny azonban mégis reális volt, mert ezt a versenyt ebben a szélben csak 22 – es versenyjolle nyerhette, és az nyerte, akinek képességei folytán meg kellett nyernie.”

Óriási elismerés volt ez Bélának! Ezen még a vitriolos tollú Vízisport se tudott fogást találni..

„A díjkiosztót követően olyan pozdorjavihar szakadt le a Balatonra, amely még ott is ritkaság. Annak, hogy a vihar csak ekkor érkezett, a rendezőség és a jollésok örültek igazán, de annál jobban bosszankodhattak a tőkesúlyos hajók tulajdonosai.”

A verseny és az ünneplés fáradalmait kipihenve újabb célok lebegtek Béláék szeme előtt: a bajnokság, a Balatonon rendezett Négy Tó versenye és a nemzetközi dinghy verseny.

A bajnokságot dinghyben is és jolléban is Heinrich Tibor nyerte, Béla mindkettőben második lett a megszokott legénységével, Miksával és Dezsővel. A Szent István napi versenyeken Almádiban szintén második helyezést ért el mindkét hajójával. Ezt követték a nemzetközi versenyek a Balatonon.

Csapat és egyéni sikerek a nemzetközi versenyeken és az 1936 – os év mérlege:

A szeptember elején rendezett Nemzeti Sporthét keretében tartották a nemzetközi versenyeket, amelyek megnyitásaként szeptember 5. – én látványos vitorlás felvonulást tartottak Tihanyban.

Az eredetileg Öt Tó verseny már szervezésekor Négy Tóvá csökkent, majd az utolsó pillanatban a zürichi lemondás miatt három Tó maradt, a németek Ammersee, az osztrákok Attersee és a magyarok Balaton tava. Akülföldiek hajóikat magukkal hozták, egy flaute hajót, egy középszél hajót és egy erősszél hajót hoztak. 3 német, három osztrák és három magyar csapat állt starthoz, összesen kilenc hajóval. A magyar csapatot Heinrich Tibor a Kisangyalom II. – vel, Kovács Béla a Kincsem III. – al, és Schirmert Gusztáv a Lehetetlennel alkotta. A versenyek első, harmadik és negyedik futama Kenesén, a második futama Siófokon került lefutásra. A német versenyzők között volt Manfred Curry is, és Béla fő célja az volt, hogy őt megverje.

„Két nappal a Négy Tó verseny megkezdése előtt már Kenesén voltunk. A rendezőség csak a verseny idejére foglalt számunkra szobát. Az előtte lévő két napon legénységi szobákban összezsúfolva aludtunk. A nagy verseny előtti délutánon egy igen kiváló és szép szobát kaptunk az üdülőben, terasszal és fürdőszobával. Élvezettel zuhanyoztunk, és igen jól kialudtuk az idegességet és egyéb fáradalmakat. Csodás üde reggelre ébredtünk. Napsugár, fűzfalobsusogás és madárdal volt az ébresztő. Curry – nek hófehér hajója volt, parafa fedélzettel és krómnikkel veretekkel.”

„Izgatottan szereltünk. De nem voltunk már elfogódottak a startnál. Jó tihanyi jolleszél volt, sima vízen a start idejében támadt fel. A startunk kiválóan sikerült, a peilungot harmadik helyen kerültük, egy hajóhossznyira az elsőtől, aki Curry volt. (…) Hajónk mintha ördög bújt volna belé, meseszerűen suhant! Jó volt a terhelés, a vitorla szívóhatása, és az egyensúly víz alatt és víz felett. Néha sima olajos vízen, a vízzel párhuzamos szélben futottunk. (…) Az első pozíciót végig tartottuk igen erős és éles küzdelmek árán.”

A második futam Siófokon zajlott le. Itt Béláék másodikak lettek. A verseny után a hajókat ismét visszavontatták Kenesére. „Természetesen esténként a Duhajdában erős hangulat uralkodott, és a Balaton legszebb hölgyeit táncoltatták a nemzetközi verseny résztvevői. A bajorokat erős fegyelem alatt tartották, és igen korán eltűntek a táncplaccról. A víg osztrák fickók igen kedélyesek voltak. Szódavízzel tusoltak, és kissé eláztak. Mi is vígan voltunk, de tartózkodtunk az italozástól. Tizenegy órakor lepárologtunk Dezsővel és Miksával.

