Még mindig nagy mániám a 22 – es Binnenjolle, mert úgy gondolom nem szabad engedni, hogy feledésbe merüljön ez a háború előtt virágzó 30 – 50 hajós osztályt. Sajnos a Viharmadár még mindig nem készült el, de tavaly már az Attersee – n sikerült vitorlázni az Európabajnokságon és idén is ez volt a terv Hamburgban hiszen az osztály idén épp 110 éves.

Miután világossá vált hogy saját hajóval ez nem fog menni maradt az hogy ismét a helyszínen kövessük végig az eseményeket. Az NRV – vel sikerült is lelevelezni, hogy motorossal én is ki tudok menni a vízre és újra megcsodálhatom ezen gyönyörű hajók versenyét. Az út egy kicsit kalandosra sikerült mert a csütörtök esti repülőjáratomat törölték így maradt az éjszakai autózás Hamburg – ig, de az a tudat vigasztalt hogy legalább a rajtra odaérek. Útközben csörgött a telefonom, az osztrák 22 – osztályszövetség elnöke keresett, hogy olvasta hogy érkezem és hogy van e kedvem esetleg vitorlázni idén is az EB – n. A válaszom természetesen igen volt. Péntek reggel 3 x 20 perc alvás után sikerült kiérni Hamburg – ba, ahol a regisztráció után skipper meeting és három futam következett. Hajónk a Woge volt ami a német osztályszövetség elnökének túrahajója ami elég puritan felszereléssel spinnaker nélkül volt szerelve, de ennek ellenére elég jó sebessége volt a mezőnyhöz képest. A pénteki futamokból kettő pályafutam volt, ami után ismét rövid skipper meeting következett ahol ismertették a trückös túrafutamot ami gyakorlatilag hét pályajel mentén körbejárta az Alstert.

Ezen a napon mind a három futamot az osztrák Pan II. nyerte a Pöell család irányításával. A második helyen három második hellyel Manfred Jacob – ék álltak, harmadik helyen pedig a Kimm Scho. Szombaton gyenge forgolódó szélben csak egy futamot sikerült rendezni, amit az osztrák Nöck II. nyert, második lett a Kimm Scho, és harmadik a Pan II. Összetettben továbbra is a Pan II. vezetett második volt a Fram és harmadik a Kimm Scho.

Vasárnapra már csak két futam volt eredetileg tervezve, de mivel remek szél volt és az EB nyolc futamra volt kiírva, így végül hármat rendeztek. Az elsőt ismét a Pan II. nyerte, a másodikat a német Zygo az utolsó futamot pedig Manfred Jacob – ék a Fram – al. Az EB – t végül ismét a Pan II. nyerte, második lett a Fram, és harmadik a Kimm Scho. Az Európabajnokságokat két módon értékelik, egyrészt van egy abszolút értékelés, illetve számolnak YS – t is, hogy az öregebb spinnaker nélküli hajóknak is legyen esélye. A YS – alapján a Woge nyert, második lett a Pan II. és harmadik a Fram.

 Jövőre az Európabajnokság az Ammersee – n lesz és remélhetőleg tíz év után ismét lesz majd Magyar egység a Binnenjolle EB – n…

Eredmények: