Még ugyan nincs vége a bajnokságnak, de az már biztos, hogy az Irokéz – t idén már senki nem fogja megverni, hiszen, ha vasárnap egy futamon sem indul, akkor is Magyar Bajnok. A dobogó második és harmadik fokán viszont még izgalmas csatákat ígér a vasárnap.
A bajnokságot idén is a Spartacus Vitorlás Egylet rendezte Balatonföldváron. A versenyre hét egység nevezett. Jó volt látni, hogy van a mezőnyben visszatérő a 70/4 Gulipán csapata személyében, de tavalyhoz képest a 70/14 Honfoglaló sajnos nem indult.
Csütörtökön reklám időben 13 – 18 kts keleti szélben három futamot sikerült vitorláznia a mezőnynek. Mind a három futamot az Irokéz nyerte, aki Vadnai Benjaminnal kiegészülve nem tudott hibázni ezen a napon. Az első futamban a Pannónia érkezett másodiknak az Anna pedig harmadiknak. A második futamban dobogósok maradtak a csak a befutási sorrend volt más ezúttal az Anna érkezett másodiknak és a Pannónia harmadiknak. A nap utolsó futamában másodiknak az Anna harmadiknak pedig a Krajcár érkezett a Pannónia egy technikai hiba miatt nem tudta befejezni a futamot. Három futam után az Irokéz vezetett három ponttal, második helyen az Anna hét ponttal, harmadik helyen pedig az Orpheus állt 12 ponttal.
Pénteken kicsit mérsékeltebb 8 – 10 kts keleti szél fogadta a mezőnyt, amiben újabb három futamot tudtak vitorlázni. Az első futamot ismét az Irokéz nyerte, szorosan mögötte a Pannónia és az Orpheus futott be. A második futamban először sikerült megfognia az Irokézt így ezt a futamot a Pannónia nyerte, második lett az Irokéz, harmadiknak pedig az Anna. A nap utolsó futamában ismét az Irokéz nyert, másodiknak érkezett a Pannónia, majd az Orpheus. Összesítésben hat futam után Irokéz, Pannónia, Anna volt a sorrend.
Szombaton tovább gyengült a keleti, de a tervezett három futamot így is sikerült levitorláznia a mezőnynek. A dobogó elég egyértelmű volt, mind a három futamban az Irokéz nyert, emellett az Anna három második helyet gyűjtött, a Pannónia pedig három harmadikat. Összesítésben kilenc futam után két kiejtővel az Irokéz vezet hét ponttal és ezzel gyakorlatilag vasárnap már ki sem kell jönnie a vízre, így is nyerte a bajnokságot. Második helyen a Pannónia áll pontazonossággal, az Annával így itt még nagy csata várható az érmekért vasárnap.
Fotó: Herkó Dániel
Eredmények: