2026.augusztus 20 – 23 között kerül megrendezésre az Osztály idei legnagyobb megmérettetése új helyszínen, Alsóörsön az Ypsilon Yacht Club vadonatúj kikötőjében.
Csütörtökön 10 órakor a Himnusz hangjaival és a Kishamis árbócára felhúzott nemzeti lobogóval indul a Magyar Bajnokság. A Náray Vilmos vezette versenyrendező gárda az előrejelzések alapján már most bízik az eredményes Bajnokságban.
Tekintettel arra, hogy a Bajnokságra mindhárom 75 – ös Cirkáló nevezett, valamint rajtuk kívül még 11 hajó, így az Osztályszabályok szerint a Balaton királynői külön versenyben – a Benacsek Jenő Emlékversenyben – mérik össze tudásukat.
A korábbi Osztályértekezleten elhatározott tavalyi kipróbált újítás bevált, így a Bajnokságon a résztvevők a pályafutamokon kívül egy túrafutamon is összemérik tudásukat.
A résztvevőknek a parti programokban sem lesz hiányuk. Reggel közös reggelivel indulnak a versenynapok, amit egy rövid kormányosi értekezlet követ, majd tervek szerint minden nap 10:00-tól lesznek a napi első rajtok. Futamok után a csapatok egymást vendégelik meg a stégpartyk alkalmával, míg a gálavacsora helyszíne a club messze földről híres étterme az Ypsilon by BOBO lesz.
A rendezők a győztesek számára idén is egyedi díjakkal készülnek, a Bencsek Jenő Emlékverseny első helyezett hajója pedig a Herendi Porcelánmanufaktúra jóvoltából egy kézzel készített porcelán díjjal lesz gazdagabb.
„A versenyt a Magyar Vitorlás Szövetséggel együttműködve a Tramontana Yacht Club Egyesület szervezi. A – reményeink szerint munkanélküli – zsűrit a még mindig fiatalos Igali Csilla vezeti.
A versenynek a korábbi évektől eltérően az Ypsilon Yacht Club Alsóörs ad otthont, kisegítve az Osztályt és a rendező szervezetet egy váratlan helyzetben, melyet ezúton is köszönök. A helyszínt és annak adottságait megismerve biztos vagyok benne, hogy egy nagyszerű bajnoksága lesz az Osztálynak.” – nyilatkozta Wonke Péter a rendező egyesület, a Tramontana Yacht Club elnöke, aki egyben az Összevont Cirkáló Osztály kapitánya is.
Külön köszönet a verseny támogatásáért az Ypsilon Yacht Clubnak és Csapatának, az Ypsilon by BOBO étteremnek, a Tramontana Yacht Club Egyesület tagjainak, a Szent Donát Borkúriának, a Herendi Porcelánmanufaktúrának, a Gapa Zamatműhelynek, az Erida legénységének és Dr. Borók Györgynek, valamint a Nemzeti Együttműködési Alapnak és a BGA Zrt.nek.
Forrás: Hunsail