2018 –as Monaco Yacht Show előtt olvastam először erről a hajóról, mert ezen az eseményen jelentették be, hogy hogy és miként szeretnék majd újjáépíteni. Kicsit még olvasgattam a hajó után ami tényleg érdekes és sikeres karriert futott nem túl rövid pályafutása során. A hajót az idei évben kezdik majd el komolyabban felújítani a kornak megfelelő technikai felszereltséggel, de amíg elkészül talán érdemes kicsit átnézni a történetét is.

1893: Az egyik leghíresebb royal cutter a Britannia 1893 – ban épült a D&W Henderson shipyard – ban a Clyde folyó partján Victoria királynő fia Albert Edward, Wales hercegének. A hajót George Lennox Watson tervezte. A hajó vasszerkezetre épült fa palánkokkal kicsit több mint négy hónap alatt és 1893 április 20. – án mutatták be. Ez az időkeret ma elképzelhetetlennek tűnik amikor akár egy J – Class yacht megépítése is legalább egy évet vesz igénybe, de az akkori hajóépítők még képesek voltak ilyesmire. A hajó akkori építési költsége 8.300 £ volt, ami ma kicsit viccesnek tűnik, de 1893- ban nem volt az. A Britannia egyébként a Valkyrie II. testvérhajója, amely az 1893 – as America’s Cup – on kihívóként versenyzett és 3 – 0 – ra alulmaradt a Vigilant – el szemben.

1893-1897 Ez a csodálatos fekete testű hajó rendkívül gyorsra sikerült, és már messziről vonzotta az emberek tekintetét. Ezután a hajó Cowes – ba került ami az elkövetkező 40 évben az anyakikötője lett. Az első versenyszezonjában a 43 futamból 24 – et nyert meg és emellett még 9 egyéb trófeát is begyűjtött. Egy évvel később a Big Class versenyein a Francia Riviéra – n mind a hét versenyt megnyerte, majd még szintén ebben az évben hazai vizeken sikerült megvernie az America’s Cup védőjét a Vigilant – et. Az elkövetkező három év hasonlóan sikeres volt, ahol még összesen 86 trófeát sikerült nyerni a hajóval.

1900-1914 A Britannia – t az első Világháborút megelőző időszakban főleg VII. Edward használta főleg túravitorlázásra. 1910 – ben amikor meghalt a hajót fia V. György örökölte. Ebből az időből a hajónak nem csak versenyeredményei de rengeteg története is van a túrázásokról és a hajón megfordult vendégekről. A hajó messzről is vonzotta a tekintetet, de csak kevés szerencsés volt aki belülről is megcsodálhatta ezt az elegáns yachtot, és ezt az élményt valószínüleg soha nem felejtette el.

1920 Két évvel az első Világháború befejeződése után V. György úgy érezte a nemzetnek szüksége van valami olyan dologra ami a felemelkedését segíti és úgy gondolta hogy a Big Class újraélesztése erre tökéletesen alkalmas. Éppen ezért kijelentette, hogy a Britannia – t versenyyacht – ként fogja újraépíttetni. Több hajótulajdonos is felvette a kesztyűt, köztük Herbert Weld aki a csodálatos Lulworth csak azért építtette, hogy legyőzze a Britannia – t. Bár a Britannia volt a legöregebb hajó a mezőnyben, a folyamatos fejlesztéseknek (rudazat) köszönhetően mégis a legsikeresebb yacht maradt a 1920 – as években. 

1931 A huszas évek végére a Big Class ismét újjáéledt, amiben a Britannia – nak elévülhetetlen érdemei voltak. Azt sem szabad elfelejteni hogy az hogy ez az osztály feltámadt, abban is segített hogy a J – Class – os hajók is egyárbócos hajóként épüljenek. 1930 – ban összesen öt J – class épült angliában és az usa – ban név szerint az Enterprise, a Shamrock V, a Weetamoe, a Whirlwind és a Yankee. 1931 – ben V. György a hajó teljeskörű felújítására adott ki megbízást. A hajónak a lendás tervező Charles E. Nicholson tervezett egy új árbócot amely az addigi legmagasabb ilyen rudazat volt. Az árbóc ezüstfenyőből készült és kerek 3 tonna súllyal rendelkezett. Az ilymódon megfiatalodott Britannia az utolsó versenyszezonjában még újabb 15 győzelmet zsebelt be, amivel végül 635 versenyen 231 győzelmet aratott. Az utolsó győzelmét angol felségvízeken az amerikai J – class a Yankee ellenszerezte.

1936 Januárban V. György halála után a király kívánságának megfelelően eltávolították a hajó árbócát a szerelvényeit és elsüllyesztették.A Britannia – t a HMS Winchester vontatta St. Catherine elé ahol a mélyvízbe elsüllyesztették valahol Isle of Wight déli részénél.

1994 – ben egy norvég üzletember Sigurd Coates úgy döntött hogy egy rég dédelgetett állmát megvalósítja és elkezdi a Britannia egy replikájának az építtetését a Solombala Shipyard – ban Oroszországban. A project 11 éven át tartott és hét nemzet hajóépítői vettek benne részt. A hajót az eredeti Skóciai tervek alapján kezdték el építeni, laminált tölgy vázra fenyő palánkozással.

2009 – A test 2005 – re már elkészült csak a szerelvényezésre várt, de a project újabb öt évig nem haladt egy lépéssel sem előrébb. Közben a hajó tulajdonosa is Norvégiába a költözött ahol szerette volna befejezni a hajót de a gazdasági válság miatt ezt nem sikerült.

2012 – Sigur felismerte, hogy a hajó teljes felújítása nagyobb és összetettebb project, mint ahogy gondolta. Emelett a K1 Britannia Alapítvány a hajót szerette volna jótékonysági célokra használni, és biztosították a tulajdonosát, hogy megteremtik a megfelelő anyagi feltételekt a felújításához, így végül a hajó az alapítványhoz került. A testet Cowes – ba a Southboats yard – ba szállították. Az alapítvány megteremtette a megfelelő anyagi és tárgyi eszközöket ahhoz hogy a Britannia megújuljon.

2013 – 2018 A Southboats yard – ot közben felszámolták így a munkálatok megint nem haladtak. A következő néhány évben több hajómérnök is átnézte a terveket és finomítottak rajta, hogy a hajó még tökéletesebb legyen. A cél az volt hogy az eredeti G.L Watson tervekhez minél jobban hasonlító hajót alkossanak, de már a modern kor technológiáját is használjág.

2018 a 27. Monaco Yacht Show keretein belül jelentették be hogy egy felújított terv alapján újra megépítik a K1 Britannia – t. A test most már alumíniumból fog készülni az új design alapján. A hajóval ismét versenyezni szeretnének de a jótékonyság jegyében szeretnék visszaadni a világnak ezt a csodás hajót.A jelenlegi tervek szerint az építés 2019 – ben kezdődik és az újjáépített Britanni már szeretne részt venni a 2021 – es America’s Cup versnyeken Aucklandban Új – Zélandon.

A hajó neve:          Britannia

A hajó típusa:       British Big Class gaff rigged Cutter

Tulajdonosok:       1893 VII. Edward (RYS)

                             1910 V. György (RHYC)

Építés éve:            1892

Építő:                   D&W Henderson Shipyard Ltd.

Vízretétel:             1983.április.20

Tömeg:                 221 tonna

Length:                 121,5 ft (37m)

Beam:                   23,66 ft (7,21m)

Height:                 164 ft (50m)

Draught:               15 ft (4,6m)

Vitorlafelület:       10,328 sq ft (959,5m2 – 1893)