Balatonfüreden augusztus 25-28. között zajlott le az Összevont Cirkáló Magyar Bajnokság és a Benacsek Jenő Emlékverseny. A Magyar Bajnok hat futam után ünnepelhetett, az Emlékverseny győztese pedig hét futam után derült ki. Itt vannak az eredmények!

Rekordszámú, tizennégy hajó részvételével indult a Balaton legendáinak bajnoksága. Az Összevont Cirkáló Magyar Bajnokságon tizenegy hajó versenyzett, míg a Balaton királynői – a 75-ös Cirkálók – önállóan, a Benacsek Jenő Emlékversenyen mérték össze tudásukat összhangban az osztály előírásaival.

Csütörtökön 10 órakor megnyitóval kezdődött a verseny, majd egy rövid kormányosi értekezlet következett. Sajnos a szél nem kedvezett, így rövid parti halasztással indult a bajnokság. A mezőny kora délután a frissülő szélben kivitorlázott, ahol a Benacsek Jenő Emlékversenyen kettő, az Összevont Cirkáló Magyar Bajnokságon egy futamot tudott megrendezni a Náray Vilmos vezette versenyrendezőség. Sajnos itt a második futamra a szél legyengült és el is fordult, így itt ezt a futamot törölni kellett.

A verseny másnapra halasztását követően a korábbi éveknek megfelelően a versenyzők vendégelték meg egymást. A csütörtöki stégpartyn az „R” Yachtok (Kishamis, Tramontana, Talizmán), a Daruvár és az Erida volt a vendéglátó, ahol sajtok, sülthús és egyéb finomságokat egészítették ki a Szent Donát Borbirtok kiváló fehérborai.

Pénteken közös reggelivel indult a nap, majd rövid kormányosi értekezlet és parti halasztás következett. A délelőtt folyamán a frissülő szélben bízva a mezőny elhagyta a kikötőt, de sajnos csak a parti halasztást lehetett felcserélni vízi halasztásra. Kora délután amikor már teljesen reménytelennek látszott, hogy futamot lehet rendezni a versenyvezető az „A” lobogó fölé felhúzva az AP lobogót jelezte, hogy további futam már nem várható, így a nap futam nélkül telt.

Pénteken az osztály 40-es cirkálói hívták meg a többieket. Jó volt látni, hogy ahogy a csapatok összebeszélve, közösen készültek erre a vendéglátásra. Mindenki igyekezett kitenni magáért.

Természetesen a finom borok ezúttal sem maradtak el. Rendezőként jó érzés volt azt a fajta csapatösszetartást látni, hogy a napközben egymással versenyben álló hajók és kormányosok itt egymással összefogva, összebeszélve együtt készülnek megértve valahol ennek az osztálynak a lényegét is.

A stégpartyt követően egy rövid megbeszélést folytattak a hajók képviselői ÖC osztály elmúlt 1 évében történt rendkívüli fejlődésével kapcsolatban. Erre a megbeszélésre meghívásra került Kurucz Sándor, aki az MVSZ elnökségi tagjaként, valamint a Nagyhajós Bizottság elnökeként is azt próbálta megtudni mivel lehetne segíteni az osztály további fejlődését. Természetesen a megbeszélés nem lett volna teljes, ha nem lett volna szó az előnyszám rendszerről, mely kapcsán Sótonyi Botond Péter az osztály titkára válaszolt a kérdésekre.

Tekintettel arra, hogy szombatra csak a kora reggeli órákra jósolt szelet a meteorológia, így a tervezett közös reggeli helyett már 7-kor vízre szállt mindenki és 8-tól a reggeli friss szélben 2 futamot lehetett megtartani mindkét csapatnak.

Sajnos 11 körül teljesen elállt a szél, így parti halasztás, és a reggeli helyett, egy lecsó várta a résztvevőket. Fél 4-kor a versenyvezető a folytatás másnapra történő halasztása mellett döntött.

Este a gálavacsorára a Gapa Teraszon került sor, ahol könnyű előétel, szarvaspörkölt és rétes várta a verseny résztvevőit. Ezt követően a Hoppál Mihály Band élő koncertje következett. A közlekedésben versenyzőket a kikötő és a vacsorahely között kisbusz járat segítette, ezzel lehetővé téve mindenki számára a borkóstolókon való részvételt is, ahol a Gapa Terasz saját borai, valamint a Tramontana Cuvee is előkerült.

Vasárnap korai közös reggelit követően 9-kor már rajtolt a mezőny és gyönyörű szélben 3 parádés futamot sikerült megrendezni. Így ezen a hétvégén az Összevont Cirkáló Magyar Bajnokság 6, a Benacsek Jenő Emlékverseny 7 érvényes futammal tudta zárni a versenyt. Külön öröm, hogy az időjárási körülmények ellenére nemcsak egy minimum futamszámos Bajnokságot sikerült rendezni, hanem az összesen tervezett 14 futamból 13 megtartásra került, így még kieső is volt mindkét kategóriában.

Az Összevont Cirkáló Magyar Bajnokságon a Tóth László emlékfutamot a Kishamis nyerte Hrehuss Pállal a kormánynál és szerencsére nem hiányzott a hajóról Hrehuss Gyuri bácsi sem. Ők a bajnokság összetett értékelésében a második helyezettek lettek. A bajnoki címet a Hónig Péter kormányozta Talizmán nyerte, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára Juhász Miklós és a Glória csapata álhatott fel. Az első három helyezett az egyedi üveg díjakon és érmeken kívül a Bor és Más Kft. támogatásának köszönhetően francia pezsgőt, valamint a balatoni boltjukban beváltható vásárlási utalványt vihettek haza. A további különdíjaikról a Szent Donát Borbirtok és az Ivanics Kft. gondoskodott.

A Benacsek Jenő Emlékversenyt a Gál András Levente kormányozta Lillafüred nyerte. Itt különdíjkánt egy egyedi, a Herendi Porcelánmanufaktúra által felajánlott váza is átadásra került számukra az érmeken és díjakon kívül. A második helyezett a Cittel Lajos által kormányzott Sirocco, míg a harmadik helyezett a Nemere II lett Bakóczy Róberttel a kormánynál.

A díjkiosztón a korábbi évekhez hasonlóan értékes ajándékok kerültek kisorsolásra, melyet csak személyesen lehet átvenni a sorsolást követő 1 percben. Volt néhány újra húzás, de a végére minden ajándék gazdára talált.

A pezsgős koccintást követően a szózat hangjaival és a Kishamis árbócáról leengedett nemzeti lobogóval lezárult az Összevont Cirkálók 2022 évi Magyar Bajnoksága és a Benacsek Jenő Emlékverseny.

Képek hamarosan elérhetőek a www.osszevontcirkalo.hu oldalon.

 A verseny rendező egyesülete, a  Tramontana Yacht Club köszöni a verseny szponzorainak a támogatást!

A verseny támogatói:

Magyar Vitorlás Szövetség

Hajógyári Kikötő

Szent Donát Borbirtok

Addio – Vásárhelyi Ervin

Gapa Terasz

Bor és Más Kft.

IVANICS Kft. (Ivanics Csoport)

Tramontana Yacht Club Egyesület

NEA

Herendi Porcelánmanufaktúra

A beszámoló és a képek forrása: Tramontana Yacht Club