Idén az Alsóörsi Ypsilon Yacht Club adott otthont a 30 – as cirkáló és Európa 30 – as osztályok országos bajnokságának augusztus 27 és 30 között. A két osztály már régóta közösen rendezi bajnokságait, amelyre idén tíz harmincas cirkáló és kilenc Európa nevezett. Bajnokot négy nap és hat futam után hirdettek.

30 – as cirkáló osztályban az egyik nagy kérdés az volt, hogy a tavalyi bajnok Trinidad meg tudja e védeni a címét, vagy van e esetleg valaki, aki megszorongatja a Goszleth Marcelléket. A válasz elég 1értelműre sikeredett, mert hatból hat futamot nyerve lettek idén is bajnokok. Második helyen a Persona végzett Kelemen Tamás kormányzásával 15 ponttal. Harmadik helyen pedig a Kékmadár Wossala Györgyel a kormányánál, igaz pontazonossággal az Ujhelyi-Gáspár Miklós vezette Gerd VI. al.

Európa 30 – as osztályban a Zarándok, Kajner Gyula kormányzásával négy első és két második helyével magabiztosan nyerte a bajnokságot. Második lett a Buddhajó, Bodnár Balázs kormányzásával, harmadik pedig a Nagymágus lett Takácsy Gézával a kormánynál.

Eredmények: