A névadó, Benacsek Jenő (1903-1975) a Balatoni Hajózási Részvénytársaság füredi hajóépítő tervezője és a BH Rt. hajóépítő üzemeinek cégvezetője volt, az ő tervei alapján készült többek között a három, a mai tervezésű hajókhoz képest is jó versenyeredményre képes Nemere II (1944), Sirocco (1947), és Lillafüred (1949). A „három nővér” immáron második alkalommal vívott egymással előnyszámítás nélküli, igazi „matchrace-hangulatú” külön emlékversenyt.
Az időjárás igazán kegyes volt a mezőnyhöz, hiszen az első napon 7-13 csomós kifújt nyugatias szélben tudtak négy pörgős futamot lebonyolítani, majd vasárnap egy szép, stabil 5-7 csomós keletiben további 2 futamot. Mind a hat futam igen szoros befutót hozott, jól látszott, hogy elég egyetlen hiba, és máris helycsere van a sorrendben. A három 75-ös versenyét ez alkalommal a Lillafüred nyerte (kormányos: Gál András Levente) 5 ponttal, 4 futamgyőzelemmel, a Nemere II. (kormányos: Pallay Tibor) és Sirocco (kormányos: Cittel Lajos), akik 10-11 ponttal zártak az utolsó befutóra hagyva a döntést. A versenyrendező Edutus Sportklub szombat este hangulatos fogadáson látta vendégül a mezőny és a rendezőség tagjait a balatonfüredi Gapa Terasz és Parkerdőben. A győztes egység – a Herendi Porcelánmanúfaktúra Zrt. jóvoltából – ez alkalommal is egy szép porcelánkupát vihetett haza.