A Balatonfüredi Értéktár Bizottság 2024. november 26-én tartotta idei utolsó ülését. Két napirendi pont került megtárgyalásra és a „A 100 éves Balatonfüredi Sport Club” mellett a „Hankóczy (Benacsek) féle balatoni cirkálók” városi értéktárba történő felvételéről született egyhangú döntés. A Balaton gyönyszemei, egyben egyedülálló iparművészeti értéket képviselő kecses hajók, mint – a teljesség igénye nélkü – a TABU, LILLAFÜRED, RABONBÁN és társai ezáltal kulturális örökségünk részévé váltak. A kezdeményezés nem titkolt célja az országos értéktárba történő felvétel és a hungarikummá nyilvánítás. Az elismerés nem csupán méltó erkölcsi megbecsülés alá helyezni a magyar yacht gyártás százéves hagyományát, hanem biztosítani a hajók és a hajóépítő szakma fennmaradását. A városi oklevél átadására várhatóan a jövő májusi hagyományos vitorlabontó ünnepség keretében fog sor kerülni.

A magyar nemzeti értékekről és hungarikumokról szóló 2012. évi XXX. törvény szerint a „hungarikum” a magyarság csúcsteljesítményét jelölő gyűjtőfogalom, amely olyan megkülönböztetésre, kiemelésre méltó értéket jelez, amely a magyarságra jellemző tulajdonság, egyediség, különlegesség és minőség. A hungaricummá válás első lépcsőfoka az adott érték települési- vagy tájegységi (azaz közös települési-) értéktár, külhoni települési- vagy tájegységi értéktár, avagy ágazati értéktár valamelyikébe való felvételének és nemzeti értékké nyilvánításának kérelme. A Benacsek-féle cirkálók esetében az ipari, műszaki megoldások kategóriában készült a pályázat, ugyanakkor a rang nemcsak kifinomult és egyedi technikán alapuló kézimunkának jár, hanem a gyors, többségében versenyzés céljából épített hajók sportértékének és a magyar vízi közlekedéstörténet csúcsmodelljeinek is.

Prof. Dr. Kollár Lajos és Dr. Borók György előterjesztőként maguk is részei a balatoni fahajós társadalomnak és vallják, hogy a hajó fából van. Professzor úr egyik veretes mondása szerint „a vitorlázás nem sivatagi sport” – szokta ismételni az eget vagy a mobiltelefonos előrejelzéseket kémlelve el-elbizonytalanodó versenyzőtársaknak. Valóban, „cirkálózni” annyit is jelent, hogy közel lenni a vízhez, élvezni, de tisztelni is annak simogató közelségét. A TABU névre keresztelt, 1943-ben épült „negyvenes”, azaz 40 m2 névleges vitorlafelülettel rendelkező mahagóni cirkáló (a legtöbb hajó ebből a fa fajtából került palánkozásra) életciklusának immár több, mint felében gazdája és kormányosa Kollár Lajos orvosprofesszor, egyben a Magyar Vitorlás Szövetség korábbi elnöke. Azt a célt tűzte ki, hogy a hajóosztályt és saját hajóját is a nemzeti örökség részévé teszi. Tervei szerint a Tabu egyszer a Közlekedési Múzeum hajózási tárlatát fogja díszíteni. Elképzelésében társra lelt jelen írás hasonlóan elkötelezett szerzőjével, aki ugyan „csak” hasonló korú német cirkálóval vitorlázik, ugyanakkor kutatásai és publikációi, valamint balatonfüredi kötődése segítséget jelentett a pályázat gondozásában.

A felterjesztés indokolása szerint az ipari és műszaki megoldások, mint nemzeti érték mellett szóló fő érv, hogy a múlt század harmincas és negyvenes éveire a balatonfüredi hajógyártás mennyiségben nem, de innovációban és minőségen felzárkózott a hagyományos nagy európai (skandináv, német) hajóépítők szintjére. Fatestű hajók manapság elvétve épülnek, a szakmát néhány hazai manufaktúra – akik elkötelezetten tartják karban a régi fa cirkálókat – valamint maguk a hajók őrzik és örökítik tovább. Az értéktár megfelelő polcát illető fő rendező elv az előterjesztők szerint elsősorban a cirkálók építési háttere és rendeltetése (közlekedés). A hajók éltető ereje a szeretet és gondoskodás mellett a víz, a Balaton.

A hazai vitorlássport fellendülése egyértelműen az új cirkáló típusokhoz, a Balatonfüredi Yachtépítő Rt-hez és a cég előbb tervezőjéhez, majd 1948-as eltávolításáig annak igazgatójához Benacsek Jenőhöz fűződik. Családja anyai ágának Hankóczy vezetéknevét édesanyja halálát követően, 1943-ban tiszteletből vette fel. 1903-ban Veszprémben született és 1922-ben ugyanitt érettségizett, majd Budapesten a Műegyetemen tanult. 1926-1928 között az IBUSZ Rt. füredi jachtépítő üzem tervezője, 1931-től a Balatoni Hajózási Részvénytársaság füredi hajóépítő tervezője, 1939 szeptemberétől a BHRt. hajóépítő üzemeinek cégvezetője, majd 1941. december és 1948. január között az üzemigazgatója, illetve 1945. május és 1948. január között pedig vezérigazgatója is volt.