Reggelre szép északi szellő alakult ki, igen szép versenyre nyílt kilátás.Azonban szerelés közben egy kis malőr ért minket. Ugyanis Miksa a bika erejével úgy felhúzta a gafftövet, illetve úgy lefeszítette a baumot, hogy kiszakadtak a csavarok a tőből, amelyek a vitorlát tartó fémfelületet tartották. A zsűrinek jelentettük az esetet, és miután csupa szakemberből állott, a javításra halasztást adtak.”

Az utolsó futam előtt a vezérkar összehívta a csapatot. „Már úgy nézett ki, hogy a versenyt megnyerjük, ha nagyobb baj nem történik. Azonban az egyéni elsőség sorsa függőben állott a Pia és a Kincsem III. között. Ezért a magyar csapatot a szövetségi kapitány összehívta, és kifejezte abbéli óhaját, hogy erős összhangban vitorlázzunk, hogy az egyéni pontszámot biztosíthassuk a Kincsem III. számára. Természetesen ez az összjáték a három magyar hajó között teljesen fair volt, lévén csapatverseny. És ezt az összjátékot a többiek is alkalmazták.”

A magyar csapat végül három első és egy második helyezéssel első lett, egyéniben Kovács Béla győzött egy első, két második és egy harmadik helyezéssel. Heinrich Tior a Kisangyalommal holtversenyben egy osztrák hajóval második lett, Manfred Curry az Area – val harmadik. Béla tehát elérte célját, hogy Curry – t megverje!

„A yacht-korifeusok igen elégedetten dörzsölték a kezüket, és olyanok is megtiszteltek a szeretetteljes hátbavágásukkal és ölelgetésükkel, akik azelőtt ablaküvegnek néztek.” – szögezte le Béla, majd így folytatta: „Curry beszállott a hajómba, gratulált és tüzetesen végignézte a szerelékünket, vitorlázatunkat és a hajótestet. Már biztos volt, hogy jövőre az Ammerseen a Kincsem III. jevított kiadásával fog ellenünk futni. (…) Jenő Currynek meg is rajzolta az új tervet, áramvonalasra rajzolta a fedélzetet, mint egy torpedó úgy nézett ki.”

Az izgalmas versenysorozat után tanakodni kezdtek az alkatrészek is: „Ilyen kutya nehéz versenyt sem futottunk amióta együtt járunk. – szólalt meg a versenyjártas nagyvitorla. – Én is érzem, hogy itt mindenki tud és mindenki veszélyes! – felelte a hajóhegedű lelke. – Mindnyájan erőlködünk! – ropogtak az eresztékek és a bordák. – De ki ez a mosolygós Pólósapkás, aki meglátogatott minket? – érdeklődött az árbóc. – Hát ti nem ismeritek atyátokat? Hát Ő nemzett minket! Egyszer, amikor még az elődömön szolgáltam, és éppen a Tolnay mester javított engem, ellestem egy beszélgetésüket a Kékszeművel és a Félkarúval. Nagy papírokat teregettek ki, a Pólósapkás terveit javítgattát. Ennek nyomán születtünk mi is. És most ideje megvizsgálni minket, mert ő is ilyen hajót akar. – zárta le a mindent tudó nagyvitorla.” Béla pedig elégedetten és büszkén simogatta meg a hajója oldalát.

A versenynek nagy visszhangja volt. A Vízisport nagy lelkesedéssel összegezte az eseményeket: „A nemzetközi vitorlásversenyek kimagasló eseménye a magyar együttes és Kovács Béla egyéni győzelme volt. Ez annál is inkább örvendetes, mert a magyarok ismét elfoglalták azt a helyet, amelyet a nemzetközi 22 – es jolle versenyeken évekkel ezelőtt kivívtak maguknak, de egy időre elvesztették. Úgy a németek, mint az osztrákok erre a versenyre a legjobb hajóikat hozták el, sőt dr. Curry Manfred külön erre építtette „Area” – ját. A magyar hajóknak tehát nem volt könnyű a helyzetük. Ennek dacára azonban a magyar hajók méltó ellenfélnek bizonyultak, de különösen a Benacsek Jenő által tervezett Kincsem III., melynél a konstrukció és kivitel kiválóságát a külföldi versenyzők nem győzték eléggé dícsérni, legfőképpen Curry Manfred, aki többfelé is említette, hogy szándékában van Benacsekkel egy 22 – es jollét tervezni, amely Füreden, a yachtépítőknél épülne.”

