A balatonföldvári MET Klasszikus Kupa első napján még nyugatias szélben kezdődött a verseny a hét nevezett hajóosztály számára, ám ez az áramlás nemsokára leállt, egy kör után érvénytelenítették a futamot.
Erdélyi Béla főrendező a tihanyi csőből frissülő keleti szélre azonnal átrakta a pályákat (három különböző konfiguráción zajlottak a küzdelmek…), végül a végig kitartó, 4 – 5 csomós egyenletes szél reális, izgalmas, kiélezett küzdelmet hozott. Mindössze egyetlen pont volt a különbség, három futam után, az első és a második helyen álló hajó között a 70-es cirkáló, a 30-as cirkáló, az Európa 30-as és a 15-ös túrajolle hajóosztályban.
A 70-es cirkálók fekete gyász-szalaggal vitorláztak nemrég elhunyt versenyzőtársuk, a Capella kormányosa, Pomucz Tamás emlékére. Az időjárás előrejelzés szerint vasárnapra is nagy valószínűséggel csak a csőből fújó keletiben bízhat a Spartacus Vitorlás Egylet rendezőgárdája.
A verseny második, vasárnapi napja parti halasztással indult – a borús ég nem kedvezett a megszokott keleti szél kialakulásának. A Balatonon máshol sem fújt versenyzésre alkalmas szél, ráadásul az előrejelzés szerint egy esőzóna is közelített Balatonföldvár felé, úgyhogy Erdélyi Béla versenyvezető úgy döntött, a vasárnapi futamok elmaradnak, így a szombati, szép keleti szélben levitorlázott három futam alapján hirdettek végeredményt.
A 70-es cirkálók mezőnyében győzött az Anna, Fehéri Gáborral a kormánynál (THE-YKA, ARCHE), mindössze egy ponttal megelőzve a Pannoniát. Ugyancsak szoros volt a 30-asok versenye, itt a Mágia (kormányos Dulin György, TVSK) nyert a Glückauf előtt. A Dragonoknál hibátlan versenyzéssel, három első hellyel a Carpe Diem nyert, Szűcs Péterrel a kormánynál (BHSE).
A Nagymágus lett az első az Európa 30-asok között, Takácsy Géza (TVSK) irányításával. Egyetlen 25-ös túrajolle indult, a Vica Sárközy Andrással (TVSK), nagy volt a csata viszont a 15-ös jollék között, ahol Meléna nyert Mireider Ádámékkal (VSC). A Folkboatok között a Gandalf nyert, Ágostházy Imre irányításával.
A három reális, izgalmas szombati futammal ebből a borús, esős, versenyzésre nem igazán alkalmas hétvégéből sikerült kihozni a maximumot.
Eredmények:
https://spartacus.hu/media/2020/02/MET_Klasszikus_Kupa_eredm%C3%A9ny_20200815_1-3-futam.pdf