A versenypálya a hagyományos Balatonfüred – Alsóörs – Siófok – Balatonfüred volt. Az első szakaszon gyenge szélben kb. 50 perc kellett az első hajónak az Alsóörsi bójáig, itt nagy versenyben a 3 db 75-ös Cirkáló érkezett meg, majd szépen jöttek a többiek is. A mezőny eleje még jó széllel tudott Siófok felé indulni, de a szél ezt követően gyengült. Az Igali Csilla vezette versenyrendezőség pályarövidítés mellett döntött, és Siófokon befuttatta a mezőnyt, mely jó döntésnek bizonyult. Abszolút első a versenyen a Nemere II lett, aki ezzel az Összevont Cirkáló osztályban is győzött. Második a helyen a Sirocco futott be, míg a dobogó harmadik fokára a Lillafüred legénysége álhatott fel.

A versenyen mindenkinek lehetősége volt nyomkövetésre, melynek technikai hátterét idén a Mobilegap biztosította egy általuk fejlesztett új rendszerrel. A rendszer előnye, hogy nem szükséges sem külső tápellátás, sem külön applikáció letöltése a használatához.

Egy óvás miatt az egész nap készülő vacsora megelőzte a díjkiosztót, ahol az érmeken kívül az abszolút dobogósok az Ivanics Kft. ajándékait, az osztályok első helyezettjei a csopaki Szent Donát Borkúria kiváló pezsgőit vihették haza. Az este folyamán átadásra kerültek a 2020 évi verseny díjai, valamint a versenyzők koccintottak Csilla Mama egészségére is.

A verseny névadója a Sennebogen cégcsoport, amely már hosszú évek óta működik együtt a Tramontana Vitorlás Egyesülettel és Alapítvánnyal. A versenynek a gyönyörűen felújított és hatalmas fejlesztésen átesett Hajógyári Kikötő adott otthont.

A verseny további támogatója csopaki Szent Donát Bokúria, mely az északi part egyik legkiválóbb vendéglátóhelye, ahol megtalálható a Tramontanáról elnevezett cuvee is.

A versenyről készült képek hamarosan elérhetőek lesznek a www.tramontana.hu oldalon.

Köszönjük Sennebogen Csoport, Hajógyári Kikötő, Szent Donát Borkúria, NEA, Mobilegap és az Ivanics Kft. támogatását.

Fotók: Mag Andrea