Szerencsére már elég sokszor sikerült október második 7végéjén Triesztbe látogatni, amikor is minden évben Trieszt vitorlás ünnepét a Barcolana – t rendezik. Maga a Barcolana „csak” egy egynapos rövid túraverseny de, az rendezvények tíz napon át zajlanak Triesztben, kezdve a wingfoil, a surf, és egyéb vitorlás versenyekig, de van emellett úszás, SUP, sárkányhajó és vízilabda esemény is.
A klasszikus vonalat erőltetve, hajóval pont öt évvel ezelőtt, jártunk lent, akkor egy 22 – es Binnenjolléval, de 25+ csomós szél miatt a rendezőség sem a Barcolana Classicra, sem a nagy Barcolanára nem engedte ki a hajóosztályt amiben versenyeztünk.

Idén Dragonnal sikerült péntek esete Triesztbe érkezni, hogy részt vegyünk az eseményen. Mivel a Drgonon nincs korlát, amit a Barcolana versenykiírása megkövetel, ezért csak a Barcolana Classic SIAD Trophy – n tudtunk indulni szombaton, így maradt időnk a vasárnapi rajtot is megnézni, illetve kicsit még sétálgatni Triesztben.

Daruzni szombat reggel sikerült, és kicsit sietni is kellett, mert 10.30 – kor már kezdődött a klasszikus hajók felvonulása a főtér előtt. A felvonuláson ugyan nem vett részt, de tökéletes hátteret biztosított az Amerigo Vespucci, a Marina Militare, vagyis az olasz haditengerészet iskolahajója. A felvonulás után a klasszikus mezőny pályája a Miramare kastély vonalában volt, így egy kicsit sietni kellett, hogy a 11.30 – as rajtig megtegyük ezt a közel 10 km – es távolságot. A szélviszonyok nem voltak túl biztatók, így a rendezőség halasztotta a rajtot. Egy – egy szélcsík lengedezett, csak amiben lehetett haladni, majd fél három fele leterjedt egy 2 – 3 kts – es szél, de a rajteljárás közben ez is elállt, így a rendezőség a partra küldte a klasszikus mezőnyt. A „verseny” után a Yacht Club Adriaco látta vendégül a klasszikus flottát.

A vasárnapi versenyre több mint 1800 hajó nevezett, és a versenyt végül Furio Benussi Arca – ja nyerte, sorozatban már negyedik alkalommal.
