A klasszikushajok.hu – n már régóta szerettünk volna bemutatni azokat a műhelyeket ahol ezek a csodálatos fa hajók készülnek. A sorozat első részében Szabady Tibor Diósdi műhelyébe pillantanánk be….   

Szabady Tibor: A hajógyógyító

A szép, klasszikus fahajók fogalma a vízen járók között. Macerásabb és drágább, mint műanyag társai. folyamatos figyelmet igényel, megköveteli a gondos karbantartást és a fa alapos ismeretét. Cserében van valami sajátos varázsa. Benne rejlik az egyedi kézi munka, a nemes anyagok, és kicsit a történelmi idő.

E ritkaságszámba menő hajók építése és javítása a hajóácsok tiszte. Noé bárkája óra sokat változhatott a technika, ma is akad, aki beleássa magát a hajóalkotás rejtelmeibe. Még az ilyen szárazföldi kis országban is ó, ahol a tengert a Balaton jelenti. Egy tapasztalt mestert a máig aktív 80 esztendős Szabady Tibort kerestük fel diósdi telephelyén.

Első látásra meghökkentő a hangár méretű műhelyben felhalmozott gépek, szerszámok és hajók kavalkádja. Az udvaron is ilyen – olyan állapotú kis és nagy hajók regimentje várja sorsa jobbra fordulását. Mert az rögtön látszik, itt a javításé és a felújításé a főszerep.

Házigazdánk kedves, halk szavú ember, aki sorban mutatja be a „pácienseit”. A kis Finn Dinghyt a Kenesei nádasban hagyta gazdája, a házi buherálások kárvallotjaként, purhabbal telenyomva. A jó nevű Karsai – műhely fa motorosán minden eredeti, még a tábla is az 1950 – es évekből. Hosszú ideig hányódott egy csepeli udvaron. Télen hozták: padlóig keményen belefagyva víz és vastag avarréteg. A begombásodott Dragont, a sárkányhajót is a fedetlenség tette tönkre. Pedig 10 éve épp Szabady Tibor műhelyében újították fel szépen, és tettek rá értékes teakfa fedélzetet. Ám egyetlen szezon után a tulaj félrerakta egy telekre, ahol a ponyva lerohadt róla, és évekig anélkül állt. „Hasonlóképpen járt a dingi is, amit ezen a sablonon építettek – mutatja a mester. Azt is udvaron tartották, esett bele az eső, sütötte a nap, télen hullott rá a hó. Úgy rendelték, mahagóniból legyen a hajó, teakfából az összes padló, pad, minden. Megcsináltuk, Szép volt. És erre a sorsra jutott.” 

De látom, amiért legjobban fáj a szíve, az a 25-ös vitorlás Jolle, ami romjaiban került vissza a telephelyre, pedig hajdan az is Szabady mester keze alatt épült. El is meséli aprólékos szakszerűséggel a hajó születésének fázisait. Igyekszem követni, míg röpködnek a német szakmai kifejezések, és belebonyolódunk a sok lábjegyzetembe, ám belátom, lehetetlen küldetés a szerteágazó folyamatsort pár szóban továbbadni. Maradjunk hát a fánál, hajóműhelyben a fának kitüntetett szerepe van. Tudakolom melyik a legalkalmasabb rá hogy vízre kerüljön. A mester sorolja: „Az orrtőke és a gerinc tölgyfából, a deckbordák borovi fenyőből, a cockpit és a berendezés általában mahagóniból készül, a kormánykerék tölgyfából, a deckbordák borovi fenyőből, a cockpit és a berendezés általában mahagóniból készül, a kormánykerék mahagóniból, tölgyből. Az árbóc manapság sokszor alumínium, de jobb helyeken egy kanadai fenyőfajtából készítik. Itthon inkább lucfenyőből, mert az könnyebben hozzáférhető. Tehát tölgyfa, mahagóni, borovi fenyő, lucfenyő, vörösfenyő, kőris, vörös cédrus, teakfa – összegzi. Ma már nálunk is hozzá lehet jutni minőségi alapanyagokhoz fatelepeken, igaz, nagyon megdrágult. Régen a Tüzépnél egy délelőtt ráment, mire a halomból pár csomómentes, rendesebb fát sikerült kiválogatni.”

Kedvenc fája, amivel jól esik a kezének dolgoznia? „A vörös cédrus. Puha, könnyű megmunkálni, és finom illat van tőle a műhelyben.” Úgy hírlik, nevesebb hajóépítők munkáit, mint egy Karsai, vagy Füke hajót ránézésre megismernek a tapasztalt hajósok. Vajon a Szabady hajóknak van sajátos ismertető jegye? „A csíkos kormányrudak, mert azokat mahagóniból és kőrisfából csináljuk, és a kétféle tonusú fa szép világos sötét játékot ad, azt meg lehet ismerni”.