„Mivel harmadiknál rosszabb helyezésem nem volt, minden futamért kaptam tiszteletdíjat. Minden kupából innom kellett, így bizony tüzelő árbázattal és szédelgő fejjel álltam fel az asztaltól.” Bélát természetesen megrohanták az újságírók, azt tudakolva, hogy minek tulajdonítja a győzelmét. Béla azt nyilatkozta, hogy győzelmét a csapat tökéletes lelki összhangjának köszönheti, és nagyrészt a kitűnő lelki tulajdonságokkal rendelkező hajójának, és a hajóját tervező géniusznak, Benacsek Jenőnek, valamint a hajóépítő munkásoknak.

Ötven évvel később, 1986 – ban Béla a Vitorlázás című lapban visszaemlékező cikket írt a magyar vitorlázás 1936 – os kiemelkedő sikeréről. Ebben idézi Manfred Curry nyilatkozatát: „A magyar siker értéke nemcsak abban jut kifejezésre, hogy a magyarok legyőzték a legjobb németeket és osztrákokat, hanem abban is, hogy a magyar konstrukciójú hajó diadalmasan állta meg a helyét a legjobb külföldi konstrukciókkal szemben. A Benacsek által tervezett és épített hajók zseniálisak! Közülük elsősorban Béla hajója. Magam is venni fogok ilyen remek, Benacsek által épített és tervezett hajót. Mert ma már azt lehet mondeni, nem adhatunk a kitűnő magyar versenyzőknek olyan nagy előnyt, hogy velünk szemben Benacsek konstrukciókkal vegyék fel a küzdelmet. Egyénileg csodálatos teljesítményt nyújtott Kovács és Heinrich. Kedvező körülmények között a világ bármely vitorlázó mezőnyében sikerrel vehetik fel a versenyt.”

A másik nagy nemzetközi szám a háromfutamos dingiverseny volt, amelyen német, osztrák, olasz és jugoszláv versenyzők indultak a magyarokon kívül. Húsz dingi állt starthoz szeptember 6 – án délután a viharos erejű északnyugati szélben Siófokon. A második futam erős északi szélben, a harmadik gyenge szélben zajlott. Heinrich Tibor egy második és két negyedik hellyel második, Kovács Béla egy első, egy második és egy tizenegyedik helyezéssel harmadik lett.

Ugyancsak nagy érdeklődés mellett zajlott a nemzetközi 22 – es jolle verseny, ahol a KMYC győztes csapatát Heinrich Tibor, Kovács Béla és Schirmert Gusztáv alkotta. A nemzetközi versenyeket színes társadalmi program kísérte. A megérkezéskor a BSE adott ismerkedési vacsorát Kenesén, Balatonfüreden a KMYC látta vendégül a külföldieket, Balatonalmádiban a BYC adott jó hangulatú vacsorát. Nagyszerű borpincés uzsonnát rendeztek d. Lóczy Lajosék Csopakon, amelyről a legvidámabb hangulatban távoztak a külföldiek. – olvashatjuk részletesebben a Vízisportban.

„A versenyről hazavitorláztunk, és ezzel befejeződött az 1936 – os évad. A hajót kivettük, és gondosan eltettük télire. (…) A tél folyamán hajómat a tároló helyén gyakran meglátogattam, érdeklődtem hogyléte felől. Megveregettem derék oldalát és vigasztaltam, hogy egyszer majd megint tavasz lesz.”

Decemberben a Vízisport kimutatást közölt a lezajlott versenyekről. E szerint „a versenyeken Kovács Béla clubunk kiváló versenyzője, szerezte egyénileg a legtöbb pontszámot. Kovács Béla kiváló teljesítményét a választmány, majd a következő és rendes közgyűlése jegyzőkönyvi elismeréssel örökítette meg.” – olvashatjuk a Balatoni Yacht Club története 1912 – 1937 című összeállításában. Ugron Gábor értesítésében ez áll: „A Magyar Vitorlás Yacht Szövetség tanácsa (…) az ezévi eredményes nemzetközi vitorlás versenyek alkalmával kifejtett értékes sportteljesítményed elismeréséül jegyzőkönyvi köszönetet mondott, és Neked az Országos Testnevelési Tanács által alapított – a balatoni vitorlás versenyeken elért értékes eredmények megörökítésre szolgáló – emlékplakettet adományozta. Midőn erről örömmel értesítelek, fogadd az én hálás köszönetemet is azért a szép sportteljesítményért, amellyel hozzájárultál a magyar vitorlás sport 1936 – évi nagy eredményeihez. Hazafias üdvözlettel, Ugron Gábor.”

Béla számára az 1936 – os esztendő valóban kiemelkedően sikeres volt. A Kékszalag verseny megnyerése és a nemzetközi Négy Tó versenyen nyert egyéni és csapat aranyérme egycsapásra országosan és nemzetközileg ismertté tették.