Benacsek szakértelme és tudása meghurcolása ellenére is nélkülözhetetlen munkaerő volt a kommunista diktatúra számára is, ezért 1963-ban történt nyugdíjba vonulásáig a magyar hajóépítés megkerülhetetlen szereplője maradt. Ahogyan a II. világháborút megelőzően az európai vitorlás életnek is, amelyet számos nemzetközi tagsága és elismerése is bizonyít és emeli őt Rasmussen, Estlander és Reimers mellé. Neki volt köszönhető, hogy felismerve a fellendülő balatoni turizmusban és a tó adottságaiban rejlő lehetőségeket, a 20-as években nekilátott a legkorszerűbb sporthajók építésének. Kezdetben sikeres külföldi terveket adoptált a balatoni földrajzi, szél- és vízviszonyokra, az évek múltával saját terveit is továbbfejlesztette. Ennek köszönhetően a különböző, 22-es, 30-as, 40-es és 75-ös schärenckreuzer típusai szinte mindegyike egyedi darabnak számított. Annyi hazai megrendelése volt, hogy a hajógyárnak nem volt kapacitása exportra, egyes hajók csak versenyek alkalmából jutottak el a német vagy svájci tavakra. A balatonfüredi hajógyárban készült példányokból számos, többségében ma is működő hajó fennmaradt és nélkülük a Balaton mai látképe elképzelhetetlen lenne. Mindig ünnep, ha a vízen feltűnik egy-egy régi cirkáló, a többi hajó tiszteleg neki a vízpartról pedig csodálat övezi.

Az értéktárba történő felvétel kiterjed az összes meglévő, Hankóczy (Benacsak) Jenő által Balatonfüreden 1924-1950 között tervezett, illetve épített cirkáló típusú hajóra. A Balatonfüredi Yachtépítő Zrt. irattári anyagai, dokumentációi számos félkész hajóval egyetemben a beérkező szovjet csapatot és az utánuk érkező kommunisták nemtörődömsége miatt a kályhában végezte. Az azonnal felismerhető Benacsak-jegyek, építési megoldások segít azoknak a hajóknak a beazonosításában, amelyek dokumentációi hiányosak. Az előterjesztés előkészítői támaszkodtak Dulin György korábbi szerteágazó kutató munkájára, valamint saját gyűjtőmunkára. Ennek keretében – többek között – az összes ötvenes cirkáló sorsát sikerült Haffner István közreműködésével hiánypótló módon felgöngyölíteni.

A muzeális hajók megőrzése ipartörténeti, kulturális és sport szempontból egyaránt összefogást igényel. Időt és energiát nem kímélő gazdáik és az ápolásban közreműködő fogyatkozó szakemberek, Piculák, Brucknerek, Garab Karcsik és társaik nélkül a Balaton történetének fontos szelete Fortepanra kerülne. Sajnos számos Benacsek-féle műremek áll a pusztulás szélén. A KENESÉNEK és FERGETEGNEK legfeljebb évei vannak a hátra, de hátha valaki úgy dönt, hogy egy volt adriai charter hajó importja helyett belevág a felújításba. Ehhez is is esélyt ad, a nyilvánosság eszközét is felhasználva, a hungarikummá nyilvánítás folyamata.

A helyi értéktárba most felvett hajók nagyobb része Balatonfüreden, vagy a balatonfüredi régióban található, de mindegyiküket összeköti Hankóczy (Benacsek) Jenő és az egykori Balatonfüredi Yachtépítő Zrt, amelynek helyén jelenleg a Vitorlás Étterem áll, a korábbi iparterület pedig az 1867-ben alapított Balatonfüredi Yacht Club területe, itt található – többek között – a Rabonbán is.

Végül, de nem utolsó sorban következzenek Bruckner Barna szavai, aki balatonfüredi hajóépítőként maga is támogatta a javaslat kidolgozását: „A Bruckner Család férfi tagjai 4 generáció óta hajóépítéssel keresik a kenyerüket. A Balatonfüredi Hajógyárban az 1920-as évektől tanulták a szakmát és adták tovább generációról generációra. A 20-as 30-as 40-es évek jelentették a magyar fahajó építés reneszánszát. Ekkoriban épültek a máig is vízen lévő, gyönyörű, fából készült vitorlások. Ennek a termékeny korszaknak a Balatonfüredi Hajógyárban, tevékeny részese volt dédnagyapánk, és nagyapánk öccsével, Jani bácsival. Kimagasló képességű szakembereknek, komoly szaktekintélynek számítottak. Benacsek Jenő a gyár igazgatója, nagyobb megrendeléseknél kikérte a véleményüket az árajánlat készítésben. Nagyapánk öccsével, közös, saját műhelyt terveztek, több vagonnyi faanyagot rendeltek Erdélyből, de közbeszólt a háború. Nagyapánk elesett Fehérvár bombázásánál, Jani bácsi ötéves orosz hadifogság után a hajógyárban maradt hajóépítőként, majd csoportvezetőként. Édesapánk Bruckner József is a Balatonfüredi Hajógyárban tanulta a mesterséget nagybátyától Bruckner Jani bácsitól. Jani bácsi irányításával minden poszton megfordult. A hajóépítés, gyártás, felújítás, bontás, építés, tervezés minden apró részletét megfigyelhette, elleshette a régi mesterek munkáiból. 1984-től megépítette saját műhelyét a balatonfüredi szülői házánál, amelyben a három fiának adta át a szakma rejtelmeit. Jelenleg is fából épült vitorlások restaurálását végezzük hárman testvérek ebben a műhelyben.”

Írta: dr. Borók György

Forrás: Hunsail