Bár kis késéssel indult a 2020-as vitorlás szezon mégis szerencsésnek tarthatjuk magunkat, hiszen a koronavírus világjárvány ellenére volt lehetőség vitorlázni, lehetett versenyeket rendezni, tulajdonképpen gördülékenyen zajlott le ez a rendkívül speciális esztendő. Az év végén – a nemzetközi versenyek, edzőtáborok mellett – már kevesebb olyan esemény van, amely kimozdíthat minket a szürke mindennapokból, de szerencsére vannak olyan osztálykapitányok a sportágunkban, akik örömmel foglalták össze, hogy mi is történt hajóosztályukban 2020-ban. Sorozatunk folytatásában az Összevont Cirkáló osztály beszámolóját ajánljuk nektek. Az összefoglalóért köszönet Wonke Péter osztálykapitánynak.
Az Összevont Cirkáló osztály 2020-as szezonja – hasonlóan a többi osztályhoz – később indult a szokásosnál. Ráadásul az osztályban jelentős számban képviseltetik magukat a Covid szempontjából kiemelten veszélyeztett korcsoportba tartozó versenyzők. Első versenye az Osztálynak 2020-ban a Tramontana-Sennebogen Kupa volt, majd másnap követte volna a Hamisszalag, de azon a versenyen a szél volt az úr, így a csapat – féltve a gyönyörű fa hajókat – nem indult. A nyári versenyeken a létszám a korábbi évekhez képest sajnos alacsonyabb volt, de beszélgetve az osztály tagjaival ez is nagyrészt a pandémiának köszönhető (részben a távolságtartás korlátozott lehetőség, részben a tavasszal elhasznált szabadságok jelentkeztek problémaként), így bízunk benne, ez csak átmeneti visszaesés. Statisztika szempontjából jó szezont zártunk, bár az MVSZ 2020 év kapcsán eltörölte az aktív osztálystátusz versenyelvárásait, az Osztály, ha maradtak volna az előírások, akkor is teljesítette volna a feltéteket.
A korábban bevezetett országos bajnoksági sorozat 2020-ban a versenyek elmaradása miatt nem került értékelésre. A Hungária aktív belépésével sikerült pótolni a Stefánia kiesése miatti űrt.
2020-ban az Osztály közös döntése alapján a Magyar Bajnoksággal egyidőben került kiírásra és megrendezésre a Benacsek Jenő emlékverseny, amire csak 75-ös Cirkálók nevezhettek. Ezzel régi vágyunk teljesült és a Balaton három királynője – függetlenül mindenkitől -, egymás ellen versenyezhetett négy napot. A Bajnokságon – ellentétben a 2019-es versennyel, ahol nem lehetett bajnokot avatni – sikerült mind a 7 futamot megrendezni. Nagyon éles verseny alakult ki – néha már-már páros versenyként – a Kishamis és a Tramontana között, ahol az egymás közötti játékot a Hamis nyerte 4-3-ra.
A díjkiosztón az Összevont Cirkáló Magyar Bajnoki címéért járó érmet a 124 éves Kishamis vehette át, Hrehuss Györggyel a kormánynál, a második helyezett a Hónig Péter vezette Talizmán lett, a harmadik helyre a Kellermayer Sándor kormányozta Tramontana futott be. Az első három helyezett a csodás érmeken kívül az Ivanics Kft. és a Champaigne Taittinger jóvoltából különdíjban részesült. A Tóth László emlékfutamot ezúttal a Kishamis nyerte.
A Benacsek Jenő emlékversenyt, melyen csak 75-ös Cirkálók indulhattak, szoros versenyben a Nemere II nyerte Pallay Tiborral a kormánynál, így a Herendi Porcelánmanufaktúra gyönyörű díját is Ők vihették haza. A második a Lillafüred (Gál András Levente), a harmadik a Sirocco (Cittel Lajos) lett.
Az Osztályértekezleten elhangzottak alapján optimistán tekintünk a 2021-es szezon elé, bízva abban, hogy a versenyszezonra megszűnhetnek a korlátozások és visszaáll az élet a normál kerékvágásba.
Wonke Péter
ÖC Osztálykapitány
Forrás: www.hunsail.hu