A 25-ös jolle flotta története 1925-ben kezdődött, amikor is hazánkban az első 25 nm-es wanderjollékat a Német Vitorlás Szövetség régi előírásai alapján, Méray Horváth Lóránd tervei alapján Budapesten a Mester utcai OLYMPIA RT-ben megépítették. Név szerint ezek voltak: C1 MESTER, C2 VALYII. Ezek a hajók méretben a későbbi szériahajókhoz képest kisebbek, keskenyebbek és rövidebbek voltak, gaffos vitorlával, karwel palánkozásúak. 

Ezt követően az 1929-ben megalakult Vitorlás Szövetség 1933-as évkönyvében a 25-ös jollék már, mint balatoni hajóosztály szerepeltek és szerepelnek a mai napig. 

A 25-ös túrajollék építését 1933-tól kezdték el Hankóczy (Benacsek) Jenő tervei alapján, eleinte egyenes árboccal Füreden a Balatoni Hajóépítő Rt-nél. A tervek alapjául feltehetően az 1929-ben létrehozott 20-as jollenkreuzer szolgált. A második széria hajói – az 1935-36 – os években- már mind hajlított fa árboccal épültek és a kajüt is változott. 1944-ig összesen 42 egység épült, többségük Füreden, néhányuk Siófokon, Almádiban, Fenyvesen és Budapesten. Majd a ‘70-es évek közepén a siófoki Pintér Imre hajóács által- a Napsugár mintájára- épített fahajóról vette le a Kenedi konzorcium (Kenedi István, Perjés István, dr. Brandmmüller István és dr. Martin János – PORT LACAJ hajósai) a műanyag sablont, amiből az elmúlt 50 év alatt 36 hajót kentek ki. Ezzel az innovatív megoldással és gondolatmenettel megalapozva a 25 -ös flotta fejlődését. Az első két hajó a mai ZYGÓTA és PILLANGÓ II. voltak, majd jött a FABATKA és még sokan mások. Ezzel egyidőben a háború előtti és utáni fahajók közül több mint 20-at vontak be műanyaggal. A jelenlegi 25-ös flotta “ősanyja” tehát az 1943 -as építésű NAPSUGÁR. 

Ez a hajó a közvetlen kapocs az első és a negyedik flotta között. 

A flotta  korszakai a következőképpen alakultak: első a háború előtti fa hajótest egyenes árboccal, második a háború utáni fa hajótest görbe árboccal, harmadik a 70-es évektől kezdődő időszakban épült alacsony felszereltségű fahajók, a belkereskedelmi kölcsönző részére, fa hajótest görbe fa árboccal, negyedik a 70-es évektől Kenedi sablonos műanyag testű hajók, ötödik a T-jolle műhelyben készült műanyag hajók, a hatodik pedig a szintén a T-jolle műhelyben készült újabb sablonból kivetett műanyag testű hajók. Ebben a flottában megtalálhatóak a legmodernebb megoldások, mint például a karbon árboc és a karbon kormány. Ez a sor is egy jó példa a fejlődésre az innovációra, és hogy mennyi potenciál van ebben a hajótípusban.

És hogy miért is különleges ez a hajó, miért különleges egy ilyen hajóval vitorlázni? Mert sokunknak van szerencséje a mai napig az első szériás hajókkal vitorlázni. Vagy ha nem első szériással, akkor is fahajóval, faárbocossal, Kenedi sablonos hajókkal, Belkeres hajókkal vagy T-Jollekkall szelhetjük a hullámokat, tapasztalhatjuk meg a természet csodáit és erejét. És azt, hogy ezek a hajók mennyire a Balatonra lettek tervezve. 

Formájában, kialakításában, technológiai megoldásaiban teljesen Balaton kompatibilis.

Sportos, dolgos hajó, az igaz. De egyidejűleg stabil is, változatosan vitorlázható, trapézolható – amit egyszer mindenkinek ki kell próbálni, aki még nem tette, mert trapézon az ember valahol a víz és az ég között lebeg és garantáltan felszabadító érzés -, svertes, aminek köszönhetően sok olyan kikötő is megközelíthetővé válik, ami tőkesúlyos hajók számára elérhetetlen, vagy akár bóján is tárolható az alacsony merülése miatt. Ezen felül a kis vízben is könnyen le lehet horgonyozni és rövid sétával elérhetővé válik a hideg sör vagy fröccs a parton. Természetesen ezek mellett a versenyzésben rejlő potenciál sem elhanyagolható. A könnyű jolle test nagy vitorlával és trapézzal, komoly előnyt jelent a verseny szituációkban. 

Nagyobb versenyeken, mancsaftképzőn pedig összegyűlik a színes flotta a szélrózsa minden irányából, ahol régi barátként üdvözlik egymást a tagok – hiszen mindenki 25-ös, legyen szó régi vagy új tagról, egy a lényeg, megérkezett a csapatba- és egy hideg fröccs kíséretében és zsíroskenyér party alatt felemlegetik a régi sztorikat, versenyekről, túrákról. Haváriákból, kalandokból, izgalmas verseny sztorikból nincs hiány. De ez az, ami összeköti a flottát most is, és összekötötte már 60 éve is, a közös kalandok. 

25-ös jolléval vitorlázni ma a Balatonon különleges, egyedi. Nem megszokott és nem mindennapi. 

Cikkhez forrás: 80 éves a Jolle Flotta, írta dr. Gaál Péter, C22 LÁZADÓ, Fonyód Port Lacaj

Cserkuthy Hanna, Csézió C46

Székely Miklós Flottakapitány