Az idei 8mR világbajnokságot Skóciában rendezték. Az osztály nem mondhatja, hogy nem figyelmeztették őket az időjárásra, hiszen az előrejelzés kifejezetten skótnak ígérkezett, ami a való életben 8 és 36 kts közötti szelet ígért, néha esővel fűszerezve.

Az első napon két futamot sikerült rendezni. Az első futam rajtjánál nagy volt a helyezkedés, de végül szépen tisztán elrajtolt a mezőny. Az első futamot a Yquem II nyerte, a Spirit és a Saskia előtt. A Saskia ezzel a harmadik hellyel megmutatta, hogy a modern hajók között a klasszikusok is oda tudnak érni néha az élmezőnybe. A második futamban a széllökések már igencsak tükrözték a szigetország időjárását ami ami jelentett némi kihívást a mezőnynek. Ezt a futamot is a Yequem II nyerte a Spirit előtt, a harmadik helyre pedig ismét egy klasszikus a Starling Burgess érkezett.

A második nap reggelén az időjárást talán azzal a pillanatképpel lehetett a legjobban leírni, hogy szinte minden hajón a kisebb vitorlákat és a jobb vízhatlanokat választották. A VB harmadik futama egyenletes 18 kts – es szélben kezdődött, néha húsz kts feletti ráfújásokkal. Ezt a futamot is a Yequem nyerte, a Spirit és a Vision előtt. A napi második, vagyis a negyedik futam alatt folyamatosan erősödött a szél, ami remek lehetőséget biztosított arra, hogy jó pár hajó keel – jét lehessen látni. A futam második hétszelében több hajó már úgy döntött, hogy nem húznak spinakkert a szél miatt. A Yequem ebben a futamban sem hibázott, így négy futam után négy futamgyőzelemmel vezette a mezőnyt. A második a Carron II. a harmadik pedig a Falcon lett ebben a futamban.

A harmadik napon csak egy futam fért bele a napi programba, mielőtt egy igen erős vihar megérkezett. A rajtnál a Saskia és Spirit korai rajtosok voltak, így miután visszatértek a vonal mögé csak ezután tudtak a mezőny után eredni. Ezt a futamot is a Yequem nyerte a Vision és a Saskia előtt. Néhány hajót kicsit megviselt az időjárás. A Severn orrvitorla felhúzója szakadt le, de a Starling Burgess, a Spirit, és a Fulmar is technikai gondokkal küzdött és emiatt kénytelenek voltak feladni a futamot. Nyilván, ha a másik oldalról nézzük, akkor a vitorlavarróknak remek napja volt.

Az utolsó napra két futam és sok izgalom jutott, nem beszélve egy – egy záporról és szivárványról. A hatodik futam végül 15 kts – es szélben rajtolt. A Neptune osztály első két helyezettje a Vision és a Saskia pontazonossággal várták az utolsó napot, így nagy csata volt kilátásban, ebben az osztályban. A hatodik futam rajtjánál a Saskia korai rajtos volt, és vissza kellett mennie ezért a Vision tudott élni a lehetőségével és az osztályban nyerte a futamot, abszolútban pedig harmadik lett a Spirit és az eddig minden futamot nyerő Yequem mögött, akinek most csak a második hellyel kellett beérnie.

Az utolsó futamon a Yequem már el sem indult, így ezt a futamot a Vision nyerte a Carron II és a Spirit előtt.

Az osztály Világbajnoksága jövőre Turkuban Finnországban lesz majd.

Eredmények:

https://www.8mr.org/world-cup-24/results