A klasszikushajok.hu/ – n a két nagy európai offshore verseny közül a Rolex Fastnet – el már foglalkoztunk, most viszont a Rolex Middle Sea Race történetét tekintjük át egy kicsit. A verseny 2018 – ban volt ötven éves, mármint a korát illetően, mert ugyan 1968 – ban rendeztek először ilyen versenyt, de idén csak a 40. ilyen esemény rajtol majd el Máltán.
A 606 tmf – es verseny a Grand Harbor – ból (Valetta) rajtol, majd Szicília délkeleti részét a Capo Passero – t kerüli, ahonnan a Messinai szoroson át halad tovább a mezőny. A következő földrajzi pont, amit kerülni kell az a Stromboli, ezután Favignana és Pantelleria következik, majd Lampedusa megkerülésével ér vissza a mezőny Máltára.
A verseny története:
A kezdetek: a Rolex Middle Sea Race ötlete alapvetően a Royal Ocean Racing Club (RORC) két tagja Alan Green és Jimmy White, illetve a Royal Malta Yacht Club két vitorlázója Paul és John Ripard fejéből pattant ki. Elsődleges céljuk az volt hogy egy hosszab távú versenyt hozzanak létre, ami nem feltétlenül a nyári időszakra esik mert ősszel sokkal jobb szelekben lehet vitorlázni. Az eredeti elképzelés szerint a verseny Máltán csak rajtolt volna és Siracusa – ban futott volna be, de az ötletgazdák úgy gondolták, hogy a verseny maradjon csak Málta központú így a rajt és a cél is a Grand Harbour – ba került. A versenypálya, sok ember köztük az amerikai médiamogul Ted Turner szerint is az egyik legcsodálatosabb útvonal amit vitorlásverseny végig tud vitorlázni
Az első versenyt számított eredmény alapján az ötletgazdák egyike a Ripard testvérpár nyerte Josian nevű yacht – jával. A verseny történetében több neves vitorlázó is elhódította már ezt a trófeát. 1971 – ben Eric Tabarly futott be a Penduik III. – al. 1979 – ben abszolútban a Raul Gardini nyert a Rumegal – al, aki egyébként nem mellesleg 1992 – ben a Moro di Venezia America’s Cup kampányával is vitorlázott. Ahogy már említettük a Rolex Middle Sea Race – en rengeteg híres vitorlázó megfordult már többek között Sir Francis Chichester, és Sir Robin Knox-Johnston is.
A Middle Sea Race új korszaka:
1983 és 1996 között nem rendeztek versenyt, de ekkor a Royal Malta Yacht Club úgy döntött hogy felújítja az eseményt. Ezzel megkezdődött a Middle Sea Race jelenkori története. 2001 – ben a rendezők úgy gondolták, hogy ennek a versenynek mindenképpen szüksége van egy sponzorra, és mivel a Royal Malta Yacht Club és maga a verseny is igen nagy presztizsű, így nem is találhattak volna jobb sponzort, mint a Rolex – et. Igaz a Rolex csak 2002 óta szponzorálja az eseményt. Azóta a verseny folyamatosan nevezési rekordokat dönt és nem csak mennyiségben de minőségben is egyre jobb lett a mezőny.
2006: 68 hajóval új nevezési record született, és az sem volt elhanyagolható, hogy a világ legnagyobb Maxi – jai is ott voltak a versenyen (Alfa Romeo, Morning Glory, ABN Amro 1, Maximus). Abszolútban az Alfa Romeo, összetettben pedig a Morning Glory tudott nyerni.
2007: A mezőnyt egy igen markáns vihar fogadta Szicília északi részénél, ami miatt 10 hajó fel is adta a versenyt, a Loki nevű hajó pedig a kormányát vesztette el. Az abszolút győzelmet George David Rambler – e szerezte meg, ráadásul új pályarekorddal, ami 1 nap 23 óra 55 perc és 3 másodperc volt.
2009: Ebben az évben a számított eredmény alapján Andres Soriano nyert az Alegre – vel, ami azért is volt érdekes, mert pont egy évvel ezelőtt abszolútban tudott nyerni. Az abszolút győzelem az Icap Leopard – é lett. A verseny talán még azért is marad emlékezetes mert az eddigi legtöbb Maxi Yacht indult rajta. A teljesség igénye nélkül:
Luna Rossa, Rosebud, DSK Pioneer Investments, Icap Leopard, Bella Mente, Alegre, Beau Gest, Ericsson 2, Intermatica (ex. Telefonica Black).
2010: A verseny az egyik legizgalmasabb befutót hozta, hiszen az Icap Leopard és az Esimit Europa szinte match race – t vívott végig, amit végül az Esimit Europa nyert. A számolt eredmény alapján egy módosított TP52 – es a Lucky szerezte meg a győzelmet.
2012: A versenyre 82 hajó nevezett ez akkor ismét rekord volt. Az abszolút győzelmet az előző évhez hasonlóan ismét a 100 lábas szlovén Maxi az Esimit Europa 2 szerezte meg.
2013: Az előző két évben bezsebelt abszolút győzelem után ebben az évben nem Igor Simcic Esimit Europa 2 – je nyert, hanem Kristina Plattner Morning Glory – ja vitorlázott keresztül először a célvonalon.
2014: Ismét rekordot döntött a nevezők száma az addigi legnagyobb mezőny 122 hajóval rajtolt el. A versenyt abszolútban az Esimit Europa 2 nyerte, ekkor már harmadjára, a Rolex Middle Sea Race Trophy – t pedig 2011 után másodjára az Artie nevű yacht.
2016: Az abszolut győzelmet a Rambler 88 szerezte meg immáron második ízben, a Middle Sea Race Trophy – t pedig Vincenzo Onorato Mascalzone Latino – ja nyerte. A verseny legizgalmasabb küzdelme viszont a töbtestűek között zajlott. A legnagyobb csata Giovanni Soldini Multi70 – es Maserati – ja és a szintén MOD70 – es Phaedo3 között alaklut ki. A versenyt végül a Maserati nyerte új pályrekorddal.
2017: A kezdeti szeles időjárást nyugodt éjszaka követett, de a Messinai szorosban ismét viharos időjárás fogadta a mezőnyt. Ennek köszönhetően a mezőny kicsit több mint fele kiállt a versenyből. A versenyt abszolútban, George David Rambler 88 – asa nyerte ekkor már harmadik alkalommal. A Middle Sea Race Trophy – t, vagyis a korrigált eredmény alapján számított győzelmet az orosz zászló alatt vitorlázó Bogatyr – t nyerte
A verseny honlapja:
Az egytestű rekord: 47 óra 55 perc 3 másodperc – Rambler (USA) 2007
Többtestű rekord: 49 óra 25 perc 1 másodperc – Maserati (ITA) 2016