Az Összevont Cirkáló osztály 2022-ben parádés szezont tudhat maga mögött.

Az osztály létszáma nőtt, gyönyörű hajók csatlakoztak hozzánk. A szezon a hagyományos koszorúzással, majd az azt követő Évadnyitóval indult. A teljes létszámban történő indulást némileg hátráltatta az ORC bizonylatok átfutási ideje, de júniusra összeállt minden. A 75-ös Cirkálóknak az elfogadott osztályszabályok több versenyen is lehetőségük volt külön csatákat vívni, ami egy fontos szempont volt az osztály jövője szempontjából is.

Aktivitással – az MVSZ előírásait tekintve – nem volt gond, de természetesen mindig van lehetőség a fejlődésre. Legszomorúbb ebből a szempontból a Tabu Kupa volt, ahol – annak ellenére, hogy ranglistaversenye volt az osztálynak, mindössze 6 hajó indult. (És hosszú évek után mi sem tudtunk elindulni a Tramival, ami nekem külön fájó).

Osztályunk idén további 3 gyönyörű „új” hajóval bővült az „Elena” a „Gardénia”, és az „Alboran” csatlakozott az osztályhoz, valamint a tavaly felvett Losta és Erida legnagyobb örömünkre aktív versenyző tagjai lettek a csapatnak.

Sajnos a Hungáriát továbbra is várjuk, valamint reméljük, hogy a Stefániát is sikerül ismét aktív tagként üdvözölni. Ugyanakkor külön öröm, hogy az Addiót minden jelentős versenyen láthatjuk annak ellenére, hogy kikötőhelye messze került Füredtől.

2022-ban az osztály közös döntése alapján a Magyar Bajnokságot ismét a Tramontana Yacht Club Egyesület rendezte Balatonfüreden a Hajógyári Kikötőben, mely már évek óta méltó házigazdája az eseménynek. A verseny színvonalas megrendezése a januári osztályértekezleten még bizonytalan volt, de Vásárhelyi Ervin vállalásának és támogatásának köszönhetően az utóbbi idők egyik legszínvonalasabb versenyét tudtuk megrendezni. Külön köszönet illeti a GAPA teraszt és Gál András Leventét, aki az élőzenével kísért vacsorát biztosította, továbbá köszönet minden támogatónak és a csapatoknak, akik piknik alapon a délutáni stégpartykat bonyolították odaadóan.

Az Összevont Cirkáló Magyar Bajnoki érmét a Hónig Péter vezette Talizmán nyerte, a második helyre Hrehuss Pál kormányozta be a Kishamist, míg a dobogó harmadik fokára Juhász Miklós kormányozta Glória léphetett fel. Az első három helyezett a csodás érmeken kívül az Ivanics Kft. és a Szent Donát Borbirtok jóvoltából különdíjban részesült.

Az osztályértekezleten elhangzottak alapján optimistán tekintünk a 2023-es szezonra.

Wonke Péter

ÖC osztálykapitány

KÉPGALÉRIA