Mindössze néhány nappal az Amerikai Függetlenségi Nyilatkozat aláírásának 250. évfordulója előtt a Tuiga (1909) és a Viola (1908) az utolsó simításokat végzi a New York – i kikötőben. A Szabadság-szobor lába előtt, a két évszázados jacht és Manhattan látképe között kicsit nagy a kontraszt, de ez a New York – i megálló egy kivételes kampány kezdetét jelzi, amely a Yacht Club de Monaco két nagykövetét a keleti parton, egészen Newport – ig viszi majd, hogy találkozzanak az ország legrangosabb tengerészeti ereklyéivel.
Az amerikai vizeken való vitorlázás különös jelentőséggel bír a Tuiga számára, hiszen története során számos transzatlanti átkelésen több vitorlás legendát is látott már a kormányánál, köztük Paul Cayard – ot, a hétszeres világbajnokot és America’s Cup vitorlázót, vagy Dennis Connert korábbi Kupagyőztest.
Ez az amerikai kampány több mint egy esemény, inkább az Egyesült Államok és a Yacht Club de Monaco, között régóta fennálló virágzó kapcsolatot tükrözi. A verseny és a hajózási innováció iránti közös szenvedélyen alapuló kapcsolatukat az 1985 – ös Monaco – New York verseny is példázza. A két város közötti első és egyetlen transzatlanti versenyen a kanadai Mike Burch diadalmaskodott.
Sail 4th 250, melyet július 3 – 8. között rendeznek meg, egy olyan rendezvény, amely tiszteleg az Egyesült Államok 250. évfordulója előtt. Hat napon át New York és New Jersey kikötője ad otthont az Egyesült Államok modern történelmének várhatóan legnagyobb tengeri találkozójának. A vitorlás parádén 20 nemzet 50 hajója mellett 40 szövetséges és amerikai haditengerészeti hajó is részt vesz majd, a légibemutatón pedig több mint 150 repülőgép lesz látható. Az ikonikus hajók között várhatóan ott lesz az olasz Amerigo Vespucci, a világ egyik legszebb kiképzőhajója, valamint a dél – amerikai, háromárbócos Libertad Argentínából, a Gloria Kolumbiából és a Capitán Miranda Uruguayból, amely jól ismert a Hercegségben, miután részt vett Monaco 700. évfordulós ünnepségén 1997 – ben.

Ebben a nemzetközi flottában a Tuiga – nak és Viola – nak különleges szerepe lesz. A két gaff cutter kíséri majd a La Belle Poule – t, a francia haditengerészet 1932 – ben épített híres vitorlás szkúnerét. Együtt vesznek részt a Nemzetközi Vitorlásparádén, amely a Verrazzano – Narrows hídtól indul, majd a Szabadság-szobor mellett elhaladva a Hudson folyón egészen a George Washington hídig halad. Útközben 37 amerikai és szövetséges hadihajó mellett haladnak el, amelyek a Hudsonon horgonyoznak a Nemzetközi Haditengerészeti Szemle részeként, amely az Egyesült Államok történetének hetedik ilyen jellegű eseménye.
Ez a kivételes látványosság több mint 24 kilométernyi, a nagyközönség számára is nyitott partszakaszról követhető majd.
New York után a két gaff cutter vitorlát bont, hogy meglátogassák azokat a jachtklubokat, amelyek formálták az „amerikai” vitorlázás történetét. Az útvonal Manhattan, Larchmont, Indian Harbor, Seawanhaka, Devon és végül a Montauk Yacht Club lesz.
A New York Yacht Club által szervezett 2026 – os versenyhét során a túra Newport – ban, az amerikai vitorlázás történelmi fővárosában folytatódik, amely korábban a nemzetközi vitorlázás legnagyobb eseményének adott otthont. A Tuiga túrája Nantucket – ben zárul, mely város yachtklubja a keleti partvidék tengerészeti eleganciáját testesíti meg. A Viola szeptember elejéig folytatja útját, ahol a YCM nagyköveteként vesz részt New England – i klasszikus regattákon.
Egy olyan világban, ahol a technológia átalakítja a hajózást, a Tuiga és a Viola emlékeztetnek arra, hogy a teljesítmény a hajótest minőségétől, a kötélzet precízségétől, a legénység elkötelezettségétől és mindazok szakértelmétől is függ, akik ezeket a kivételes hajókat karbantartják. Ezek az értékek nagy becsben tartják a YCM – ban, amely kétévente ünnepli ezeket a csodálatos hajókat a Monaco Classic Week – La Belle Classe versennyel.