Volt néhány hajó, amely jelentős szerepet játszott az amerikai történelembe. Az egyik ilyen hajó Mayflower, amely az alapító telepeseket szállította Plymouthból Cape Cod – ba, az Egyesült Államokba  Massachusetts – be az 1600 as években. Most egy kicsit ennek a hajónak a történetébe pillantunk bele.

Az Egyesült Államok gyarmatosításának egyik alapító eseménye az volt, hogy 1620 – ban a Massachusetts állambeli Cape Cod Bay – be érkezett a Mayflower nevű hajó. A fedélzeten 102 ember tartózkodott, köztük a zarándok atyák, akik történelmet írtak.

Két hajó indult el, de csak egy érkezett meg

A Mayflower indulása feszült politikai és vallási helyzetben történt. Az Angliában üldözött protestáns disszidensek úgy döntöttek, hogy kivándorolnak az Újvilágba. Két hajót indítottak útnak: a Speedwell – t és a Mayflower – t. Az első Hollandiából, a második pedig Angliából a Temze partjáról indult. 1620 augusztusában találkoztak Southamptonnál, hogy együtt vitorlázzanak Virginiába. A Speedwell – nek azonban kezdettől fogva több technikai problémája is akadt, ezért úgy döntöttek, hogy nem kelnek át vele az óceánon. Az angliai Plymouth – ban a legénység egy része átszállt a Mayflower – re, a töbiek visszatértek Hollandiába.

A Mayflower átkelése

A Mayflower egy, közel 27 méteres és 180 tonnás vitorlás hajó volt, amelynek személyzete körülbelül harminc fős lehetett. 1620.szeptember 16 – án hagyta el Plymouth – ot, hogy átkeljen az Atlanti – óceánon az Újvilág felé. Közel két hónappal később, 1620. november 11 – én érkeztek meg Cape Cod – ba, Massachusetts államba. Az eredeti tervek szerint Virginia lett volna a cél, ami kicsit délebre fekszik de végül Cape Cod – on sikerült kikötni.

Mielőtt elhagyták a hajót, néhányan a legénység tagjai közül aláírják a Mayflower Compact Act – ot, amelyben lefektették kolóniájuk igazgatásának alapjait. Elhatározták, hogy szabadon letelepednek és boldogulnak az Újvilágban. December 21 – én megalapították New Plymouth – ot. Ma Plymouth néven ez az Egyesült Államok második legrégebbi fennmaradt városa.

A Mayflower korhű replikája

A második világháború után az angliai Brixham – ben megépült a Mayflower replikája, Anglia és az Egyesült Államok közötti szövetség szimbólumaként. 1957. április 20 – án elhagyta az angliai Plymouth – ot, hogy átkeljen az Atlanti-óceánon, és június 22-én érkezett meg New Plymouth – ba, Massachusettsbe.