A Richard Mille Cup, melynek fő célja, hogy Brit vizeken újraélessze a nagy jachtok versenyeit, jövőre hasonló útvonalon és programmal tér vissza.

A verseny 2024. június 2 – án, vasárnap kezdődik a jachtok fogadásával a Cornwall – i Falmouth – ban. Ezután három napon keresztül a versenyek Falmouth – ban és környékén lesznek majd. Ez a sorozat a június 5. – i díjkiosztóval zárul. Június 6 – án a mezőny a part mellett elvitorlázik Dartmouth – ba. Június 7 – én egy pihenő napot tartanak szintén Dartmouth – ban, majd a flotta 8 – án indul tovább, itt már versenyben Cowes – ba. Június 10. és 12. között ismét három napos verseny lesz a Solent – en, majd június 13 – án a flotta elindul egy újabb futammal Normandia – ba, Le Havre kikötőjébe. A sorozat 15. – én még egy Le Havre – i futammal és a díjkiosztóval zárul.

William Collier a szervezőbizottság vezetője elmondta, hogy bár kezdetben úgy gondolták, hogy a programban különböző helyszíneket változtatnak majd, annyi pozitív visszajelzést kaptak a kluboktól és a versenyzőktől, hogy végül úgy döntöttek, megmaradnak az eredeti útvonalnál.