A Ranger Harold Vanderbilt hajója volt, aki mindamellett hogy a Harvard – on jogi diplomát szerzett három sikeres America’s Cup kampányt (Enterprise – 1930, Rainbow – 1934, Ranger – 1937). is magáénak tudhatott. A Ranger a volt a harmadik hajója, amivel 1937 – ben vitorlázott és amellyel 4 – 0 – ra győzedelmeskedett ebben az évben az Endeavour II – vel szemben. A harmadik kampány igazából már 1935 – ben kezdődött amikor is Sir Thomas Sopwith bejelentette hogy egy új hajóval az Endeavour II. – vel újra harcba száll az America’s Cup – ért.

Ennek eredményeképpen Vanderbilt meg is állapodott a Sparkman & Stephens – el egy új hajó elkészítésében. A megállapodás legfőbb pontja az volt hogy az iroda több hajótervet és modellt is készít, ezeket tartályokban teszteli és végül a legjobbat építi meg. Végül összesen nyolc modell készült el köztük korábbi hajók modellje is mint például az Endeavour I, illetve a Rainbow is amelyek korábban már sikeresen szerepeltek a kupán. A hajók tervezésénél ez volt az első ilyen tudományos alapon végzett tankteszt amely már egyértelműen meg tudta határozni a teljesítményeket. A legjobb modell a Design 77C volt, amit egy fiatal tehetséges hajótervező Starling Burgess rajzolt meg. Ez a modell viselkedett a legjobban a különböző körülmények között, de különösen gyenge szélben. 1936 – ban a terveket véglegesíteni kellett és elkezdődött a hajó építése a Bath Ironworks – ben

J-CLASS J5 RANGER , training for the Super Yacht Cup 2013 in Palma ©jrenedo

„Kicsit visszakanyarodva a Kupa kampányhoz, azért talán érdekes lehet, hogy a harmincas éveket írjuk és az angolok már a repülőgyárak tervezőivel együttműködve dolgoznak, az amerikaiak pedig már tank kísérleteket végeztek a minél tökéletesebb hajótervezés érdekében”

A Ranger – t végül 1937. május 11. én bocsátották vízre. Nem túl „korán” hiszen a hajó valódi bevitorlázására már nem sok idő maradt a Kupa előtt. Más is okozott kisebb fejtörést az amerikaiaknak, hiszen a hajógyártól Newportig tartó úton letört az árboc felső egyharmada. A csapatnak szerencséje volt, mert a Rainbow – ra új alu árboc készült, amit az előversenyeken tudtak használni és a Kupára már a javítással is elkészültek. A Ranger végül a selejtezőversenyeken is a leggyorsabbnak bizonyult. Az 1937 – es kupát végül a Ranger 4 – 0 arányban nyerte az Endeavour II. –vel szemben. A hajó egyébként a 34 vitorlázott futamából 32 megnyert.

Antigua 18 04 04 Antigua Classic Week 2004 J5 Ranger Photo: Carlo Borlenghi/SEA&SEE

Az új Ranger:

Az új Ranger is tulajdonosi büszkeségből született, de a 30 – as évekkel ellentétben itt nem a Kupa megnyerése volt a fő motiváció. Manapság rengeteg új yacht épül, és jónéhány régi yachtot  is felújítanak, de egyik sem olyan karcsú, gyors és csodálatos vonalakkal rendelkező, mint a RANGER. Az új Ranger tulajdonosa először az Antigua Classic Regattán találkozott a J – class yachtokkal ekkoriban az Endeavour – al és a Velsheda – val. Ezután a következő évben kibérelte az Endeavour – t amin versenyzett és itt értette meg hogy valóban reális esélye van annak hogy ezt a csodálatos osztályt újra lehessen éleszteni. Ekkor született meg a modernkori J Class Association. Itt született meg az új J – Class osztályelőírás is, ami lehetővé teszi replikák építését az eredeti tervek alapján. Több hónapos tervezés után végül a Ranger építése 2002 elején kezdődött el a Danish Yacht Boatyard.

A régi és az új J classok között az a különbség hogy a mai hajóknak több biztonsági előírásnak kell megfelelniük, hogy alkalmasak legyenek az óceánátkelésekre is. A hajó végül 2003 decemberében készült el és a következő és januárjában indult át a Karib térségbe, hogy áprilisba már tudjon versenyezni először a St. Barts Bucket – en majd az Antigua Classic Yacht Regatta – n.

RANGER, Sail n: J5, Owner: R.S.V. LTD, Lenght: „41,60”, Model: J Class

2005 – 2006 ban a hajó egy újabb ráncfelvarráson esett át amit ekkor a Dykstra Naval Architects végzett, hogy a hajó menettulajdonságait javítsák egy kicsit.

A hajó adatai:

Tervező:     Starling Burgess, Olin Stephens

Építő:          Bath Iron Works / Danish Yacht Skagen

Súly:           166 tonna

Hossz:         41.20 m (LOA)

Szélesség:   6.35 m

Merülés:      4.6 m