Persze hosszú út vezetett idáig. Az ifjú Tibor asztalosnak tanult Hitzgern János jeles műbútorasztalosnál, akinek nagyapja az 1800 – as években aranyozó mester volt a királyi vár munkálataiban. 1961 – ben szakmát szerezve a bútorgyárba ment, onnan vitték katonának. Leszerelés után hallott a Balatoni SZOT sétahajózásról. Jelentkezett és felvették, mert kellett az asztalos. Matróz lett a Napfény nevű vitorláson. Télen meg javította a vashajók butorát, a faárbócokat és a szakszervezeti üdülők fa csónakjait. „A sporthajógyárban tároltuk a hajókat. Az én főnököm, meg annak a cégnek a főnöke testvérek voltak. Így kollégáimmal szabad bejárásunk volt a hajógyárba. Megkaptuk a tananyagot, és lehetővé tették hogy levizsgázzunk náluk hajóépítésből. A vizsgamunka: egypár evezős csónakra palánkot kellett föltenni. Később kitanultam gépésztechnikusnak is, dolgoztam a Kismotor és Gépgyárban. 1984 – ben aztán kiléptem, mert már nem csak szabadidőmben akartam hajókat javítani, építeni”.

Ez a „szerelem” pedig így kezdődött: „Még 1975 – ben hallottam, hogy a füredi mólón a King – Kong nevű fa ötvenest szét fogják vágni, mert nem éri meg felújítani. Bementem a hajógyárba, ahol ismertek és megengedték, hogy megnézzem. Úgy találtam nagy kár lenne összetörni. Pénzem kevés volt, de megszereztem a tulajdonos címét és fölkerestem. 20 ezerért eladta. Elmentem a régi főnökömhöz és mondtam, Gyuszi bácsi megvettem a King – Kongot. Felkiáltott: Bolond vagy? még a gatyád is rá fog menni, de azért segített. El kellett hoznom a 6,5 tonnás, 12,5 méter hosszú, 50 m2 alapvitorlázatú hajót. Ám nem volt hova, nekem nem volt telephelyem. Szerencsére Gyuszi bácsi jóban volt a szomszédos Vasas Club vezetőivel, és elintézte, hogy az ő területükre áthúzzák a hajót a nádasnál egy traktorral, és ott javíthassam. Utána jött a neheze, de régi kollégám, barátok és sógoraim segítettek. Megcsináltuk. Egy év múlva vízre raktuk a hajót”.

A telephely ma is gond, már a hetedik helyet kénytelen bérelni a „vándor hajóépítő” – ahogy aposztrofálja magát. A King – Kong is rég a múlté, eladta. Most egy 31 – es műanyag hajója van, ami sokkal olcsóbb, ötödannyiba kerül fenntartani mint a fahajót. Idén áprilisban tette vízre Ábrahámhegyen.

Legkedvesebb munkája, büszkesége a Glória nevű 40 – es Scherenkreutzer, amivel ma is versenyeznek. Gazdája csináltatott hozzá drága szénszálas árbócot, és elég jól megy a kategóriájában. A szakmát Attila kollégájának tudja átadni, akivel 16 éve dolgozik együtt, a többiek külföldre mentek, fia és lánya pedig más hivatásban eredményes „nem is baj, ezt lehet szerelemből csinálni, de meggazdagodni ebből nem lehet” – sommázza.

Váratlanul felbukkan a műhelyben egy cirmos, urasan végigsétál a hajógerinceken, és egyenest Tibi bácsi keze alá bújik. Gyakorlott mozdulattal befordul és máris a gazda ölében dorombol. „Ketten vannak, újszülöttként kidobták őket, visítottak az éhségtől. Eleinte fecskendővel cseppenként kapták a tejet. Most meg jönnek bújnak, kapaszkodnak le sem lehet őket tenni. mondom is nekik: az a baj veletek, hogy nem tanultátok meg a szakmát. De ha engem sem hagytok dolgozni, akkor miből adok enni?” És mosolyogva árulkodik arról, életét nem a pénz uralja. Szívbéli gyógyító: nem hagy pusztulni se hányatott sorsú hajót, se elhagyott élőlényt…..

Szöveg: Sándor Mária

Fotók: Csatlós Norbert

Forrás: a Mi Erdőnk 12. évfolyam 2022 / 4